Régi tárgyak: a görbebot
Szeretek végigtekergőzni a faluban. Szeretem, hogy sűrvödéskor egyes helyeken csak úgy kapkodom a fejemet, hogy érkezzek köszönni az utca mindkét oldalán a kapuban ülő néniknek, bácsiknak, fiataloknak és időseknek. Olykor lelassítok, hogy a „Jó napot!” mellé egy „Mi újság?”, vagy „Hogy vannak?” is odakerüljön. A falu nem is lenne az igazi a kapuban ülő „bámészkodók” nélkül. Olyan egy igazi közösség, ahol mindenki mindent tud, és jobban, mint a másik.
De nem ez a lényeg. Hanem az ott ülő emberek, nagymamák és nagyapák… Akik görbebotjukra támaszkodva várják, hogy elmenjen az utcán valaki. Egyre ritkábban találkozom ilyen helyzettel és ilyen emberekkel. Viszont ebből a falusi képből a görbebot az, ami most megmarad, jobban mondva ez a régi tárgy idézte fel bennem korábbi emlékeimet és élményeimet.
A görbebot ugyanis a sétabotok klasszikus típusa. Támaszték a nehezen járó ember számára.
Egykor kézzel készítették. Alapanyagot a természet adott hozzá. Olyan ágakból választották ki a megfelelőt, ahol a kialakítandó bot szára merőlegesen, vagy majdnem merőlegesen nőtt ki az előző ágból. A botnak valót pedig úgy vágták ki természetes környezetéből, hogy a vastagabbik ág legyen, vagy ebből készülhessen a fogója, melyet a tenyérhez illesztettek, igazítottak. Ezt a részét faragták és csiszolták, hogy fogása kényelmes legyen.
A görbebotok lehettek egyszerűek és nagy gonddal megmunkáltak.
Számos esetben a végén behajlított botokkal találkozunk. Ezeknek megvolt a külön technikája, bothajlítással készültek. Ilyenkor egy, a célnak megfelelően bevert szegek közé hajlítják a gőzöléssel puhított botot vagy pálcát. Addig tartották így, amíg a botok meg nem száradtak, és ezáltal megőrizték jellegzetes görbített alakjukat. Hasonló eljárás volt, amikor a megpuhított bot fejét kézzel, vagy más eszközzel meghajlították, és ebben az állapotában egy erős anyaggal, legtöbbször dróttal megkötötték. S így tartották kiszáradásig.
A néprajzi irodalomban a görbebot használatára számos utalást és ábrázolást találhatunk. Esetünkben a fenti képen a Nagyberegi Tájház gyűjteményében lévő botok láthatók. Jó példái annak, amikor a fa természetes ágait használták támasztékul.
A görbebotokat általában 3-4 cm vastag rúdból készítették. Néha előre kiszemelték a görbebotnak alkalmas facsemetét és annak megfelelően hajlítgatták. A pásztorbotok esetén meg is sebezték a még élő fát. De ez már egy másik történet.
Gál Adél
Kárpátalja.ma