fényképezőgép karácsonyfaégő

43. Magyar Sajtófotó Pályázat

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya kiírja a 43. Magyar Sajtófotó Pályázatot.

A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés – a korábbi évekhez hasonlóan – minden 18. életévét betöltött pályázó számára nyitott. 

A pályázatra beküldött képekből vándorkiállítás és Az év fotói címmel album készül.

Pályázni 2024. január 1. és 2024. december 31. között készült képekkel lehet a Hír- és eseményfotó, a Képriport, valamint minden „egyedi” kategóriában. Az időbeli korlátozás nem vonatkozik a többi „sorozat” kategóriára, ahova több éven átívelő, elemző pályaművek is beküldhetők, de ezekben is kell, hogy szerepeljen 2024-ban készült felvétel.

A pályázatra korábbi években díjat nyert képek nem adhatók be. A Magyar Sajtófotó Kiállításon már szerepelt, nem díjazott képekből négynél több nem adható be a versenyre. Egy pályázó összesen 30 pályaművet küldhet be a pályázatra, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, az utóbbi legfeljebb 10 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyedi képként és sorozat részeként is.

Mesterséges intelligencia (MI/AI) segítségével készült kép egyik kategóriába sem nevezhető.

Pályázni az alábbi kategóriákban lehet:

  1. Hír-, eseményfotó
  2. Képriport
  3. Mindennapi élet (egyedi)
  4. Mindennapi élet (sorozat)
  5. Emberábrázolás-portré (egyedi)
  6. Emberábrázolás-portré (sorozat)
  7. Művészet (egyedi)
  8. Művészet (sorozat)
  9. Sport (egyedi)
  10. Sport (sorozat)
  11. Természet és tudomány (egyedi)
  12. Természet és tudomány (sorozat)
  13. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
  14. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
  15. Streetfotó (egyedi).
  16. Streetfotó (sorozat).

A Streetfotó kategóriába nem beállított és előre meg nem tervezett utcafotókat, a valóságot tükröző életképeket várunk. Ebben a kategóriában fokozottan ügyeljenek a szerzők a személyiségi jogok tiszteletben tartására!

A PÁLYÁZATRA JELENTKEZÉS MENETE

Pályázni kizárólag online módon lehet, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján

(https://sajto-foto.hu/). Itt kell a pályázatra jelentkezni és a pályaműveket feltölteni, itt láthatók az előválogatott képek és a fotósok szakmai portfóliója. A pályázat és a zsűrizés technikai lebonyolítását az eContest pályázatkezelő rendszer támogatja. Ez a rendszer garantálja a zsűrizés anonimitását és átláthatóságát.

Képeket feltölteni – bejelentkezés vagy regisztráció után – 2025. január 7-én, déli 12:00 órától 2025. február 3-én, déli 12:00 óráig lehet.

A jelentkezés feltételei:

  • az eContest rendszerbe való regisztráció/belépés
  • az online nevezési lap kitöltése
  • a pályázat tárgyát képező képek feltöltése, valamint a pályázat véglegesítése
  • a nevezési díj befizetése
  • az Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz tartozó nyilatkozatok elfogadása.

A JELENTKEZÉS LÉPÉSEI:

  1. Regisztráció és belépés az eContest rendszerébe. A jelentkezés és a képek feltöltése https://sajto-foto.hu/ oldalon, regisztráció után lehetséges. Akik már korábban regisztráltak, a „Belépés” gombra kattintva, a jelszó és felhasználónév megadásával be tudnak lépni. Elfelejtett jelszó esetén a regisztrációkor beírt email cím megadásával új jelszó kérhető. Ebben az esetben nem szükséges újbóli regisztráció. A kérés elküldését követően az eContest rendszer emailben elküld egy linket a megadott email címre, amely segítségével beállítható az új jelszó.
  2. Az online nevezési lap kitöltése. Az online nevezési lap a regisztrációt vagy belépést követően válik elérhetővé. Egy pályázónak – függetlenül attól, hány kategóriában pályázik – csak egy nevezési lapot szükséges kitöltenie. Első lépés az adatlap kitöltése a személyes adatok megadásával. Az adatlapon kérjük a „A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter”, és a „Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter”, kategóriamezők helyes kitöltését annak érdekében, hogy a pályázat bekerüljön ezen két különdíjas kategóriába is.

