Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kosztyó Gyulával

Céljainkat sokszor kitartó és kemény munka árán tudjuk csak megvalósítani. Ha nem sikerülnek elsőre terveink, hajlamosak lehetünk elcsüggedni és feladni azokat, ám dönthetünk úgy, hogy újult erővel és teljes odaadással ismét nekilátunk feladatainknak.

Kosztyó Gyula a Rákóczi-főiskolán folytatott tanulmányait követően a doktori tanulmányokat tűzte ki célul, s bár nehézségekkel találta szembe magát, nem adta fel elképzelését és napjainkban is töretlenül halad a kutatás és tudományosság útján.

– Bemutatkoznál az olvasóknak? Hogyan telt a gyermekkorod, középiskolás éveid?
̶ 1986. május 21-én születtem a beregszászi járáshoz tartozó Beregdédában. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát pedig a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban végeztem el. E három év alatt teljes mértékben a történelem rabjává váltam, egy kis képzavarral élve. A 20. század története, különösen a II. világháború eseményei hamar felkeltették érdeklődésemet. Ebben nagy szerepe volt Levkó Mária történelemtanárnak és színvonalas előadásainak, amelyekért a mai napig hálás vagyok.

– Miért döntöttél a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett? Milyen szakra jelentkeztél? Más intézmény szóba sem jött?
̶ A Rákóczi-főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem között kellett választanom. Leginkább anyagi okok miatt döntöttem a beregszászi főiskola mellett. Megterhelő lett volna ugyanis szüleimnek az ungvári képzéssel járó rendszeres felutazás, az ottlét biztosítása. Így a közelebbi intézményre esett a választásunk, amit így utólag nézve abszolút nem bántam meg, sőt!
Végső soron nekem igazság szerint teljesen mindegy volt hol tanulok, csak egy cél lebegett a szemem előtt: a történelemtanulás.

– Hogyan teltek a diákévek?
– Leginkább aktív kutatással és tanulással. Könyvtár és levéltár. A tanítás magas színvonalú volt jelentős követelményekkel. Ez állandó könyvtárhasználatot igényelt. Sokat tanultam tanáraimtól. Például a főiskolás éveim alatt ismerkedtem meg a levéltári kutatással, annak szépségével Csatáry György tanár úrnak köszönhetően. Ugyancsak itt ismertem meg a tudományos munka alaposságának, szakszerűségének fontosságát Kobály József, Molnár József tanár uraktól. Ezeket napjainkban kamatoztatom, mikor önálló saját tudományos munkáimat írom. A tanácsokért, a tájékoztató segítségért és az emberi magatartásukért köszönettel tartozom a főiskolai tanároknak.

– Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?
– Mivel ingáztam és bejáró diák voltam, emiatt kimaradtam a kollégiumi életből, az osztály életéből azonban nem. Az évfolyamtársaim nagyszerű emberek voltak, egész életre emlékezetes élményekkel ajándékoztak meg. Mai napig tartjuk a kapcsolatot szinte mindenkivel, igaz egyesekkel sajnos nem eléggé rendszeresen. Igazi élményként a rendszeres terepgyakorlatokat tudnám megemlíteni, amelyek szerintem egy életre összeforrasztották a társaságot.

– Mi történt a főiskola után?
– A főiskolát 2009-ben fejeztem be. Tanári állás nem mutatkozott. Történelem–földrajz diplomával a kezemben, még ebben az évben jelentkeztem az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történelem Doktori Programjára. A sikeres felvételi után sajnos szeptemberben nem kezdhettem meg a PhD-tanulmányaimat, mivel a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíjtanács elutasította pályázatomat. Azonban nem adtam fel és elterveztem, hogy két év levéltári kutatás és célracionális publikálás után újra kísérletet teszek, felvételizek és pályázok az ösztöndíj megszerzésére. Egyfajta kétéves tervet határoztam meg magamnak. Ez alatt a két év alatt dolgozni jártam, jobb híján építkezésekre. Minden szabadidőmet a levéltári kutatásokra fordítottam. A két év alatt megjelent több terjedelmes tanulmányom, így magabiztosan adtam be pályázatomat az ösztöndíjtanácshoz. 2011-ben ismét felvételiztem PhD-képzésre, de immár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK gazdaság-, régió- és politikatörténeti műhelyének programjára. Sikeres felvételi után az ösztöndíjat is megkaptam, így gond nélkül kezdtem meg doktori tanulmányaimat. A képzés alatt rengeteget utaztam, mivel 2015-ig munkát kaptam szülőfalum általános iskolájában, illetve 2012-ben megnősültem. 2013. augusztus 2. nagyon fontos dátum lett az életemben, ugyanis megszületett a fiam. Apaként, levéltári kutatóként és földrajztanárként egyszerre csak nagyon sűrűek lettek a napjaim. Kénytelen voltam minden hétvégén ingázni Budapest és Beregdéda között, hisz a doktori disszertációm megírásához szükséges levéltári kutatásokat a magyar fővárosban végeztem.

