Kopriva Nikolett: A pipacsföldeken

A pipacsföldekre rohantam, amikor
titkaim már nem fértek el egy szobafiókban sem.
Nem akarom kinyitni őket,
inkább egy őszi hajnalon – ha elhalkul
a tücsökhang – elégetem mindet,
a kiszáradt facsemetékkel a kertben.
Hajnalban kihuny a város,
s a mesterséges fények helyét
a nyirkos közteslét veszi át.
Halogatom ezt is.

Ismétlődő napokról álmodom,
bogarakról a bőröm alatt –
csontjaimba odvakat rágnak.
A pipacsföldekre rohanok,
megugatnak a kutyák, lát az utca.
Tudják, valamit el akarok temetni.
Helyén fekete gyom sarjad,
naponta kitépem,
de egyre vastagabbak a szálak.
Tenyerembe új vonalak égnek,
kesztyűben járok,
a reggelektől félek.

Nyitókép: illusztráció

Forrás: Együtt folyóirat