Fodor Géza: Viharos Hold a Jávoron

Mikor ránk zúdult ez a szél
Barbár álmait sulykolva
Harapta, mint jó fejszeél
Fénylő fáinkat, derékba

Kövek őszi bocskorával
Felvont szája teli szennyel
Bitorol itt ősi várat
Köpve ránk: – neki ez tender

Szaladna fel égbe a füst
Hogy a Teremtő se bírná!
Tán maródna itt minden rüszt –
Ami, tudjuk, buta ábránd

Bűn meg átok eredendők
Pedig intettek apáink
Szemünkbe dől rettentő erdő
Mégsem látunk el a fákig

Medvék bújnak tűink fokán
Vicsorognak, mégis hiszed
Tőlük kapod meg a mannád
Mézként, mint mennyei lisztet