Németi Anett: Hazátlanul és hontalan

szürkén sziszegve szétterül
valami földöntúli köd,
a városon átfüstölög,
magába szippantja az űr.

helyébe monoton moraj kél,
s a háztetőkön átzizeg.
már nem tartozom senkihez,
már meg sem lep az utcazaj.

a város elhalkul megint,
itt-ott lebben egy könnyű szárny,
repülni vágyó titkos árny,
s csak én hallom rezdüléseit.

nem tudni, mennyibe kerül
a béke és a változás,
de perceit ne mérje más,
míg utunk be nem teljesül.

nem tudni, meddig tart a csönd,
s hol kezdődik az utcazaj,
monoton, hallgatag moraj,
homályos, földöntúli köd.

Forrás: Együtt folyóirat