Akikre büszkék lehetünk… Interjú Demeter Gabriellával

Hatalmas felelősség van az elemi osztályos tanárok kezében, hiszen az írás, olvasás és számolás alapvető ismereteire kell megtanítaniuk kis diákjaikat. Ők azok, akik a mesék és játékok egyszerű világából vezetik át a gyerekeket a felnőttek bonyolult életébe.

Ugyanakkor ez a felelősségteljes hivatás jár talán a legtöbb és legnagyobb örömökkel is, hiszen az ő munkájuk által terem a „kis fákon” elsőként gyümölcs. S ezek a gyümölcsök hoznak később még több és több termést a felsős osztályos pedagógusok gondozó munkájának köszönhetően.
Gabriella – aki közel tíz éve gondozza és ápolja a fiatal hajtásokat, hogy azok a tőlük telhető legtöbb gyümölcsöt teremhessék meg – hasonlóan gondolkodik.

– Mesélj röviden magadról!
– Demeter Gabriellának hívnak, 1984. december 2O-án születtem a Beregszászi járás Som községében. Általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban végeztem, s ezzel párhuzamosan befejeztem a Beregszászi Művészeti Iskola zongora szakát is. Érettségi bizonyítványt a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskolában kaptam 2OO2-ben. Még ugyanebben az évben felvételt nyertem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alsós tanítói szakára, amelyet 2OO6-ban sikeresen be is fejeztem.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolán kezdtél el tanulni?
– Jelentkezésemnek a főiskolára több oka volt. Egyrészt szerettem volna anyanyelvemen tanulni, másrészt pedig Beregszász nem volt ismeretlen hely számomra, hiszen nagyszüleim itt éltek, édesapámat pedig ide kötötte a munkahelye. Döntésem a főiskola mellett határozott, megfontolt volt, már a középiskolában a felvételi vizsgákra készültem, éppen ezért nem is adtam be a jelentkezésemet más felsőoktatási intézménybe.

– Miért választottad a tanári pályát?
– Már gyermekkoromban is vonzott a pedagógusi hivatás. Nagy hatással volt rám az első tanítóm, illetve a többi felsős tanár oktató-nevelő munkája. Elmondhatom, hogy olyan stabil alapot kaptam tőlük, amellyel sikerül megállnom a helyem az életben.
A szakirány mellett a felvételi tájékoztató elolvasása után döntöttem. Megpróbáltam beleélni magamat mindegyikbe, kerestem azt, amelyik legközelebb áll hozzám, amelyet teljes odaadással, szívvel, lélekkel tudnék végezni. Hisz nem hiába írta Martin Luther King a következő gondolatokat: „Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.”– és ez így is van.

– Hogyan emlékszel vissza az itt töltött négy évre?
– Kezdetben voltak nehézségeim, félelmeim. Nem hiába mondják, hogy minden kezdet nehéz, nekem is az első év volt a legnehezebb. Meg kellett szoknom az előadásokat, a vizsgákat, a tanárokat, a követelményeket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak áttanult éjszakáim, nem voltak nehéz napjaim, de bennem volt az akarat, kitartóan, lelkiismeretesen tanultam, s a végén meg is lett az eredménye.
A főiskola a tudáson kívül sokkal többet adott. Egy-egy órán nemcsak a tananyagot sajátíthattuk el, hanem lelkileg is feltöltődtünk. Felejthetetlenek Beregszászi Anikó gyermekirodalom órái, az, ahogyan rávilágított egy-egy mese elemzése során arra, hogy az életben melyek az igazán fontos dolgok, értékes kincsek, és hogy mire van szüksége az embernek ahhoz, hogy boldog legyen.

– A főiskola után a Tanulmányi Osztályon kezdtél dolgozni. Milyen volt itt a munka?
– Az utolsó évemet kezdtem a főiskolán, amikor hallottam, hogy a Tanulmányi Osztályra laboránst keresnek. Azonnal kaptam az alkalmon, jelentkeztem, ezt követően részt vettem egy meghallgatáson, szabad óralátogatást kaptam, és már másnap elkezdtem dolgozni. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, Istennek célja volt vele, hogy pont akkor kerestek új munkaerőt, és az is, hogy mellettem döntöttek. A sok papírmunka pontosságot, odafigyelést igényelt, de már a kezdetektől mindenben segítségemre volt Buda Zsuzsa osztályvezető és Füzesi Zsuzsa laboráns. Befogadtak, mellettem álltak, különleges emberek, hálás vagyok, hogy a barátaimnak mondhatom őket.

– Ezt követően a Somi Általános Iskolába kerültél, ahol mai napig dolgozol.
– 2OO6 márciusában megüresedett egy hely a Somi Általános Iskolában. Ideális munka, ki ne szeretne a saját falujában elhelyezkedni? Elvállaltam, így délelőtt Somban, délután pedig a főiskolán dolgoztam, közben államvizsgáztam is. Nehéz időszak volt, fárasztó volt az utazás, hosszú távon ezt nem lehetett folytatni. Választanom kellett, és én az otthoni iskola mellett döntöttem. Zsuzsáékkal mai napig tartom a kapcsolatot, ők azok az emberek, akiket igaz barátaimnak tekintek. Nyolc éve dolgozom a Somi Általános Iskolában, mint alsós tanító. Jelenleg első osztályom van 13 gyerekkel. Nagyon szeretem a munkámat, minden pillanatát élvezem.

– Miben más ezt a korosztályt tanítani, mint a nagyokat?
– A kisebb gyerekek ragaszkodóbban, tudásra szomjasak, hálásak, tiszta lelkűek. Annak a szeretetnek, amelyet adsz nekik, a tripláját adják vissza. Tele vannak kíváncsisággal, élettel. Ebben az életkorban a legfogékonyabbak, az agyuk, mint a szivacs, mindent magába szív.

– A zenében is jártas vagy. Hogyan veszed ennek hasznát az oktatásban?
– Alsós tagozaton az énekórákat is a tanító kapja, ezért tudnia kell az alapvető zenei ismereteket. Ezeket az órákat gyerekek nagyon szeretik, hamar elsajátítják a kotta olvasását és írását is. Gyakran hasznosítom a zenei ismereteimet más tanórán belül is.

– Két gyermeked van, most várod a harmadikat. Van, hogy velük „gyakorolsz” egy-egy tanórára?
– A kisfiam, Dávid hétéves, a kislányom, Csenge, hároméves. Mikor leülök felkészülni a következő napra, mind a ketten ott szorgoskodnak körülöttem. Ők is jegyzetelnek, nekik is állítok össze feladatlapokat, kifestőket. Együtt készülünk a munkaórára, hajtogatunk, vagdosunk, ragasztunk. Ha látom rajtuk, hogy élvezik, biztos vagyok benne, hogy az iskolás gyerekek is fogják.

– Mit tanácsolnál, miért válasszák a főiskolát a diákok?
– Elsősorban olyan alapot kapnak a hallgatók, amellyel meg tudják állni a helyüket úgy szakmailag, mint az életben, belföldön vagy akár külföldön egyaránt. Másodszor hiszem, hogy igazán jól megalapozott tudást csakis anyanyelvén szerezhet az ember.