Akikre büszkék lehetünk… Interjú Bátyi Szilviával

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) szellemisége az élethosszig tartó tanulást szorgalmazza, s egyben kitűnő ugródeszkaként szolgálhat a külföldön érvényesülni vágyók számára. A Rákóczi-főiskola több anyaországi intézménnyel is szoros kapcsolatot ápol, együttműködésük révén részképzések, tanulmányi utak valósulhatnak meg, biztosítva a diákok fejlődését, látókörük szélesedését. Az intézmény 2012 szeptemberében a Pannon (korábban Veszprémi) Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást. Bátyi Szilvia, egykori főiskolás hallgató, a veszprémi egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének tanársegédje munkája során ezt a megállapodást igyekszik még szorosabbra fűzni, s a két intézmény közötti kapcsolatot erősíteni.

– Mikor és hol születtél? Hogyan telt a gyermekkorod, a tanulmányaid?
– 1985-ben születtem Nagydobronyban. Mai napig nagyban meghatároz, hogy ott születtem, mivel a nagydobronyi közösség nagyon „erős” közösség abban az értelemben, hogy sajátos módon látja a világot, emellett fontos számára a hagyományőrzés és a szokás. Igazán nagydobronyinak csak az tekinthető, aki ott is született, mert az anyatejjel szívta magába ezt a különös közösségi érzést. Sokat vagyok távol a szülőfalumtól, de amikor hazaérek, mindig nagy izgalommal sétálok végig a falun.
A gyerekkorom mókával és játékkal telt, óvodába nem jártam. Az iskola, a tanulás első perctől kezdve édes kihívás volt. A szüleimnek soha nem kellett rám szólniuk, hogy csináljam meg a leckét, mert nem bírtam volna a tanítónőm szemébe nézni, ha egyszer is felkészületlenül megyek iskolába. Azt hiszem, az elemi iskolában alapozódott meg bennem a versenyszellem és a kitartás. Olyan osztályba jártam, ahol verseny folyt az ötösökért, és Holló Klára személyében olyan tanítónőm volt, aki pedagógus vénával született. A Nagydobronyi Középiskolában érettségiztem, és a 11 év alatt nagyon kevésszer hagytam el a falut. De mihelyst elhagytam, és elkezdtem tanulmányaimat a II. RFKMF-en, felébredt bennem az a nyugtalanító vándorlási vágy…

– Miért döntöttél a II. RFKMF mellett? Tudatos döntés volt részedről?
– Ami igazán hiányzott nekünk, az az volt, hogy tájékoztassanak a továbbtanulási lehetőségekről. Én akkor két lehetőséget láttam: az Ungvári Nemzeti Egyetemet vagy a II. RFKMF-t. Az első mellett már azért sem döntöttem, mert a gyomrom is görcsbe rándult attól, hogy nekem szabadon kelljen beszélni ukránul. A főiskolán abban az időben már többen tanultak az ismerőseim közül, és sok jót hallottam róla. Nem bántam meg! Örömmel hallottam nemrég, hogy a II. RFKMF egyik kezdeményezése, hogy meglátogatja az iskolákat, és az intézmény ismertetése mellett a továbbtanulási lehetőségekről is tájékoztat.

– Milyen szakon végeztél?
– Angol nyelv és irodalom, világirodalom és történelem szakos vagyok a diplomám alapján.

– Mi történt a főiskola után? Mi ösztönzött arra, hogy tovább tanulj?
– A negyedik évfolyam megkezdésekor nem volt sem témavezetőm, sem évfolyammunka-témám, és egy kicsit pánikba is estem. A tanáraim nagyon segítőkészek voltak, így hamar kaptam témát és mentort is. Ekkor ismerkedtem meg a kutatómunka szépségeivel. Nem is gondolkodtam más alternatívában, mint a PhD, folytatni szerettem volna a munkát, fejlődni akartam. A megfelelő doktori iskola kiválasztásában sokat segített akkori mentorom.

