Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kálló Józseffel

– Kálló Józsefnek hívnak, 36 éves vagyok. Forgolányban születtem, majd a szüleim válását követően, kilenc éves koromban Batárra költöztünk. Édesanyám egyedül nevelt engem és a két testvéremet, elég nehéz gyermekkorom volt, sok munkával telt.

Elég okos tanulónak tartottak, végig kitűnő voltam az általános iskolában, aztán az érettségit már Magyarországon, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium és Szakközépiskolában tettem le. A gimnázium után görögkatolikus papneveldébe felvételiztem, de fél év után letisztáztam magamban, hogy nem ez az én utam. Sok helyen megfordultam, több dologgal is foglalkoztam, mire majd 27 évesen idekerültem a főiskola történelem–földrajz szakpárosítására.

– Döntésemben közrejátszott a tény, hogy hét évig hitoktattam különböző településeken, s 2003-ban, amikor megnyílt a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum Karácsfalván, felkértek egy nevelőtanári állásra azzal a feltétellel, hogy idővel szerezzek felsőfokú diplomát. Így felvételiztem 2004-ben a beregszászi főiskolára, miközben Karácsfalván is dolgoztam. Egyszerre két közösséghez tartoztam, a napjaim ingázással teltek, de meg kell jegyezni, hogy a tanáraim valamivel elnézőbbek voltak velem szemben, egyrészt a korom, másrészt a munkám miatt is. Nagyon jó barátokra tettem szert, sok jó tanárt ismertem meg az évek során, kellemes élményekben volt részem.

– Nem, mert ez viszi előrébb az embert. Az újdonságnak van egy varázsa, s én nem bántam meg, hogy úgy alakult az életem, ahogy. Mindig vállalnunk kell a döntéseinket. Azt vallom, ha az ember belefásul, esetleg beleszürkül valamibe, akkor igen is lépnie kell, mernie kell váltani. A körülöttem élőket is arra biztatom, hogy találják meg önmagukat, hisz mindenki többre, nagyon sokra van hivatva, csak az emberek úgy érezhetik, hogy megragadtak valahol, s onnan nincs fejlődési lehetőségük. Az én fő mottóim a fejlődés és a pontosság. Mindig a fejlődést várom a munkahelyeimen is. Fejlődni kötelességünk, s ez akár a főiskolai évekre is levetíthető, hogy öt év alatt milyen fejlődési szakaszokon mennek keresztül a diákok nem csak tanulmányaik tekintetében, hanem emberileg is.

– Még a főiskola közben, a negyedik tanév végén volt egy komoly betegségem, ami nagyban befolyásolta további életemet.

A diploma megszerzését követően egy német pénzügyi tanácsadói cégnél helyezkedtem el, ahol már négy és fél éve dolgozok. Nemrég léptettek elő, irodavezető vagyok Beregszászban. Itt pénzügyi kultúrát tanítunk ügyfeleinknek, kizárólag a kliensek érdekeit szem előtt tartva. Emellett a Pásztor Ferenc Római Katolikus Fiúszakkollégium vezetője vagyok. Ez egy kis kollégium, de az alacsony létszám pozitív hatással van annak légkörére, egy kicsit otthonunkká tesszük és folyamatosan fejlesztjük azt.

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, így megtaláltam a helyem mindkét munkahelyemnél, s a kollégiumi munkával egy kicsit a pedagógiára is visszatérhettem.

– De, világéletemben tanárember szerettem volna lenni, aztán valami megtört ezzel kapcsolatban. Nem mondom azt, hogy soha nem leszek már tanár, szeretnék még tanítani, de a jelenlegi életem másról szól. Szeretném a lehető legtöbbet nyújtani abban, amit most csinálok, a fejlődés számomra a legfontosabb, illetve az önkéntesség és az istenkapcsolat az, ami jelentős szerepet játszik az életemben. A kárpátaljai megyei Háló katolikus egyesületnek vagyok elnökségi tagja. A Háló egy Kárpát-medencét összefogó katolikus, nagyon erős magyarságtudattal bíró egyesület, amely a kisközösségek hálózatának kiépítését tűzte ki céljául. A szervezet össze akar, s össze is fog embereket, akik más-más régiókban, ugyanazzal vagy hasonló problémákkal küzdenek.

– Az ember mindenképp egy ideológiát köszönhet az alma-materének, még ha 27 évesen kezdi el a tanulást, akkor is. Amíg élünk, fejlődünk, az ember képlékeny, lehet rajta változtatni, igaz felnőtt fejjel némileg nehezebb a dolog. Nagyon fontos, hogy anyanyelvemen tanulhattam, s hogy itt tanultam meg valamilyen szinten ukránul, mivel korábban a Szovjetunió gyermekeként, majd Magyarországon tanulva a jelenlegi államnyelv kimaradt az addigi életemből.

Személyes kapcsolatok alakultak ki az itt töltött évek során, sok emberrel tartom ma is a kapcsolatot, fontos a véleményük, s az, hogy mit gondolnak.

– Minél magasabb szintre szeretném emelni azt, amit most csinálok. Szeretnék még egyszer tanítani, nem tudom, hogy mikor lesz erősebb bennem ez az igény, de egyelőre más vizek felé sodort az élet, ami természetesen nem feltétlenül rossz.

Van egy kedvenc sorozatom, melynek egyik epizódcíme: Egy nap egy szoba. Ez a rész komoly tartalmat hordoz magában, ami engem is megfogott, hiszen nem mindegy, hogy kivel kerül az ember egy adott napon egy adott szobába. Mindig az adott helyzetből kell a legtöbbet a legjobban kihozni, hisz minden nap egy új lehetőség.