Fazekas Frey Imre: Köd
Fehér gőzt fújó bomlott Állat
nedves fogát a Földbe vájja,
csókolja, tépi, marja, vágja,
s a Föld borzongva megremeg.
Két óriás a szörnyű térben,
hörgő, vonagló óriások,
a köd zajlik, hinnéd mogorván,
pedig bikázó, vad sirások.
Két hempergő bujálkodók ők,
ünnepeld hát, imádd meg őket:
forró combját a szörnyű nőnek,
a zord vágyaktól lihegőket.
Nézdd: végtelen két hófehér kar
fonódik a fekete Földre,
a Föld a bomlott Köd lotyója,
ezerszer áldott, céda hölgye.
Egymásra buknak, hemperegnek,
testét a Köd a Földbe fúrja,
és nincs szünet. Vad tébolyukban:
megint, megint és ujra, ujra.
És aztán vége. Csönd és fények,
mint ünnepkor egy halk terasszon.
A Föld liheg csak izzadt kéjben,
mint egy vonagló néger asszony.
Forrás: Nyugat 1918/17