A nap verse: Demjén Miklós: Ingázó álom

Pihegve pihenni tér,
alszik fészkén a fény.
Fáradtan lehull a kalapács,
nyújtózik az árok,
csügged a csönd a szarufán,
serényen kötnek a falban
a molekulák.
Valahol bőrdudán
szirmot bont a jókedv,
bennem a szerelem
– szárnyal a vágy
ágyad után.

Autó ringat az aszfalt élén
karcsú emlékek suhannak
mögém.
Kéken fodrozó képzelet
hídján
ázott-tollú madarak
tollászkodnak körülöttem.
Mintha vízen járnék.
Vagy lélek-könnyű-testű
lenge lepke lettem?

Istenem!
E zsibbadást testemre
kalodának miért tetted?
A siket hideg
tiltó tábláját
miért villogtatod felém?!

Szárnyam nehéz.
Nem pillangó,
denevér lettem,
bőrszárnnyal
vakon csapkodom
az éj sárkánya felé.

Lélek lettem?
Bűvöl talán
álom-csalfa lány?

Itthon vagy!

Ajkadról ajkamra röppen
piros tollú csalogány.
Az álom lila hintója
nélkülem csilingel tovább.

Forrás: senyo.hu