Kányádi Sándor: Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel,
Csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.

Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?

Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg holmi?

Lám a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.