Régi tárgyak: a szamovár
Nemrégen a Pom-Pom meséket olvastuk esténként a kislányommal, melyben találkoztunk a magányos szamovárral. A mesevilágon kívül újdonságnak számított az elfeledett szamovár, melyet nemcsak a meséskönyv lapjain nézhettünk meg, hanem a szekrényből is előkerült egy régi darab. Talán még a nagymamám idejéből való.
Régi tárgy, melynek használata igencsak kiment már a divatból. Ám számos magyar háztartásban a szamovár a mai napig megtalálható – akár a lakás díszeként, akár a padláson porosodva.
A szamovár fogalma a köztudatban szervesen összefonódott az orosz teázási hagyományokkal. Orosz-török eredetű háztartási vízforraló edényként tartják számon. Napjainkban általában teafőző eszközként ismerik, holott eredeti funkciója a vízforralás. A felforralt vizet aztán természetszerűleg bármihez felhasználhatták.
A díszes kivitelezésű fémedény neve az etimológiai szótár szerint az orosz szam (‘maga, magától’) és varitj (‘forral, főz’) szavakból eredeztethető, vagyis ‘magától forraló’. A szamovár annyira egyszerűvé tette a teafőzést, hogy nélkülözhetetlenné vált a háztartásokban.
Formája rendkívül változatos lehet: a gömbölyű, hordó vagy henger alakúaktól az urna alakúig bezárólag. A klasszikus szamovár külseje gazdagon kimunkált, sőt, gyakorta zománcdíszítést is kapott. Mérete az egyliterestől akár a négyszáz literesig terjedhetett.
A szamovár közvetlen előképének tekinthető, az ugyancsak teavíz forralására használt szbitennyik Ázsiából eredeztethető. A szbitennyiket vízforralásra használták, majd az előállított forró vízzel öntötték fel a sűrű teafőzetet. Az első szamovárt a legenda szerint Fjodor Liszicintulai fegyvermester készítette 1750-ben.
Az irodalmi alkotásokban is számtalanszor visszaköszön a szamovár
S belémarkoltam a csokorba,
Mely ujjaim közt reszketett,
A sok meleg, lágy levelet
A szél lázas arcomra szórta.
S kábult szemem sok össze-vissza
Képet látott: illatos, tiszta
Ágyat s zümmögő szamovárt…
(Részlet Tóth Árpád: Richárd című verséből)
De gondoljunk csak egy ismertebb idézetre. Elevenítsük fel a dada nagy mesterének, Kassák Lajosnak elhíresült verssorait: „én KASSÁK LAJOS vagyok/ s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.” A szólássá vált sor az idők során beégett a magyar értelmiség köztudatába, mint a szürrealizmus lobogtatnivaló hazai produktuma.
Gál Adél
Kép: Kárpátalja.ma