Mondd el ma: Nagybetűs segítők a háborúban
A háborús napok alatt rengeteg fájdalomnak, igazságtalanságnak és nehézségnek vagyunk tanúi. De a nagy viharok közepette láthatjuk, hogy a valódi emberi értékek jelen vannak a világban. Rengeteg külföldről érkező segítségnyújtásról kapunk hírt nap mint nap, mégis úgy gondolom, hogy ennek a helyzetnek a nagy hősei azok, akik a nehézségek ellenére itt maradtak, s folytatva munkájukat, vagy éppen azt félretéve, egy közös hivatásnak élnek: segíteni a bajba jutott embereken.
Kacsó Dóra, hitoktató: Nagyon nehéz időszak ez a mostani, nem gondoltuk volna, hogy ilyet kell megélnünk. Soha nem felejtjük el azt a napot, amikor jött a hír, hogy háború van. Hála Istennek, itt, Kárpátalján egyelőre nincs fegyverropogás, de a félelem és a pánik miatt nagyon sokan külföldre menekülnek. Kiürült a falu. Az első napokban nem lehetett ember látni az utcákon. Nehéz ezt feldolgozni gyereknek és felnőttnek egyaránt.
Így jött az ötlet, hogy akik itthon maradtunk, találkozzunk. Körülbelül ötven gyermek és felnőtt gyűlt össze a parókián. Mindenki szemében ott volt az öröm, mert végre találkozhattunk, beszélgethettünk. A kicsiknek a gyermek Mózes történetéről meséltünk. A nehéz időkben, amikor minden kilátástalannak tűnik, akkor is van remény: Isten ott van velünk, megóv, arra bíztat, hogy ne féljünk. Erre van most a legnagyobb szükség. Isten hatalmasabb, mint a „fáráók”, megmenti az övéit.
Ezután együtt imádkoztunk, majd játszottunk, nevetgéltünk, beszélgettünk. Áldott alkalom volt. Megbeszéltük, hogy jövő héten többször is találkozunk.
Fejes Ildikó, az Egyházmegyei Szent Márton Karitász munkatársa:
Ebben a nehéz időszakban a Karitász összefogja és rendszerezi a rengeteg támogatást, ami az elmúlt napokban érkezett. A menekülteknek szálláshelyet keresünk, ágyakkal, takarókkal, matracokkal látjuk el őket, ételosztással, a határon meleg tea és szendvicskészítéssel, tolmácsolással, esetleg magyarországi szálláshely felkutatásával tudunk segíteni.
Az itt maradt embereket, főleg a nehezebb sorsúakat azzal segítjük, hogy folytatjuk az ingyenkonyhák működtetését, megszervezzük az ételcsomagok és tisztasági termékek kiosztását. A gyógyszertárakban egyre kevesebb a gyógyszer, ezzel is segíteni kell majd az itthon maradt embereket. Ezeken kívül kell a jó szó, az együttérzés, ami valamennyire segít oldani a stresszt és a félelem érzését.
Megható látni az összefogást, a segíteni akarást, a záporozó felajánlásokat, ami azt bizonyítja, hogy az emberek többsége nem közömbös, hanem szolidáris és jószándékú. Hiszen ha tudok segíteni a másik emberen, az azt jelenti, hogy szerencsés vagyok, mert van miből adnom. És hát ismerjük a mondást: jónak lenni jó!
Rácz István, benei római katolikus plébános:
Először az fogalmazódott meg bennem, hogy mindenkinek segíteni kell. Imádkozunk a békéért a hívekkel.Felkészítettük a benei plébániát, közösségi házat a menekültek fogadására. Már befogadtunktíz kijevi lakost, és még heten jönnek. A beneiek lelkesen segítettek.
A falu szinte teljesen kiürült. De akik itthon maradtak, azok buzgóbban járnak templomba, imádkoznak. Ez minden településre érvényes, ahol szentmisét mutatok be. Az egész falu és a falvak egymás között is együttműködnek, összefognak, segítik egymást. Volt olyan, akit orvoshoz vittem, mert nem volt mivel eljutnia a klinikára.
Rengetegen hívnak, érdeklődnek, hogy mi van nálunk, és nem akarok-e én is elmenni, de ez meg sem fordult a fejemben. Itt kell segítenem.
Egy beregszászi nőgyógyász:Azt tapasztalom, hogy sok kismama kiment külföldre, a keleti országrészből menekült kismamák pedig szép számban jelentkeznek nálunk további terhesgondozásra. Szülés egyelőre nem volt. Más osztályokon is vannak menekültek. Az egészségügyi dolgozók (orvosok, nővérek, kisegítő személyzet) maradtak, nem tudok róla, hogy bárki felmondott volna. Segélyről, támogatásról egyelőre nem hallottam, és nem tudom, hogy kapunk-e.
Bunda Fehér Rita