Bari Károly: Vándorcigányok

Hajnalok tornyai dőlnek vállunkra: szürke ködöt ásító,
csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező
hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat
bennünket, nyikorgó szekereinken
visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott
isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,
akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;
az utak tündérei, harmattal mosakodnak,
gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemükre álmot
énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása:
forró zivatar, amikor a varjak fekete
szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak
fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;
lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd
csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák
sátoros szekereinket; kiváncsiskodó
baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,
a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei
égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,
ponyvás szekereken kóborol népünk a világban
hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak
között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott
lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó
cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét
rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,
arcukra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó
puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink
az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,
nyikorgó szekereink az utak kőpadlójához nőttek,
kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos
fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik
az arany búzaföldek szívdobogósából falat
emeltek házaik köré, ponyvás szekereken kóborolunk
berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között,
villám-hasogatta üszkös facsonkok kuporognak
az utak mellett; kormos ágaikra este
ráúszik a hold.

Forrás: romanejile.sk

Nyitóképen: August von Pettenkofen festménye (Vándorcigányok). Forrás: Szépművészeti Múzeum