Mondd el ma: november 1-je Kárpátalján
Hogyan töltjük a november 1-ét itt, Kárpátalján? Megváltoztatta-e a háború a sokéves hagyományt? Hogyan töltik Kárpátalján a november 1-ét az áttelepült személyek, családok? És miként telik a november eleje egy temetőüzemeltető számára? Mindezekre a kérdésekre választ kapunk az alábbi cikkben.
Sztupnyikova Ljudmilla (luhánszki áttelepült): „Amikor Beregszászba kerültem, egyik nap Munkácsra kellett utaznom ügyek intézése miatt. Egy olyan helyen jártam, ahol rengeteg krizantémot árultak. Szerettem volna hármat venni saját részre, mert nagyon szépek voltak, de egy negyediket is adtak hozzá. Akkor vettem még egy ötödiket, erre egy hatodikat is odanyújtottak. Hát nem szóltam semmit, megvettem, de egy másik árusnál kértem még egyet, hogy páratlan számú legyen a csokorban lévő virágok száma. De ott is kettőt adtak egyben. Taxival utaztam haza. A taxis útközben elmondta, hogy ezeket a virágokat tilos bevinnem a házba, a temetőbe kell vinni. Nagyon meglepődtem. Elmagyarázta, hogy november 1-én az emberek ellátogatnak a temetőbe, és elhunyt szeretteiknek viszik a virágokat. Így ismertem meg ezt az itteni hagyományt, amely nálunk, Luhánszkban nem létezik.
A másik dolog, ami a temetővel kapcsolatos számomra: édesanyám már itt hunyt el, távol a hazájától. Itt temettük el. Viszont még életében arra kért bennünket, hogy ha meghal, akkor hozzunk a sírjára egy kis luhánszki földet, és abban temessék el. Így is lett. Azóta minden november 1-én viszek neki virágot a temetőbe. Nagyon szeretem ezt a szép szokást.
Ott, Luhánszkban sok rokonunk, ismerősünk maradt a temetőben. Sajnos nem mehetünk oda. Nagyon nehéz megszerezni az engedélyt, hogy eljuthassunk. Egyszer megpróbáltunk elutazni, de egy hétig álltunk és vártunk, hogy beengedjenek a megye területére. Így sajnos nem tudjuk gondozni a sírokat. Más embert nem kérhetünk erre, mert egyszerűen nem találja meg a sírt. Hatalmas a temető, és nem igazán vannak megszámozva a sírok. Amikor meghoztuk a döntést, és eljöttünk onnan, akkor tudtuk, hogy már nem térünk vissza, és megpróbáltuk elfogadni a helyzetet.
Közben tudjuk és értjük, hogy a lényeg nem a sír. Az örök emlék szívünkben és imáinkban él. Ugyanakkor azt hiszem, hogy a halottainkra emlékezni kell, de az utódokban gyönyörködve bátran a jövő felé kell tekintenünk.
Nagyon szeretem, mikor egy számomra ismeretlen városban ellátogatok a helyi temetőbe. Ha a régebbi sírokról mesélnek, akkor a temetőben meg lehet ismerni a város egész történetét.
És végül: nagyon gyönyörű látvány, amikor november 1-én, már estefelé a több ezer mécses sokszínű fénnyel beragyogja a temetőt. Felejthetetlen élmény!”
Makuk János, a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat elnöke:
„A november 1-e és a halottak napja a családon belül az elmélkedés és az emlékezés napja. Azokra a családtagjainkra emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Édesanyám nem Kárpátalján született, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Magyarországon, így az ottani nagyszülők sírját nem volt alkalmunk gyakran látogatni. Viszont édesapám Beregdédán született, Homokon. Úgyhogy a november elseje mindig mozgalmas volt nálunk. Szentmise előtt vagy után elmentünk a dédai temetőbe. Amíg éltek a testvérei, ott összegyűlt a család. Illetve Beregszászon is kimentünk a temetőbe. Megemlékeztünk a testvéremről és a többi közeli hozzátartozóról. A háborúig, a pandémiáig ez volt a hagyomány. Azóta sok minden változott. A család nincs egyben, ezért a közös megemlékezés legfeljebb a szentmisén történik. Arra már nincs lehetőségünk, hogy a gyerekek eljöjjenek ide, és hogy együtt látogassuk a sírokat.”
