Lengyel János: Úton

Szakadt bakanccsal lábadon
bolyongsz idegen tájakon,
hosszú út kéklik szemedbe,
szélére rogy a szerencse.

Létező valóság a van,
ismerős, mégis arctalan,
titkokkal átszőve a tér
ezernyi kalandot ígér.

Városok mélyén kéjgödör,
mérgezett alkony tündököl,
gyönge lelket cserbenhagyva
regényt ír az árnyékokba.

A tegnap gondja messze már,
s marasztal zölden zengő nyár,
csakhogy hívnak újabb utak,
tarisznyádban az öntudat.