Mondd el ma: visszatekinteni a múló évre!

A COVID-19 rányomta pecsétjét ez év történéseire, az emberi sorsokra. A rosszat sorolhatnánk , de inkább ne tegyük! Felkerestem négy olyan személyt, akiknek a 2020-as évet egy új remény, egy új feladat határozta meg, és akik úgy tekintenek vissza erre az esztendőre, mint életük fordulópontjára, a bizakodás időszakára.

Lucsok Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye segédpüspöke:

Valójában az, hogy püspökké szenteltek, az nem egy szerep, hanem egy hivatás a hivatásban. 

A papi és szerzetesi hivatásra Jézus hívott. Amikor Ferenc pápa, illetve általa a püspökök, a nuncius, az érsek felismerték, hogy rám mutat a Szentlélek, akkor papi hivatásomhoz egy új hivatást kaptam: püspökként is szolgálni az Egyházat.

Ebben az évben a legfontosabb szolgálatom az volt, hogy megismerjem a Munkácsi Egyházmegyét. A koronavírus miatt nagyon sok püspöki meghívás, rekollekció elmaradt, emiatt is valamivel több időm volt, és sikerült is bejárni majdnem minden egyházközösséget.

Amikor Ferenc pápa kinevezett segédpüspöknek, akkor az újságírók megkérdezték, hogy mi a tervem, mit teszek majd püspökként. Azt válaszoltam, hogy eleinte elsősorban hallgatni fogom azokat, akikhez küldenek, és tanulni a püspöki szolgálatot. Ezért ezt az évet a hallgatás évének is nevezhetem. Hallgattam Antal püspök atyát, a papokat, hallgattam a híveket. Újra meg kellett tapasztalnom Kárpátalját, hiszen huszonöt éve már nem itt éltem. 1994-ben elkezdtem a szerzetesi életemet. 2003 óta, amióta felszenteltek, sok helyen szolgáltam, Kárpátaljára csak vendégségbe jártam a szüleimhez. 

Most nagyon élvezem, hogy hazakerültem. Elfáradtam a nagyvárosoktól. Például Szentpéterváron majdnem hét évet töltöttem. Előfordult, hogy a város egyik végéből a másikba mentem misézni egy idősek otthonába, rá kellett szánnom szinte a fél napomat. 

Én pedig nagyon szeretem a természetet, a természet közelében nőttem fel. Ahányszor visszajöttem Kárpátaljára, úgy éreztem magam, mint egy szanatóriumban. Hiszen, amerre csak nézek, mindenhol hegyeket, erdőt látok.  Havonta igyekszem megmászni a Kárpátok valamelyik csúcsát, kirándulni, vagy csak sétálni, futni a Latorca-partján.  Otthon érzem magam.  

Sokfelé jártam, és megfigyeltem az embereket. Láttam, hogy valamiben különböznek tőlem. Itt Kárpátalján pedig hozzám hasonlónak látom az embereket: nyitottak, sok jóság és jóakarat van bennük, segítőkészek.

Itt mindenhol, amerre jártam, szeretetet tapasztaltam. De ez kölcsönös, mert bárhova is megyek, szeretettel megyek, hiszen Isten hívásának, püspöki szolgálatomnak a lényege, hogy Isten szeretete működjön bennem és általam.  

Harapkó Marianna, a Beregszászi Szent Anna Karitász igazgatója:

Molnár János atya, beregszászi plébános felkeresett engem és megkérdezte, hogy vállalnám-e a Szent Anna Karitász vezetőjének a szerepét. Nem tartottam magam megfelelőnek erre a szerepre. Kértem egy kis időt, mert nehéz és összetett munkának láttam. Megbeszéltem a családdal ezt a felkérést, és végül igent mondtam.

Elkezdődtek a mindennapok. Jöttek a feladatok, egyik a másik után, azt se tudtam, hova kerültem, de lassan megismerkedtem a rendszerrel. Ugyanakkor lelkileg nagy feltöltődést jelentett az, hogy tudunk segíteni.