– Jelenleg hol dolgozol? Mit takar ez a munkakör?
– A veszprémi Pannon Egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetében dolgozom tanársegédként. Előadásokat és gyakorlati órákat tartok, immár nekem is vannak szakdolgozóim (nagyon élvezem a velük való munkát), emellett a kutatói énem is teljes mértékben kiteljesedhet, mert a tanszéken nagyon jó kutatóműhely működik, és tagja lehetek egy közép-európai kutatócsoportnak is, amelynek Veszprém a központja. Ismét olyan intézményben tevékenykedhetek, ahol támogató környezetre találtam.

– Mit adott neked a főiskola?
– Nem is tudom, meg lehet-e ezt fogalmazni. A főiskola először is hasznosítható tudást adott. Az angolt nagyon sokat használom a tudományban, külföldi tanulmányútjaim enélkül meg sem valósulhattak volna, esélyem sem lenne a nemzetközi körforgásba bekerülni. Egy évig a Semmelweis Egyetemen is tanítottam angol szaknyelvet, és most is vannak angol nyelvű kommunikációs tréningjeim. A másik dolog, amely számomra máig meghatározó, az a világirodalom-órák és az irodalmi szakkörök, a tehetséggondozás. A főiskolán és az azt követő években vált világossá, hogy az irodalom segít megérteni a világot, segít árnyaltan látni, segít elfogadni. A harmadik dolog, amelyet mindig nagyon becsültem, az az általános műveltség, amelyre a főiskolán nagy hangsúlyt fektettek, így kaptunk ízelítőt pszichológiából, szociológiából, politológiából, közgazdaságtanból, latinból stb.
A főiskolán szellemiséget kaptam, egy erős alapot, amely nagyban alakította a személyiségemet, és amely erős alap lett a fejlődéshez.
És itt kaptam a barátaimat is.

– Mi tetszett itt a legjobban?
– Az, hogy a tanáraink nem úgy tekintettek ránk, mint egy csoport tagjára, hanem individuumként kezeltek, kibontották a személyiségünket, segítettek válaszokat keresni. Ebben a szellemiségben próbálok én is tanárként érvényesülni.

– Van olyan főiskolás diákélményed, amelyet szívesen megosztanál az olvasókkal?
– Nagyon sok diákélményem van, HÖK-ösként (Hallgatói Önkormányzat tagja – a szerk.) összegyűlt egy pár…
Eszembe jutott egy vicces sztori. Az egyik diákbuli alkalmával az egyik barátnőnk egy nála jóval alacsonyabb sráccal ismerkedett. Mikor másnap szembesítettük a ténnyel, kínos volt neki. De a labdát feldobta, mi meg szórakoztunk a témán. Persze ennyivel nem elégedtünk meg, kiterveltük gaz tervünket, levelet írtunk a srác nevében, hogy milyen sokat jelentett neki az a csók, amit tőle kapott, és hogy találkozzanak. A cinkostársunk a kollégium portása volt, aki odaadta a levelet azzal a szöveggel, hogy egy fiú hagyta itt. A barátnőnk reakciója felülmúlta a várakozásainkat is, mert egész nap évődött, hogy mitévő legyen, szegény fiú, mit mondjon neki, hogy ne bántsa. A nap végén elmondtuk az igazságot, annyira megkönnyebbült, hogy nem is haragudott.

– Szerinted miért érdemes a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választani?
– A főiskolán a középfokú oktatásból kikerülő 16-17 éves biztos kezekbe kerül, amelyek kibontogatják a szárnyait, és biztos repülési technikával felvértezve elindítják az útjára. Nem mindenki dolgozik majd a szakmájában, de egy biztos: megállja a helyét ott, ahol van. A főiskolán végzettek híresek a talpraesettségükről, kreativitásukról, a tudásuk hasznosításáról.

– Hogyan képzeled el a jövődet? Inkább külföld felé orientálódsz vagy esetleg Kárpátalja felé?
– Az életben azt szeretem a legjobban, hogy váratlan, és a nyitottságomnak köszönhetően jól fogadom a változásokat. Bármi jön, igyekszem kihozni belőle a legtöbbet. Most teljes mértékben úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, és ha ezt a körülmények lehetővé teszik, akkor hosszú távon szeretnék is itt maradni, a Pannon Egyetemen. Nagyon örültem a Pannon Egyetem és a II.RFKMF között megkötött együttműködési megállapodásnak, saját szerepemet abban látom, hogy erősítsem a kapcsolatot a két intézmény között.