Régi tárgyak: a diódaráló
A karácsony közeledtével egyre azon töröm a fejem, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. A menüt magam készítem. A hidegtál a család ízlése szerint, az édességek padig a nagymama receptje alapján készülnek. Így bizonyosra vehető, hogy diós sütemény is kerül a tálcára.
Nem vásároljuk a diót, hanem az ősszel összegyűjtött termést esténként megtörjük és pucoljuk, hogy karácsonyra meglegyen a kellő mennyiség. Aztán előkerül a régi diódaráló is a spájzból, ami még a nagymamáé volt. Azon daráljuk le a megtisztított szemeket.
A mi darálónk egészen a régmúltba vezet vissza. A tekerős habverők előtti idők hangulatát idézi. De mégis szeretem. A tekerő segítségével hajtott fémrosta, vágóhenger apró szemekre őröli a diót, mely a krémekhez vagy tésztákhoz egyaránt megfelel. A darálónak van egy fából készült kicsi teteje, melynek segítségével enyhén le tudjuk szorítani a szemeket, hogy könnyebben menjen a munka.
Egyes darálók vákuumos talppal rendelkeztek, hogy könnyebben lehessen rögzíteni az asztalhoz. A kezelése nem igényel szaktudást. Egyszerűen és könnyen használható. Még a gyerekek is élvezik!
Az elektromos darálók világában nehezen elképzelhető, hogy ilyen időigényes eszközökkel is lehetett a konyhában alkotni. De mégis! Elődeinknek öröm volt a konyhai munka. Dolgozzunk tehát bármilyen eszközzel, figyeljünk arra, hogy ne csak az időnk és a munka, de a szeretetünk is benne legyen az ételben! Főként így karácsony közeledtével!
Gál Adél