Csirpák József görögkatolikus lelkipásztor:
„A mindenszentek ünnepe és a halottak napja azért fontos az egyházban, mert tanúságot teszünk a halál utáni életről, a feltámadásba vetett hitünkről. Amikor kimegyünk a temetőbe elhunyt szeretteink sírjához, akkor imádkozunk értük, feldíszítjük a sírjaikat, s itt fontos megjegyezni az élő virágokat, amelyek szintén a sírban nyugvó szerettünk túlvilági életét is jelzik a számunkra. Ezt egy műanyag koszorú vagy műanyag virág nem fejezi ki, az csak a letudást szimbolizálja. Az élő virágban ott van a gondoskodás, a szeretet kifejeződése, mert tudjuk, hogy azt gondozni kell, hogy minél tovább szép maradjon.
Fontos még a mécsesek helyett a rendes gyertya használata, ami az emberi élet teljességét szimbolizálja a számunkra, hiszen az ember élete is így fogy el, mint ahogyan a gyertya is felemészti magát, nem hagyva maga után szemetet, csak fényt és melegséget. Az életünknek is így kell eltelnie itt, a földön, hogy átragyogjon rajtunk az Isten világossága, s az Ő szeretetének a melegsége! Ha így élünk, elnyerjük az örök életet, amiről tanúságot is teszünk ezekben a napokban.
A családunkban még az ünnep előtti napokban ellátogatunk gyermekeinkkel szeretteink sírjához, ott feldíszítjük azokat, élő virágot helyezünk el, s meggyújtva a gyertyákat, mindenkiért külön imádkozunk. Az ünnep napján a salánki egyházközség temetőjében vagyunk, ott veszünk részt az elhunytainkért elimádkozott parasztász szertartásán, ami egy kifejezetten elhunyt szeretteinkért végzett szertartás.
A halottak napja alkalmából különböző hagyományok is kialakultak az emberek életében. Közeledve a november 1-hez, számba vesszük elhunyt hozzátartozóinkat. Meglátogatjuk a temetőben sírjaikat, megtisztítjuk, feldíszítjük virágokkal. Régebben külön erre a napra készítettek gyertyákat, élő koszorúkat is, amit néhányan még ma is megtesznek. November 1-én az emberek a temetőben imádkoznak elhunyt szeretteikért, megáldatják az újonnan elkészült síremlékeket, s részt vesznek a temetőben halottjainkért végzett szertartáson, amit parasztásznak nevezünk. Ilyenkor név szerint feljegyzik az elhunytakat, s a szertartáson felolvassák ezeket a neveket, hogy az emlékük ne merüljön feledésbe, s a jó Isten emlékezzék meg róluk az Ő országában.”
Medve Valentin, a Beregszászi Köztemető üzemeltetéséért felelős vállalkozó:
„Nem általános napok ezek számomra, hiszen sok ember van a temetőben, sok a kérdés. Meg kell oldani kisebb-nagyobb problémákat. Úgy alakult, hogy a lakosság sajnos már nem jár heti rendszerességgel a temetőbe, mint régebben. Nagyon sokan más országban élnek. Sok esetben nem látták évek óta a sírt, segítségek kérnek megkeresni például a szomszédos sírok gondozóit, hogy megoldják együtt a felmerülő problémákat. Szóval ezek zsúfolt napok. Egész nap ott vagyok a temetőben, de szerencsére általában nekem is van lehetőségem a családommal meglátogatni az elhunytjaink sírjait. Jönnek hozzánk is rokonok, akikkel a napokban, általában három nap alatt végiglátogatjuk a sírokat.”
Fehér Rita