Akikre büszkék lehetünk… Interjú Hadar Judittal

Az anyanyelvi oktatás lehetősége kaput nyit Kárpátalján a kisebbségben élő magyar továbbtanulni vágyók számára. Nem véletlen tehát, hogy cikksorozatunk eddigi interjúalanyai is ezt a tényt emelték ki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola legnagyobb előnyeként. Térségünkben jelentős problémát okoz az államnyelv elsajátítása, amely legtöbbször az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek tudható be. A probléma kiküszöbölése végett egyre több szülő dönt úgy, hogy többségi iskolába íratja gyermekét, ám ezzel hátrányba kerülhetnek társaikhoz képest, s kirekeszthetik őket pusztán a nemzetiségük miatt. A célszerű megoldás az államnyelv megfelelő oktatása lenne a kisebbségi iskolákban, amelyben nagy szerepet kell vállalniuk az elemi iskolák tanítóinak is.
Hadar Judit a Nagydobronyi Középiskolában dolgozik alsó tagozatos tanárként. Továbblépés szempontjából választotta a Rákóczi-főiskolát, így lehetősége volt összehasonlítani a többségi és az anyanyelvi oktatásban, annak minőségében rejlő különbségeket.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!

− 1975. május 26-án, református szülők gyermekeként láttam a meg a napvilágot Kárpátalja egyik legnagyobb magyarlakta településén, Nagydobronyban. Gyermekkorom első hat évét családi környezetben, főleg nagymamám védő szárnyai alatt töltöttem, édesanyámnak ugyanis születésem után pár hónappal már újra munkába kellett állnia. 1981 szeptemberében kezdtem el tanulmányaimat az Ungvári járás legnagyobb magyar tannyelvű iskolájában, a Nagydobronyi Középiskola első osztályában. 1990 májusáig tanultam itt, majd 1990 szeptemberében felvételt nyertem a Munkácsi Tanítóképző tanító szakára, melyet 1994-ben sikeresen be is fejeztem.

− Felsőfokú végzettséggel rendelkezett, mégis úgy döntött, hogy tovább képzi magát. Miért?

− Több mint tíz év oktatás után elérkezett az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem. Az akkori diplomám kevésnek bizonyult, s mivel minden irányból, úgy szakmai szempontból, mint a család részéről támogatást kaptam, ezért bátorkodtam megtenni az első lépést, s jelentkeztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola levelező tagozatára.

− Milyen szakot végzett? Hogyan tudta ennek hasznát venni?
− A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola levelező tanítói szakán végeztem 2010-ben. A pedagógiai munkát folytatom azóta is, s a soron következő minősítésem alkalmával a vezető pedagógusi cím mellé az új diplomámmal már volt jogom megszerezni a „felső kategória” szakmai minősítést, aminek természetesen anyagi vonzata is volt.

− Jelenleg hol dolgozik?
− 1994 szeptemberében alsós tanítói állást kaptam a Nagydobronyi Középiskolában, s azóta is itt tanítok az 1—4 osztályokban.

− Mit adott Önnek a főiskola?
− A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szakmát és szemléletet, módszereket, tartozást valahová – a „nem vagy egyedül” érzését adta ebben az országban; barátokat, folyamatos képzést, szakmai innovációt, tudást, tartást adott. A Kárpátaljai Magyar Főiskola egy olyan forrás, amelyből mindenki szabadon meríthet. Összegezve: fontos volt, hogy kellő időben kapjon az ember olyan képzést, amely hozzájárul és hatással lesz szakmai fejlődésére. Elősegítve elmélyülését a szakmában, hogy ezzel együtt, illetve utána részt vehessen olyan képzésekben, mellyel csiszolhatja, növelheti tudását, hozzájárulva szakmai erősödéséhez. Mondanom sem kell, ez egy soha véget nem érő folyamat – optimális esetben –, hiszen újabb és újabb innovációknak kell következnie.

− Mi tetszett itt a legjobban?
– Az tetszett a főiskolán a legjobban, hogy a tanárok nagy része partnerként kezelte a hallgatóságot, nem éreztem szándékos rosszindulatot (ami pedig az előző tanintézetben időnként előfordult, s leginkább a nemzetiségem miatt). Jó volt, hogy nemcsak a tantárgyat és annak tudását értékelték, hanem az embert is figyelték a számonkérések során, ez pedig szerintem nagy kincs, mert egy tanítónak nemcsak a szakmát kell jól tudnia, nem árt, ha jó ember is közben.
Az oktatás színvonala kiemelkedő, az ismeretanyag elsajátítására minden feltétel adott.
Az is jó volt, hogy vizsgák alatt építő jellegű kritikát is kaptam. A számonkéréseket is jónak tartom, hiszen így a diákokat ösztönzik a tanulásra. Az előadások hasznosak voltak, köszönöm, hogy hozzásegítettek a diploma megszerzéséhez.

− Van olyan főiskolás diákélménye, melyet szívesen megosztana az olvasókkal?
− Sok-sok örömteli diákélményt idézhetek fel. Örömteli volt számomra már maga az a tény is, hogy szülőföldemen magyarul tanulhatok, hogy olyan tanáraim lehettek, akik tudták, hogy milyen életkörülmények között élek, s élünk diáktársaimmal együtt, hisz ők is hasonló „cipőben jártak”, s azt is, hogy nem csupán alapos tudásra, hanem megértésre, hiányaink pótlására, megértő türelmükre van szükségünk. Örömet jelentett számomra diáktársaim megismerése is, hiszen már felnőttként ítélhettük meg, s fogadhattuk barátainkká őket. Igaz ugyan, hogy az első félévben mindig enyhe szorongással készültem a vizsgákra. Aztán azok többsége kellemes csalódás volt.

− Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
− Én azért mentem a beregszászi főiskolára, mert más módja és lehetősége nem volt annak, hogy képzettebb tanító legyek. Nekem ez a hivatásom, az ára az, hogy főiskolára kellett járnom. Ha elhivatott vagy valami iránt, amit csak főiskolán lehet tanulni, akkor megéri. Csak úgy „lébecolni” nem. Sok áldozatot kell hozni, de ha szereted, amit tanulsz, határozottan érdemes a beregszászi főiskolát választani. Én nem bántam meg, főleg azért nem, mert anyanyelvemen sajátíthattam el az ismereteket.

− Mit köszönhet a főiskolának?
− Nagyon sokat köszönhetek az intézménynek, köszönöm, hogy segít megtartani szülőföldünkön magyarságunkban, mert szeretett szülőföldünkön kell megőriznünk ősi magyar kultúránkat, isteni magyar nyelvünket, megőrizni, ápolni és fejleszteni. Mindenképpen maradandó emlékekkel távoztam innen. Jó és kevésbé jó emlékekkel egyaránt. Az itt tanító emberek emberszeretetét, emberségességét vittem innen útravalóul.