Régi tárgyak: a tokmány, avagy a fenőkőtartó
Egykor édesapám mindig azt mondta, hogy kaszálni kora reggel a legjobb, amikor még vizes, harmatos a fű. Jobban vágja a kasza. Így is tett mindig, amikor késő tavasszal vagy nyáron kaszálásra került sor. Előtte alaposan kikalapálta a kaszát, ellenőrizte a fenőkövet és a tartót. Merthogy azt is vitte magával, hogy legyen mivel megfenni a kasza élét, ha az munka közben csorbult volna.
A kaszafenés általános gyakorlat volt, melyet minden férfi ismert, ám nagy hozzáértést kívánó művelet. Ezt egy-egy kaszálás folyamán sokszor meg kellett ismételni. Minden új szénarend elkezdése előtt, néha rendvágás közben megfenték a kaszát. A kaszát csak nedves kővel lehetett fenni, ezért a követ egy kicsi víztartó tokba tették, amit a derekukra kötve hordtak magukkal. Ezt a tokot vagy tartót nevezik tokmánynak, toknak, tokolyónak, tulejkának, fenőkőtartónak, fentoknak is.
A fenőkőtartó legegyszerűbb formáját régen a szarvasmarha szarvából készítették el. A szarv alsó végéből mintegy arasznyi darabot levágtak, öblös szélébe lyukat fúrtak, s abba drótból vagy vaslemezkéből akasztót, horgot erősítettek, s a kaszás a kaszálás vagy aratás alatt a gatya korcára vagy a nadrágszíjra akasztva hordta.
Egyes vidékeken a tokmányt díszítették, többnyire karcolással, gyakran a gazdájának nevét vagy nevének kezdőbetűit vésték bele.
Készíthettek tokmányt fából is. Többnyire fűzből, nyárból faragták. Formája igen változatos volt, amit faragással is díszíthettek.
A tokmány készülhetett még horganyzott bádogból, az edénygyárak pedig zománccal bevont példányokat hoztak forgalomba.
Találunk olyan adatot is, miszerint a kaszakövet kaszáláskor „ganyélében megfőzött fából készült tokban tartották„. (Halász Péter: A kalászos gabonák hagyományos aratása a moldvai csángóknál)
A kaszakő és vele együtt a tartó ma is használatos. Aki életében fogott már a kezében kaszát, vagy használta azt, rájön, hogy milyen hatékony szerszám, és csendes, környezetkímélő, testedző, és még sorolhatnánk a jó tulajdonságait. Nem romlik el, nem bocsát ki hangos zajt. Ráadásul a kézi kaszával levágott fű a háziállatoknak, és szénának is megfelelő.
Ezzel szemben a napjainkban egyre terjedő motoros kaszák hangosak, büdösek, szennyezik a környezetet. A velük levágott fű használhatatlan, feldolgozhatatlan. A frissen vágott fű illatát csak a hagyományos kaszával dolgozók élvezhetik leginkább.
Gál Adél