Ferenczi Tihamér: Semmi jel

Semmi versre utaló jelet nem
küldött ma még a lélek mélye,
mit arcom kőlapjára vésne
a gyémánt-élű idő.

Járok itt, lépteimet mérve,
mint elítélt a cellában,
faltól falig, szabadság ennyi,
– eső-rács állja utamat.

Semmi jel, dúlt-idegű szél
cincál szőlőlevelet,
talán a nyár rejtette titkát
e sárga pergamenekbe?

Semmi jel, rácsos eső az
ablak négyszögén, én-függöny,
egyhangú ég lesi ugyanolyan
színű tócsában magát.

A lélek mit nem hozhat fel,
a jeltelen, a hallgatag,
ha rab, mint én, idő-fogoly,
s eső-rácstól tévelyül a hit