Új év, lemerülő tartalékok
Zárni kéne az évet. Összegezni. Vagyis kellett volna tegnap, azaz tavaly. Nyitni az újat. De nyitás helyett inkább vonszoljuk a régit. Éljük felfelé a tartalékainkat, és várjuk a… mit is? Csodát? Sült galambot? A békét?
2022-től csak a békét várjuk szüntelenül, eddig mindhiába. Egyre csak várjuk, és közben elfogyunk. Fogy a magyarság (nem csak Kárpátalján), apad a pénztárcánk, fogy a türelmünk. Fogynak a katonák a fronton. Fogynak a hadra fogható férfiak (mi jövünk?), egyre csak domborulnak a katonasírok. Fogynak a harcmentes területek, a biztató szavak, a szavak mögött érzett magabiztosság. Fogy a használható munkaerő. Egyáltalán az erő. Fogy a hit…
Állok a jéghideg templom kövén, a mennyezetet nézem. Máshoz nem hasonlítható, magasztos érzés fog el a mise közbeni csöndekben. A tévés kollégák egyik filmcíme jut eszembe: Belső aksi. Fanyar mosolyra húzódik a szám. Nem bűneimet teszem le, pofátlanul csak kérek. Adj Uram muníciót, mert lemerülőben az akkumulátorok. Vészesen merülőben.
Pallagi Marianna