Szalai Borbála: Őrködő csillagok

Az öreg Hold fönn az égen
már jó messze baktatott,
mire sorban felébredtek
körötte a csillagok.
Tündökölve sziporkáztak
a parányi mécsesek,
talán éppen vetélkedtek,
melyiküknek fénye szebb.
Minden este akkor keltek,
mikor a Nap lebukott,
nem csoda, hogy életükben
sosem látták a Napot.
Hát egy éjjel, őszi éjjel
három csillag mit csinált:
a keleti égbolt szélén
összedugta buksiját.
Sugdolóztak, tanakodtak,
szövögették tervüket:
ébren várják be a hajnalt,
le nem hunyják szemüket.
Mikor reggel munkába áll,
meglesik majd a Napot,
hadd lássák már egyszer ők is,
ők, az éji csillagok.
Strázsált ám a három csillag,
kitartóan őrködött,
egyre leste, mikor bukkan
föl a Nap a Föld fölött…
Csakhogy mire jött a hajnal
s halvány fénye szertefolyt,
a három kis őrszem közül
kettő, bizony, bóbiskolt.
A harmadik álmot űzve
egyet-egyet pislogott.
– Nemsokára itt a reggel!
Meg kell látnom a Napot!…
Ám erősebb volt az álom,
s a kis mécses kialudt…
Épp amikor az új reggel
a Nap előtt tárt kaput…

Forrás: mek.oszk.hu