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter lehet

  • az a fotóriporter, aki elsődlegesen vidéki orgánumoknak dolgozik vagy
  • az a fotográfus, aki életvitelszerűen Budapesten és Pest megyén kívül él, tevékenysége révén, vagy egyéb módon a vidékhez kötődik, függetlenül a lakcímkártyán feltüntetett hivatalos lakóhelyétől.
    Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter lehet
  • az a fotográfus, aki 2024. december 31. napjával nem tölti be 30. életévét.

VÁLTOZÁS az életrajzoknál!!!
Pályázóink többsége az adatlap kitöltése mellett immár megtalálja legutóbb feltöltött, szerkesztett szakmai életrajzát. Ők – értelemszerűen – csak aktualizálják életrajzukat mindkét nyelven! Aki nem látja korábbi életrajzát, az kérjük, töltsön fel egy angol és magyar nyelvű, nyelvenként 850 karakternél nem hosszabb önéletrajzot és egy nyomdai minőségű (300 dpi; minimum 2400x3400pixel) arcképet, amelyek a pályázathoz kapcsolódó kiadványokban és a pályázat hivatalos honlapján: (https://sajto-foto.hu/) jelennek meg a pályázaton elért eredményekkel együtt. 
A szakmai életrajz a pályázat adatainak kötelező eleme és a pályázat évében – 2025 – nyilvános. Külön kérésre 2025. december 31-vel levesszük a pályázó életrajzát a honlapról. 

Az adatlap kitöltése mellett, kérünk feltölteni egy AKTUALIZÁLT, angol és magyar nyelvű, nyelvenként 850 karakternél nem hosszabb önéletrajzot és egy nyomdai minőségű (300 dpi; minimum 2400x3400pixel) arcképet, amelyek a pályázathoz kapcsolódó kiadványokban és a pályázat hivatalos honlapján: (https://sajto-foto.hu/) jelennek meg a pályázaton elért eredményekkel együtt.

Az év fotói kötet szerkesztői fenntartják a jogot az önéletrajzok szerkesztésére, de az abban rögzített adatok valóságtartalmát nem ellenőrzik. A nevezési lapon a pályázó igazolja, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, beküldött képei minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak. A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a képeket ő készítette és rendelkezik a beadott képek eredeti változatával.

A nevezési lap kitöltése

  • az adatlap mezőinek kitöltésével
  • az önéletrajz feltöltésével
  • az arckép feltöltésével
  • a szükséges nyilatkozatok megtételével válik teljessé.
  1. Pályázati anyagok feltöltése, valamint a pályázat véglegesítése

A pályázati anyagok feltöltésekor a pályázók a nevezni kívánt technikai feltételeknek megfelelő pályaműveket tölthetik fel a szerverre, ezért kérjük, hogy a képek technikai paramétereiről szóló részt alaposan olvassák át. Az érvényes pályázat feltétele a képaláírás mező kitöltése is, amelynek kritériumai a „Formai és technikai követelmények” pontban olvashatók. A pályamű a képaláírással együtt válik teljessé.

A jelentkezési határidő végéig a pályázók tetszőleges alkalommal, szabadon módosíthatják feltöltött anyagaik tartalmát mindaddig, amíg nem véglegesítik a pályázatukat, az erre vonatkozó gombra történő kattintással.

Az új eContest Platform lehetőséget nyújt arra, hogy a pályázó beleegyezésével a rendszer automatikusan lezárja a pályázatot a nevezési határidő lejártakor. Ez csak abban az esetben működik, ha minden pályázati feltételnek megfelel a pályázat. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a leadási határidő vége előtt, az utolsó napokban a tömeges használat miatt a feltöltés lelassulhat, ezért kérünk minden pályázót, hogy a feltöltést minél előbb végezze el.