– Jelenleg hogyan telnek a mindennapjaid, mivel foglalkozol?
– Első a család, bár ennek sajnos nem mindig sikerül érvényt szerezni. Az idén abszolváltam és jelenleg a disszertációm írom. Közben tanítok a Beregdédai Általános Iskolában, igaz csak ideiglenesen, 2015-ig.
Ha nem a fiammal játszok, akkor a második szenvedélyemet űzöm: a beregszászi levéltárban kutatok. A segítőkész, nagyszerű levéltári alkalmazottak már szinte a második családom. Sajnos vagy hála Istennek, a mindennapjaim továbbra is sűrűek, mivel négy magyarországi levéltárban továbbra is adatgyűjtést folytatok Kárpátalja II. világháborús történéseivel kapcsolatban. E kutatásokat az Magyar Tudományos Akadémia Domus kutatói ösztöndíj keretei között végzem.

– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Elsősorban mielőbb meg szeretném szerezni a tudományos fokozatot. Ennek érdekében az időmet és energiámat sem kímélem. Jelenleg is írom a disszertációmat, amelynek témája hadtörténelmi jellegű (Az irreguláris szovjet alakulatok tevékenysége Kárpátalján 1944-ben). A dolgozatot nyárra szeretném elkészíteni, aztán a lehetőségekhez mérten mielőbb megvédeni.
A doktori végzettség megszerzése után a jövőmet ott képzelem el, ahol annak megfelelő munkahelyet tudok találni. A feleségemmel Kárpátalja mellett döntöttünk. Számunkra a világ közepe a megye, de a családom ennél sokkal fontosabb. Ahol a számukra megfelelő egzisztenciát meg tudom teremteni, ott képzelem el a jövőnket. Bár remélem, semmiképp nem kell majd elhagynunk Kárpátalját.
Terveim középpontjában leginkább a kutatói életmód végzése áll. Szeretném ugyanis a lehető legtöbb levéltári forrás felhasználásával, a legpontosabban árnyalni Kárpátalja német megszállása és szovjet megszállása közötti időszakot. Leginkább erre és a terület II. világháborús eseményeire szakosítottam magam, különösen az 1944-es év történéseire. Aktív levéltári kutatóként számtalan terv motoszkál a fejemben, számtalan érdekes, izgalmas ötlet. Legfőképp az aktív publikálás. Több elképzelésem már a megírás stádiumában van.
Úgy gondolom, a történelem majd eldönti, hogy a tervekből mi valósul meg és mi az, ami az utókorra marad. Abban biztos vagyok, hogy rajtam semmi nem fog múlni, azt ígérhetem.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Egy diploma megszerzéséhez több olyan tényező szükséges, amelyek nélkül nagyon nehéz felsőfokú végzettségre szert tenni. Elsősorban akarat és kitartás a diák részéről. Aztán a szülői támogatás, valamint a színvonalas intézmény, ahol lehetőség van a diploma megszerzésére. Én elmondhatom azt, hogy olyan szerencsés voltam, hogy mindháromban részesülhettem. Az önfeláldozó szülői támogatásnak köszönhetően tudtam a főiskola falai között képezni magam. A képzés lehetőségét és az egykori tanáraim barátságát köszönhetem a főiskolának.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma