Akikre büszkék lehetünk… Interjú Komári Juliannával

A soknemzetiségű Kárpátalja pedagógusainak nagy kihívást jelenthet egy kisebbségi tanintézményben való elhelyezkedés, amennyiben többségi oktatásra képezték őket a kibocsájtó intézmények. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói az anyanyelvi oktatásra készítik fel hallgatóikat.
Ennek előnyeit emelte ki a Mezőkaszonyi Aranykulcsocska Óvoda bölcsőde vezetőnője, aki a főiskolán szerzett módszertani útmutatókat több évig óvónőként hasznosította, s intézményét napjainkban is a főiskola által közvetített szellemiség jegyében irányítja.

– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– Komári Juliannának hívnak, immár másfél éve a mezőkaszonyi óvoda vezetőnője vagyok. A Kaszonyi Középiskolában tanultam tíz évig, majd a Munkácsi Tanítóképző óvodapedagógia szaka következett. Mindenképpen szerettem volna felsőfokú képesítést szerezni, ezért 2007-ben felvételiztem a Rákóczi-főiskolára, majd a rivnei egyetemen szereztem specialist szintű diplomát óvodapedagógia és tanítói szakon.

– Tudatosan készültél az óvónői pályára?
– Egyáltalán nem. Véletlenszerű volt a munkácsi felvételi. Az egyik barátnőm oda készült, de nem akart egyedül menni. Utolsóként adtam be a papírjaimat, s a sors fintora volt, hogy a barátnőmet nem vették fel, engem pedig igen. Ezután már nem tértem le erről az útról. Tizenhat éves korom óta a helyi óvoda kötelékébe tartoztam. Kezdetben dadaként helyettesítettem nyári munka gyanánt, a tanítóképző után pedig nevelőként álltam munkába. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni a munkámat. Amióta vezetőnő vagyok, hiányzik a gyerekekkel való közvetlen kapcsolat. Néha irigylem az óvónőket, de sajnos nincs időm foglalkozásokat tartani a teendőim mellett.

– Miért jelentkeztél a főiskolára?
– Mindig szerettem volna továbbtanulni, de a tanítóképző után férjhez mentem, jöttek a gyerekek és meg kellett várnom, amíg a kisfiam betöltötte a harmadik életévét. Ezután felvételiztem a főiskolára. Mivel egy magyar tannyelvű óvodában dolgozom, fontosnak tartottam, hogy anyanyelvemen képezzem tovább magam, hiszen itt speciálisan a kárpátaljai magyar gyerekek nevelésére összpontosíthattunk. Fontos volt számomra, hogy felsőfokú végzettséget szerezzek, továbbá az előző vezetőnő is folyamatosan készített rá, hogy ha eljön az idő, én vegyem át a helyét. Mindig is szerettem a szervezési feladatokat. A főiskola után egy év szünet következett, majd Rivnébe mentem, ahol tavaly végeztem.

– Milyen élmények értek a beregszászi főiskolán?
– Hiányoznak az ott eltöltött évek. Életre szóló barátságokat kötöttünk a csoporttársaimmal. Nagy hatást gyakorolt rám Margitics Katalin. Az általa javasolt ukrán módszertani könyvekből tanítottuk a gyermekeket szavakra, versikékre. Nagyon szerettem az óráit. Molnár Eleonóránál írtam a szakdolgozatomat, rengeteget segített és mindig támogató volt. Kulin Judit a matematika módszertanát tanította nekünk, új fogalmakkal ismertetett meg, amelyeket a képzőben nem oktattak. Ezeknek azonnal hasznát tudtam venni, mert akkor még óvónőként dolgoztam.
A munkácsi éveimből Temető Valika nénit emelném ki. Hálás vagyok érte, hogy felkészülten kezdhettem el az óvónői pályámat.

– Mesélnél az óvoda működéséről?
– Tizennyolc munkásunk van. Bölcsőde, középső vegyes csoport és nagycsoport működik, 75 gyerek jár ide. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre több roma származású gyerek jár hozzánk bármilyen fennakadás nélkül. Igény lenne még egy csoport létrehozására, de az állam dönt ebben a kérdésben. Szeretném sokáig végezni a munkámat, felvirágoztatni az óvodát. Nagyon segítőkészek a szülők, hálás vagyok nekik, amiért munkát és anyagiakat nem sajnálva támogatnak bennünket. A munkások is mindenben segítenek, támogatnak. Fiatal és összetartó kollektíva a miénk. Külön kiemelném Komjáthy Éva munkáját, aki most anyai örömök elé nézett, de nagy szeretettel várjuk vissza. Szívét-lelkét beleteszi a munkába; felemelő volt látni, amit a gyerekekkel vitt véghez eddig.

– Milyen változásokon ment keresztül az intézmény az irányításod alatt?
– Egy év alatt sikerült átrendezni az udvart, s az épületek belső terét. Anyagi támogatás hiányában vagyunk, ám ennek ellenére szeretnénk véghezvinni egy kapitális felújítást a közeljövőben. Berendeztünk egy tantermet a nagycsoportosok számára, hogy felkészítsük őket az iskolai évekre, s ne legyen életidegen a pad és a tábla kötöttsége miután itt hagynak bennünket. A szülőkkel közösen udvari játékokat készítettünk, kitisztítottuk a gyümölcsöskertet. A régi fákat ki fogjuk vágni és újakat szeretnénk telepíteni. Törekszünk a házi jellegű étkeztetésre, igyekszünk megreformálni a konyhánkat.

– Úgy érzed, hogy megtaláltad a helyed?
– Teljes mértékben. Nem tudom, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben, de szeretném ezt a munkát még nagyon sokáig, a tőlem telhető legnagyobb odaadással végezni.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Tudást, amivel tovább képezhettem magam és a gyerekeket is nagyobb hatékonysággal, magasabb színvonalon oktathattam. Berghauer Emőke pszichológia órái nagyon sokat segítettek az óvodások megértésében. Megtanultam gyerekeket jellemezni a rajzaik alapján, sokkal korábban észlelhettem, ha segítségre szorultak. Felejthetetlen, ahogy Balogh Lívia tanította a gyermekirodalmat. Az általa javasolt könyvekből egész kis könyvtárat szereztem be. Az óráin készített jegyzeteket még ma is előveszem. Munkácson csak az ukrán irodalommal ismerkedtünk meg, ráadásul én Mezőkaszonyban is orosz csoportban tanultam hetedikig. Saját anyanyelvemen dolgoztam 16 évig óvónőként: Nagy hasznát vettem a főiskolán szerzett tudásnak, tapasztalatnak: befolyásolták a munkám alakulását és a gyerekek fejlődését is.

– Tervek?
– Vannak elképzeléseim. Szeretnék még tanulni, érdekel a gyermekpedagógia. Határtalanok a terveim. Törekszem rá, hogy megvalósítsam őket, hiszen a főiskola is az élethosszig tartó tanulást szorgalmazza, s ennek szellemében működtetjük az intézményünket is.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma