hegedű

Bartók Világverseny 2023

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem meghirdeti a Bartók Világverseny 2023-as, hegedűsöknek szóló versenyét.

A verseny időpontja: 2023. szeptember 2-10.
Helyszín: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

Versenyzők:
A versenyre minden 30 évnél nem idősebb (1993. szeptember 2-án vagy később született) hegedűs jelentkezhet a világ bármely országából.

Fordulók:

A verseny egy videós előselejtezőből és három élő fordulóból áll (elődöntő, középdöntő, döntő). Az élő fordulók helyszíne a Zeneakadémia. A jelentkezők közül legfeljebb harmincan kerülhetnek be az elődöntőbe. Az itt kiválasztott 12 középdöntős közül kerül majd ki az a hat versenyző, akik végül a döntőben mérhetik össze tudásukat. A verseny a Gálakoncert keretében megrendezett díjátadó ceremóniával zárul.
Az élőben megrendezett fordulók a közönség számára nyitottak, és internetes, rádió- vagy tévéközvetítés segítségével is követhetők lesznek. A jelentkezők a nevezéssel hozzájárulnak, hogy szereplésükről felvétel készüljön, s azt a Zeneakadémia nyilvánosságra hozza.

Zsűri:

– Baráti Kristóf (Magyarország)
– Roland Daugareil (Franciaország)
– Fekete Gyula (Magyarország)
– Halász Péter (Magyarország)
– Keller András (Magyarország)
– Daniel Phillips (USA)
– Stephan Picard (Németország)
– Maxim Rysanov (Ukrajna-Egyesült Királyság)
– Yayoi Toda (Japán)

Díjak:

1. díj: 22 000 euró
2. díj: 14 000 euró
3. díj: 8000 euró

A díjak összegéből adózni kell.
A zsűri különdíjakat – fellépési és felvételi lehetőségeket – is megítélhet.

A jelentkezés módja:

Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével lehet, a személyi adatok és a teljes versenyrepertoár megadásával.

A jelentkezés során a következőket is fel kell tölteni:

– egy, a jelentkezőt ábrázoló professzionális (minimum 1MB méretű, legalább 300 dpi felbontású, JPG formátumú) portréfotót,
– egy (1000-2000 karakteres) önéletrajzot, feltüntetve a szakmai tanulmányokat, versenyeket, mesterkurzusokat és az utóbbi három év fellépéseit (doc formátumban),
– a két kötelező zenedarab – lásd a Repertoár c. fejezet Előselejtező pontját – előadását bemutató videofelvételt. Csak jó minőségű, aktuális – 2023. január 1-nél nem korábban készült – felvételt áll módunkban elfogadni. A hangfelvételen beküldött előadásokat nem vesszük figyelembe. A műveket egy-egy megszakítás nélküli, vágatlan felvételen kell bemutatni, a versenyző és zongorakísérője kezének és a hangszernek (billentyűzetnek) végig látszania kell. Az előselejtezőben felvett Bach darab újra játszható az élő fordulókban is.
– A jelentkező útlevelének másolatát (EU állampolgárok esetén személyi igazolványt is elfogadunk)
Csak a hiánytalan és hibátlan jelentkezéseket tudjuk figyelembe venni.
Az élő selejtezőkörbe kerülésről a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora által kijelölt előzsűri dönt.

Jelentkezési határidő: 2023. május 19.

Early bird: 2023. április 21.

Értesítés az élő versenybe kerülésről:
2023. június 15.

Nevezési díj:
200 euró (Early bird: 100 euró) – csak a videós előselejtezőből továbbjutó versenyzők által fizetendő.

Kapcsolat:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
A Bartók Világverseny és Fesztivál titkársága
1077 Budapest, Wesselényi utca 52.
[email protected]

Forrás: bartokworldcompetition.hu