Czébely Lajos: Nyár a hegytetőn

Jó itt az erdőben sétálni veled,
csókok emlékével bolyongani a sötét lomb alatt,
idefent szökellő illatok csobognak,
lent a távolból a Tisza tajtékai virágzanak.

Ahogy lépkedsz,
bódul kacagó testeden a fehérnemű,
s bódulok én is vele,
csalogat a szoknyád alatti ringás,
de elhárít tekinteted.
Így is jó, mert nem fagyok csókolnak,
de vadrózsaillat, s az idő szablyája,
a lelkifurdalás is hüvelyében pihen.

Talán el tudjuk feledni egy pillanatra,
egy néhai ország levágott lábfején e hegy,
jogról, igazságról most nem várunk híreket,
csak a karcsú szelek zümmögik meztelenné
lázas föld-tested, tüze még rám nevet.

S mint csábuló, ki házasságtörésre készül,
gyávaságom őrjöngését csillapítva
átlépek lelkiismeretem tört tetemén,
és indulok újra magam benned keresni meg.

Elbóbiskol tépett önérzetem,
s arról álmodom, eggyé válik a test,
mert az egész csak akkor lesz egész,
ha részei hűséggel vannak egymás iránt,
s kebleid sáncába temetkezhetem.

Forrás: Együtt 2006/2

Nyitókép: Kárpátalja.ma