  1. Nevezési díj befizetése

A pályázaton való részvétel, a korábbiakhoz hasonlóan, nevezési díjhoz kötött. A nevezési díj összege bruttó 6000 Ft. A díjat a nevezési lap kitöltését követően, de legkésőbb 2024. január 24. 12:00 óráig, a feltöltési határidő végéig kell befizetni. A feltöltési határidő után indított átutalásokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázaton való részvétel a nevezési díj befizetésével válik érvényessé. A nevezési díj bankkártya használatával egyenlíthető ki. A Revolut Business internetes fizetési rendszere a Mastercard/Maestro, a VISA termékcsaládba tartozó VISA és VISA Electron (Electronnal csak abban az esetben, ha azt a kibocsájtó bank engedélyezi) bankkártyák használatát, valamint internetes használatra alkalmas webkártyával való fizetést tesz lehetővé. Befizetéssel kapcsolatos probléma esetén kérjük forduljanak az eContest rendszert üzemeltető EOX Kft. pénzügyi osztályához, a [email protected] címen.

A számlázási név, székhely, elérhetőségek (email, telefonszám) és ÁFÁ-s számla igény a fizetés során adható meg. A számlázás automatikusan, a megadott adatok alapján történik. Számlázással kapcsolatos probléma esetén kérjük forduljanak az MÚOSZ pénzügyi irodához, a [email protected] címen.

  1. Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz tartozó nyilatkozatok elfogadása

A pályázó a nevezési lap kitöltésével, a pályázati anyag beküldésével, az Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok elfogadásával automatikusan elfogadja a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás jelen pályázati kiírásában rögzített feltételeket is, és egyben hozzájárul, hogy a beküldött pályaműveket a rendezők térítésmentesen

  • a kiállítás és/vagy kiállítás-sorozat anyagába beválogassák és azt, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás neve alatt, a kiállítás(ok) részeként, időbeli és térbeli korlátozás nélkül bemutassák
  • a pályázattal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban felhasználják
  • a zsűrizés internetes közvetítése során a https://youtube.com oldalon megjelenítsék
  • a pályázat online és print archívumában megőrizzék
  • nyilvánossá tegyék a pályázat oldalain (https://sajto-foto.hu)
  • Az év fotói sajtófotó évkönyvbe (nyomtatott és e-book) beválogassák és ott publikálják.

FORMAI ÉS TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK

A pályázaton manipulált képek nem indulhatnak. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít, és kizárást von maga után, a képek tartalmának megváltoztatása, vagyis képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása egy képhez. A képek eredeti, nyers (RAW, NEF stb.) fájljait a zsűri bekérheti.

Mesterséges intelligencia (MI/AI) segítségével készített kép egyik kategóriában sem nevezhető!

Képfelbontás:
A pályázaton legalább 8 megapixel felbontású képpel lehet pályázni. A kép rövidebb oldala nem lehet kisebb, mint 2100 pixel, a hosszabbik oldala nem haladhatja meg a 6000 pixelt. Az ezen értékhatárokon kívüli képeket a rendszer automatikusan elutasítja, és nem engedi feltölteni.

Kép formátum és méret:

Pályázni és feltölteni kizárólag JPG (JointPhotographicExpertsGroup) formátumú képpel lehet. A képtömörítési minőség 100% ajánlott. A maximális fájl méret 19 Mbyte. Ennél nagyobb méretű képeket a rendszer automatikusan elutasít, és nem enged feltölteni. (Nagyobb fájlméret esetén javasoljuk a felbontás és/vagy a tömörítés arányának módosítását.)

Képaláírás:
Tekintettel arra, hogy a képaláírás a sajtófotó műfaj igen fontos eleme, kérjük a pályázókat, hogy formailag és tartalmilag korrekt képaláírást csatoljanak képeikhez a nevezés során. A képaláírás maximum 250 leütés lehet szóközökkel együtt, a képriportok bevezető szövege maximum 700 leütés lehet nyelvenként.

