Régi tárgyak: a sámli

A kislányunk egy jó ideje kicsi asztalkáért és székekért kuncsorog. A boltok nagy választékában elvesztünk a műanyagból kínált elemek között, nem beszélve a plüssfotelekről és hasonlókról. Nem vettünk semmit. Inkább felújítottunk, újjá varázsoltunk egy régi kicsi széket, amit még a néhai nagyapa készített. Átfestettük, díszítettük… Számunkra kedvesebb bútordarab lett, mint bármilyen boltban vásárolt műanyag.

Hogy honnan jutott ez eszembe? Megpillantottam a minap egy régi ütött-kopott kisszéket. Olyat, amilyen még a nagymamám konyhájában volt, s melyen nagyon sokat ültem kislányként. Nem kellett akkor műanyag és egyéb díszes szék, elegendő volt a kicsi sámli is.

Általában a nagyon alacsony, támla nélküli széket nevezik sámlinak. A kifejezés a német Schemel (=zsámoly) szóból ered.

A régen a konyhai bútorok részét képezte az asztal, a hokedli, a konyhaszekrény, a vizespad mellett. Fából, deszkából állították össze. A lábait – melyet két deszka alkotott – fogóléc tartotta össze. De állhatott a lába négy vékonyabb fából is. Az ülődeszka középen lyukas volt, mely leginkább a fogást segítette.

A sámlit az asztal alatt, a sarokban vagy a tűzhely mellett tartották. Mint minden bútordarabnak, ennek is megvolt a szerepe. Gyerekek ücsörögtek rajta, felálltak rá, hogy elérjenek valamit a magasabb polcon, vagy a gazdasszony az ülve is elvégezhető munkára használta. Lényeg, hogy egy gyakran használt alkalmatosság volt.

A sámlik vagy kisszékek ma is megvannak. Kicsit színesebbek, díszesebbek. A régi faragás helyett néha matricákkal teli. Ha külalakja és anyaga változott is, funkciójában ugyanaz maradt.

Gál Adél

Kárpátalja.ma