Akikre büszkék lehetünk… Interjú Bábel Zsuzsával

Bábel Zsuzsa Benében született. Ott járta ki az elemi négy osztályát, utána pedig a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban folytatta a tanulmányait. Ott érettségizett, majd 1999-ben felvették a beregszászi főiskola angol–történelem szakára, ahol 2004-ben szerzett diplomát. Immár tizenöt éve a Benei Általános Iskola angoltanára.

– Miért a beregszászi főiskolát választottad?
– Azért akartam a főiskolán tanulni, mert ebben a tanintézményben magyar nyelven, itthon szerezhettem diplomát. A családunk számára nagyon fontos volt, hogy magyar iskolában, magyarul tanuljak. Édesapám azt mondta, amikor első osztályba kerültem – mivel abban az időben is jellemző volt, hogy orosz iskolába adták a gyerekeket, s emiatt veszélybe kerültek a magyar iskolák –, hogy „Ha Kárpátalján csak egy magyar iskola lesz, az én gyerekem akkor is oda fog járni”. Nálunk ez a hagyományos szemlélet: szüleim fontosnak tartották, hogy magyar nyelven tanuljak, s számomra is egyértelmű, hogy a gyerekeimet magyar iskolába íratom be.

– Milyen tapasztalataid voltak, amikor a főiskolára kerültél?
– Tetszett a légkör, amely fogadott, nagyon rokonszenvesek voltak a csoporttársak, a tanárok. Magas színvonalon oktattak minket, megkaptunk minden olyan tudást, amelyre szükségünk volt. Nagyon szerettem oda járni. A tudás mellett emberi értékekkel gazdagodtam. A tanáraink figyeltek ránk emberileg is. Szép élményeket szereztem azokban az években, s azóta is örömmel idézem vissza az ott töltött időt.

– Miért épp az angol–történelem szak mellett döntöttél?
– A történelem szak volt az elsődleges célom, mert a történelem mindig is érdekelt. Emellé választottam az angolt, így lettem angol–történelem szakos hallgató. Bár nem tanárnak készültem, a történelem miatt szerettem volna ezen a vonalon tovább haladni, s ma már nagyon örülök annak, hogy így döntöttem.

– Mi akartál lenni gyerekkorodban?
– A történelem iránti szeretetemből fakadóan régész szerettem volna lenni. A közelben azonban nem volt olyan tanintézet, ahol ezt a szakmát oktatták. Ahhoz hogy megvalósíthassam gyerekkori álmomat, Budapesten kellett volna tanulnom, de ezt anyagi okokból nem tehettem meg. Később megszerettem az angolt is, s örülök neki, hogy egy idegen nyelvet sikerült elsajátítanom. Azóta is ezt tanítom, bár mondhatni véletlenül keveredtem az angol szakos tanári pályára. Harmadikos hallgató voltam a főiskolán, amikor megkerestek, hogy elvállalom-e Benében az angol nyelv oktatását. Igent mondtam, s azóta is ott dolgozom. Soha nem tanítottam történelmet, de a mai napig szívesen olvasok történelmi témájú könyveket.

– Nem készültél tanárnak, mégis tizenöt éve vagy a pályán. Elégedett vagy?
– Igen, nagyon szeretem ezt csinálni. Úgy érzem, a helyemen vagyok. Nagyon szeretem a gyerekeket, számomra öröm velük foglalkozni. Úgy hiszem, ők is szeretnek engem. Már nem csinálnék mást. Igaz, eredetileg nem angoltanárnak készültem, de erre a pályára kerültem, s itt megtaláltam a helyemet.

– Mi az, amit tanárként fontosnak tartasz továbbítani a gyerekek felé?
– Ma a gyerekeket nagyon nehéz jó irányba terelni. Vágynak arra, hogy meghallgassák őket, beszélgessenek velük. Tanárként fontos számomra, hogy leüljek velük beszélgetni, megértsem a problémáikat, és neveljem is őket, ne csak tanítsam. A tanórán belül nagyon sokat szoktunk énekelni, játszani, zenét hallgatni. Próbálom érdekesebbé tenni számukra az órát, hogy szeressék az angolt, s így talán jobban vonzódnak majd ehhez a tantárgyhoz. Én óra közben is, ha szükségesnek látom, beszélgetek velük. Rászánom azt az öt percet, hogy meghallgassam, miért nincs házi feladat, mi volt velük tegnap. Ettől nyitottabban, bátrabban mondják el a gondjaikat. Arra bátorítom őket, hogy ha nem is tudnak mindent megtanulni, de a képességeiknek megfelelően teljesítsenek. Mindig elmondom nekik, hogy a munka nem szégyen. A diplomával, ha kell, elmehetnek kapálni, az nem szégyellni való, de fordítva ez nem működik. Szeretném, hogy érezzék, a tanulásnak jelentősége van, és fontos az, hogy legyen tudás a tarsolyukban.

Kárpátalja.ma