Sütő Kálmán: Kacagó faluvégek

Piros kalappal, derűt osztva
napba kacagnak, fel az égnek:
fehérre meszelt szélső házak,
távolba tartó faluvégek.

Egyre csak tovább mennek, nőnek,
ablakszemükkel napba nézve,
emberi sorsok elrontóját
a messzi múltból megidézve.

Áttörve időt, kötött birtok
tulajdonjogú határzárát,
kőlábukat volt nyomortanyák
aszott mellébe belevágják.

Tágra nyílt szemük lát, és hogyha
előre néznek, nevet mind itt,
és szemük fényét, meleg fényét
az ember lába elé hintik.

…Épül a két sor – örök-hosszan,
és nem ér soha-soha véget,
mert nincsenek már s nem is lesznek
zátonyon rekedt faluvégek.

1954

Forrás: „Kettős pálya bolygó vándora”