Erdélyi József: Kegy

A szürke ég alatt,
a fehér föld felett,
a varjak fekete
csapata megjelent.

Megélénkül a holt,
a sivár téli táj.
A koncleső csapat
a szennyes útra száll.

Útálatos madár,
elnézem, mit mível:
a fagyos lóganéjt
vagdossa csőrével…

Az élet kedvesebb,
nem az éhenhalás!
Mi nyáron „phí kaka!”
télen „kalács, kalács!”

Mit ér a büszkeség,
hogyha üres a begy? –
Ganéjba rejti gyér
zabszemeit a kegy!…

Forrás: Vidám magyar versek, 1955

Nyitókép: Pixabay