A pályaműveket nemzetközi zsűri bírálja el, így a zsűrizés nyelve angol. A képcím és a képaláírás magyar és angol nyelvű mezőjének kitöltése is kötelező! Amennyiben a szövegekhez nincsen angol fordítás, a magyar szöveget kérjük az angolnak fenntartott mezőben megismételni, ebben az esetben az előválogatás során a zsűri külföldi tagjai biztosan nem fogják érteni a szöveget és a többi fordulóban sem tudjuk garantálni a zsűri számára a tolmácsolást. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a képaláírás a következő kérdésekre válaszol: Mikor? Ki? Mit? Hol? Miért? Az egyes kérdések értelemszerűen kezelendők, tehát, ha konkrét esetben nem tehetők fel, akkor a választ sem kell a képaláírásban megfogalmazni.

A zsűrizés anonimitásának megőrzése érdekében fokozottan felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a kép címe és képaláírása nem tartalmazhat utalást a szerző kilétére, az őt megbízó orgánumra, ügynökségre!

A pályázat anyagából készülő kiállításnak és Az év fotói kötetnek a szerkesztői fenntartják a jogot a szövegek szerkesztésére.

ZSŰRIZÉS ÉS DÍJAZÁS

A nemzetközi zsűri tagjai

A nemzetközi zsűri összetételét 2024. december végi, következő pályázati értesítőnkben hozzuk nyilvánosságra.

A zsűrizés menete

2025. február 14-15-16-én délelőtt 10 órától a zsűri munkája nyilvánosan követhető a Capa Központban (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) az utolsó előtti forduló végéig. A díjakról való döntés zártkörű lesz.

A zsűri az összes érvényes pályaművet megtekinti és többfordulós zsűrizés során elbírálja. A zsűri köteles kizárni a pályázati feltételeknek nem megfelelő pályaműveket. A zsűrizés anonim módon történik. A zsűrinek joga van egy továbbjutásra esélytelen sorozatból egyetlen kiemelkedő képet kiválasztani, és azt az azonos kategóriának megfelelő „egyedi” kategóriába áttenni. A sorozatok képei Az év fotói albumban és a kiállításon módosított sorrendben szerepeltethetők.

Eredményhirdetés

Az eredmények 2025. május elején, a 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján lesznek nyilvánosak.

A díjazás

A zsűri kategóriánként egy I., egy II., egy III. kategóriadíjat adhat ki.

A kategória díjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki:

  • a MÚOSZ Nagydíja
  • André Kertész-nagydíj a legjobb emberközpontú, dokumentarista képért vagy képsorozatért
  • Escher Károly-díj a legjobb Magyarországon készült hírképért
  • Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért
  • Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter
  • A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter
  • A SPAR Magyarország különdíja: Díj a fenntarthatóság eszméjéért
  • Móricz-Sabján Simon-különdíj a legjobb hosszútávú munkáért

A díjak átadása, a nagydíjak nyilvánosságra hozatala

  • A díjátadó a később meghirdetett időpontban és kiállítóhelyen, a Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján lesz. Itt jelentik be a MÚOSZ Nagydíja és az André Kertész-nagydíj győzteseinek nevét is.
  • A díjátadó és a kiállítás tervezett helye a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. 2024. április 15 hétfő

NYILVÁNOSSÁG ÉS SZERZŐI JOGOK

A pályázó tudomásul veszi, hogy életrajza, portréja és beadott képei a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás honlapjának (www.sajto-foto.hu) nyilvános archívumába kerülnek.

Az eContest rendszerben minden pályázónak csak a saját adatállományához van hozzáférési joga, a pályaművek és a pályázók adatai az eredményhirdetésig nem nyilvánosak

A Magyar Sajtófotó Pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás rendezvényeihez és kommunikációjához, illetve a főtámogatónak és a díjfelajánlóknak a pályázathoz és kiállításhoz kapcsolódó kommunikációjához használhatók fel térítésmentesen. A pályaművek minden további online vagy offline kiállításon és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges.

A pályázó ezen kívül tudomásul veszi azt is, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.

Budapest, 2024. december 4.

MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya

Forrás: sajto-foto.hu