Erdélyi József: Mese

Mesebeli kiskondás
hanyatt heverészett,
közelében kilenc szép
malac legelészett.
Mesebeli királylány,
egyedül magában,
arra sétált lobogó
szép selyemruhában;
meglátta a kiskondást,
odament hozzája,
aranycsengő szóra nyilt
pici piros szája.

– Hallod-e te kiskondás,
adj nekem azokból
az aranyoznivaló
szép kis malacokból…
– Adok biz én szívesen,
nem egyet, de hármat,
csak emeld fel énnekem
térdig a ruhádat…
Ruháját a királylány
felemeli térdig,
két kis térdin a két szép
hajnalcsillag fénylik…

Első nap a kiskondás
ennyivel beérte,
három szép kis malacot
odaadott érte…
Maradt elég malaca
még a kiskondásnak,
hanem a kis királylány
csak eljöve másnap.
– Hallod-e te kiskondás,
adjál még azokból
az aranyoznivaló
szép kis malacokból…

– Adok biz én örömest
nem egyet, de hármat,
csak emeld fel énnekem
övig a ruhádat…
Ruháját a királylány
övig felemelte,
kis köldökét az új hold
karéja ölelte. –
Másodnap a kiskondás
ennyivel beérte,
másik három malacot
odaadott érte.

Hanem a kis királylány
harmadnap is eljött
s egy aranyoznivaló
malacért könyörgött.
– Neked adom egy szálig
neked mindahármat,
csak emeld fel énnekem
nyakig a ruhádat…
– Neked szívem kiskondás
hogy is ne emelném…
Felkelő nap ragyogott
a királylány mellén!

Forrás: Nyugat 1930/15

Nyitókép: AI-illusztráció, Bing