Régi tárgyak: a vajköpülő
A piacon vásárolva mindig jól megválogatom, hogy mit teszek a kosaramba. Igyekszem minőséges és házi termékeket venni, hogy családom a legjobbat kaphassa. Így van ez a tejtermékekkel is, főként a vajjal. A különböző márkák kavalkádjában néha nehéz megtalálni a legjobbat és a legfinomabbat, hiszen legtöbbjük köszönőviszonyban sincs a tehénnel, az adalékanyagokon kívül pedig kevés valódi tejet tartalmaznak.
Azt hiszem, nagyanyáinknak nem volt ezzel gondja. Amikor még a piac nem uralta az ízlést, a legtöbb dolgot saját maguknak kellett elkészíteni – köztük a vajat is.
A magyar parasztság étkezésében a tehén- és juhtejnek van a legnagyobb jelentősége. A parasztháztartásokban a tejet főleg nyersen fogyasztják. Ha köcsögökbe öntik, akkor megalszik, savanyú lesz, ami különösen nyáron kedvelt táplálék. A tej vagy aludttej tetejére a könnyebb fajsúlyú zsír felszáll, ez a tejszín. A tejfelnek még magas a víztartalma, melytől ha ettől megszabadítják, akkor vaj lesz belőle.
A vajkészítés legegyszerűbb módja, amikor egy edényben rázzák a tejszínt addig, amíg a vaj ki nem csapódik belőle. Ezt az eljárásmódot a nyugati (Göcsej) és keleti (Székelyföld) magyar nyelvterületen egyaránt megtaláljuk. A régi eljárásmód megfelelőit elsősorban a keleti szlávoknál lehet fellelni. Az ehhez szükséges edényt hívjuk köpülőnek. A visszamaradt írót (savanyú folyadék – a szerk.) a gyerekek szívesen megitták, a maradékot rendszerint a kismalacok kapták. Az ilyen köpülőedények szinte minden háztartásban megtalálhatók voltak körülbelül a 20. század első feléig.
A leggyakrabban használt fa köpülőedény egy alul lezárt, felül nyitott henger volt, mely alulról felfelé enyhén szűkül és fémabroncsok szorítják össze. Ebbe illeszkedik a felső végén egy alulról felfelé bővülő felső rész, melynek a közepébe egy fából készült zárófedő illeszkedik, ez volt hivatott akadályozni, hogy a köpült folyadék kifröccsenjen. A fedő közepén lévő lyukba illeszkedik a köpülőfa egy korongszerű lappal, melynek felületén egyforma lyukakat fúrtak. Elterjedtek ezen kívül a cserépből, majd bádogból készült köpülőedények, melyekben rúdon elhelyezett szárnyakat forgatnak vagy le-fel mozgatnak, míg a vaj ki nem csapódik.
A vajkészítés a tehéntej-feldolgozás legrégibb eljárásai közé tartozik, hiszen terminológiája részben finnugor, ugor (vaj, ráz), részben bolgár-török (köpű, író) eredetű. Legősibb tevékenységét bizonyítja, hogy a Biblia szerint már Ábrahám is felszolgált vajat, és Dávid egyik történetében is megjelenik ez az egyik legrégebbi ismert tejtermék, ami sokáig a jólét szimbólumának számított.
Érdekesség, hogy egyes vidékeken a köpülőedényt kifüstölték bizonyos gyógyfüvekkel, melyeknek mágikus erőt tulajdonítottak, majd a kellő nyomaték kedvéért a sarkukkal megkopogtatták. Hittek abban is, ha a köpülőedény alá pénzt vagy fésűt helyeznek, akkor a köpülés sikeres lesz.
A vaj köpülését, illetve ennek tárgyát Munkácsy Mihály is megfestette (Munkácsy Mihály: Köpülő asszony)
Gál Adél
Kárpátalja.ma