Nagyon hálás vagyok az önkénteseknek, akik segítik a munkámat, és persze elsősorban a Jóistennek, hogy vezérel.

Az elmúlt hónapok során sok mindent elértünk: egyre több ember kap meleg ételt az ingyenkonyhán. Vannak kisebb akcióink, amikor egy-egy rászorúlónak sikerül segítséget nyújtani, például egy idős férfi általunk került be az idősek otthonába, holott addig embertelen körülmények között élt. Két mozgássérültnek kitakarítottuk a házát. Sok élelmiszercsomagot osztottunk ki, valamint gyógyszerrel támogattunk több személyt. Egy mézeskalács-sütő akciónk is volt, a sütemények eladásából befolyt összegből az ingyenkonyha költségeit fedeztük. Van egy gasztroenterológus önkéntesünk, dr. Szircsák Erzsébet, aki időnként rendel a Karitász irodájában. Ugyancsak működik az irodánkban a vércukorszint- és a vérnyomásmérés. Szerdánként pedig ruhaválogatásra lehet jelentkezni.

Snicer-Pobránszky Gabriella, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programjának koordinátora, pedagógus:

Ez az év igazán érdekesen indult, mégpedig munkával. Aztán megtudtuk, hogy gyermeket várok. Nagyon örültünk, habár akkor még nem tudtuk, hogy egy nagy világjárvány kellős közepén csöppen bele az életünkbe. Eleinte még nem is tartottunk annyira a járványtól, mert úgy gondoltuk, hogy nagyon nagy a vírus körüli felhajtás, mint maga a betegség, de betartottuk a szabályokat és maradtunk otthon. Örültünk is neki, mert így a terhesség egy kicsit nyugodtabban telt: nem kellett bejárni nap mint nap az iskolába. Szeretettel vártuk a babát, figyeltük, hogyan növekszik.  Nagyon örültünk, hogy a fiúnk után most kislányt vártunk.

Az online oktatás egy pedagógus családban csak az eszközök használata terén okozott nehézséget, hiszen a férjem is tanár és a gyereknek is tanulnia kellett, és hármunkra csak egy-két eszköz volt, de valahogy megoldottuk. Talán a kislányunk már velőből tudja majd a classroom működését

Aztán a gyermek ősszel érkezett, miközben fertőzött is volt a családban. Édesanyám kórházba került, a fiam és férjem otthon voltak karanténban. Így hát a kórházból nem tudtunk hazamenni, hanem rokonok fogadtak be. Ez a helyzet egy kicsit megviselt, de az Isteni gondviselés ott volt velünk mindenhol: rengeteg barátunk, ismerősünk ajánlotta fel segítségét, beszerezték számunkra a szükséges dolgokat.

Pógár Tamás, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselőjelöltje:

A politikai pályára való lépés szándéka nem volt tervben év elejétől. Az év első felében felhívtak és megkérdezték, hogy vállalnám-e a képviselői jelöltséget a Beregszászi Kistérségi Tanácsba. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert ha alkalmasnak tartanak a feladatra, akkor miért ne vállaljam.

Túl sok dolgom nem volt a választások előtti két hétig. A decentralizáció végett változtak a választási szabályok, a körzetek.  Az utolsó pillanatokig változtatták a választási törvényeket.  A kampány idején azokkal a választópolgárokkal igyekeztünk beszélni, akik ismernek. Mindenki a saját körzetében próbált szavazatot szerezni a választásokra. Nagy feladat volt, de a munka oroszlánrészét a vezetőség végezte.  Össze is állt a tanács, én sajnos nem kerültem be, de nagyon szívesen vállaltam volna a képviselői szerepet. Ugyanakkor felkértek, hogy vállaljak tagságot a végrehajtó bizottságban. Ha minden sikerül, akkor valamilyen szinten a városi kistérségi vezetésben szerepet tudok vállalni. Mindenféleképpen, ha lehetséges, tennék valamit az itt élő magyarságért, és minden itt élő emberért, hogy változás legyen. Megértem arra a korra, amikor úgy gondoltam, hogy tenni is tudok valamit a saját környékünkért, a mi kis városunkért.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma