Valóságok párbeszéde: Levél

Szia Anyu!

Légy szíves, ne haragudj rám! Zavarban vagyok, és nagyon nehéz bármit is írnom.

Tudod, én megbarátkoztam volna a halállal. Megszoktam a dermesztő hideget és a vastag zubbonyt is a rekkenő nyárban. A laktanya szagát, az ehetetlen kosztot, a lembergiek „mágyár”-ozását, minden embert próbáló, idétlen parancsot.

És megbarátkoztam volna az átkozott halállal is, mert elviseltem az állandó készültséget, az ellenség közelségét, még azt is sikerült elfogadnom, hogy egy golyó átment szegény Vitya fején, és én nem tudtam neki segíteni. Megbarátkoztam mindennel, csak ezzel a halállal nem tudok. Nem azért, mert épp az én mellemet fúrta át a töltény, hanem mert tudom, hogy a lapockámat kitépő golyó tovább repült. Izzó nyílhegy volt, amely keresztülszelte ezt a forrongó országot, átfúrta magát a hegyeinken (Istenem, milyen régen láttam őket), és a Te szívedben állt meg.

Kérlek, Anyu, bocsáss meg nekem ezért.

Szerető fiad

…

Drága Fiam!

Miattam ne aggódj. Jól vagyok. Csak egy kérésem van: siess haza. Már nagyon várlak.

Édesanyád

Marcsák Gergely

*Végh László kárpátaljai fotósorozatából nyitott különleges tárlatot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet február 24-én, Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és helyi irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.