Akikre büszkék lehetünk. Interjú Kutasi Erzsébettel

„A főiskolán tanulsz? Ugyan mit érsz el vele? Úgysem fogadják el sehol a diplomádat. Öt évet elpazarolsz az életedből, s aztán meg ott vagy, ahol a part szakad. Mehetsz dolgozni a gyárba, többre ne is számíts!”
Bizonyára több, a beregszászi főiskolát választó diák szembesült már a fentiekhez hasonló kérdésekkel, gúnyos megjegyzésekkel. Arról azonban hajlamosak megfeledkezni „jóakaróik”, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Kárpátalján, amely európai szintű, színvonalas anyanyelvi oktatást biztosít a helyi magyarság számára, s teszi mindezt a legcsekélyebb állami támogatás nélkül. A Rákóczi-főiskola vezetői, munkatársai hosszú évek óta küzdenek az intézmény életben tartásáért, teret biztosítva az itt élő magyarok számára az anyanyelvükön való érvényesüléshez, nemzeti megmaradásukhoz a szülőföldön, Kárpátalján. Most induló interjúsorozatunkban a főiskola egykori diákjait szólaltatjuk meg, akik alátámasztják, hogy nem hiábavaló ez a küzdelem, megér minden fáradságot, továbbá példaként szolgálhatnak a jövő nemzedék számára, hogy merjék a nehezebb utat választani, s merjenek a főiskola szellemi, kulturális hagyományainak örököseivé válni.
Elsőként Kutasi Erzsébettel, a nagybaktai Knüppel Verpackung nemzetközi vállalat irodavezetőjével beszélgettünk.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!
− Nagyszerű gyerekkorom volt, tipikus fiús lány voltam, aki imádott focizni, kosárlabdázni. Anyukám, amikor látta, hogy gyerekként már megint egy újabb sebbel, levert térddel jövök haza, mindig mondta, hogy lesz velem baja, amikor odakerül az idő, hogy iskolába kell mennem. Tévedett. Középiskolai tanulmányaimat a beregszászi 8. számú iskolában végeztem kitűnő jegyekkel és aranyéremmel, amelyet anya természetesen bekereteztetett, és a falra akasztott.

− Miért döntött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola mellett?
− Azért, mert magyar családból származom. Akkoriban még nem beszéltem ukránul, Magyarországra menni nem is tudtam volna tovább tanulni, mert hiányzott hozzá a megfelelő anyagi háttér. A II. RFKMF volt számomra a nagy lehetőség. Itthon maradhattam azokkal az emberekkel, akik a legfontosabbak számomra, és a saját anyanyelvemen tanulhattam. Nem kell ennél több!

− Milyen szakot végzett? Hogyan tudta ennek hasznát venni?
− A főiskolán két diplomát is szereztem. Először tanítói szakon, majd ugyanazon az éven, amikor megkaptam az első diplomám, úgy döntöttem, hogy egy ilyen szuper helyet nem lehet csak így itt hagyni, ezért másoddiplomásként nekifutottam az angol szaknak. Sőt, mióta megvan a másoddiplomám, azóta is visszajárok hétről-hétre szombatonként a felnőttképzési központ által szervezett német tanfolyamra, németül tanulni.
A nyelvtudás, amellyel rendelkezem, mondhatom, hogy a kenyerem. Bár nem pedagógusként helyezkedtem el, de a szakmámnak köszönhetően dolgoztam tolmácsként, sőt a mostani munkahelyemen is ez a kulcs.

− Jelenleg hol dolgozik?
− A Knüppel Verpackung nemzetközi vállalatnál dolgozom irodavezetőként. Az egyik fő feladatköröm a német anyavállalat és az ukrán vállalat közötti folyamatos kapcsolattartás. Kivitelezni, illetve kiviteleztetni a német felsőbb vezetés döntéseit helyi szinten, összehangolni a részlegek munkáját, biztosítani a pénzügyi átláthatóságot, kiértékelni a gyár hatékonyságát és így tovább… Napi munkám fontos része, hogy én vagyok a gyár arca a vásárlóink felé. Rajtam keresztül fut be minden megrendelés a vevőinktől. Éppen ezért én hagyom jóvá a gyártást, anyagkiadást, és biztosítom a késztermék időbeni leszállítását. Szervezek úgy, hogy van egy szuper csapatom, amelyik nagyszerű, tehetséges, energikus emberekből áll. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, folyamatos a nyüzsgés, a pörgés körülöttem, használom a különböző nyelveket, amelyeket megtanultam, sokat utazom, élek.

− Mit adott Önnek a főiskola?
− Minden a hozzáálláson múlik. Bármit elérhetünk, ha igazán akarjuk. Az ott töltött évek az erő- és tudásgyűjtés évei voltak számomra. Önbizalmat kaptam, megtanultam, hogy kitartással, szorgalommal bármi lehetséges. Barátokat adott nekem a főiskola, kitűnő tanárokat, akik támogattak, kihozták belőlünk a lehető legjobbat, és egy helyet, amely biztonságot nyújtott.

− Mi tetszett ott a legjobban?
− A főiskolát különleges légkör veszi körül. Érezhettük azt nap mint nap, hogy bár nem Magyarországon vagyunk, kárpátaljai magyarként mi mindnyájan egy nagy család részesei lehetünk. A kárpátaljai magyarságunk az, amely különlegessé és erőssé tesz minket.

− Van olyan főiskolás diákélménye, amelyet szívesen megosztana az olvasókkal?
− Emlékszem magamra és a barátaimra, amint szegény diákokként ülünk az akkori „Gyeckij mirben” (Детский мир – egykori gyermekruházati és játékbolt Beregszász központjában – a szerk.), és isszuk az 50 kopijkás kávét, azon háborogva, minek is kell tudnunk, hogy a muslica neve az tulajdonképpen drosophila melanogaster, hogy az egyik negyedikes matekkönyvben szereplő példa teljesen megoldhatatlan, és milyen szabadon választható témát is válasszunk előadásra, hogy ezzel kiborítsuk Csernicskó tanár urat. Mire a barátnőm a kétségbeesés szélén közli: „Nem baj, csajok, mi kemények vagyunk, együtt megoldjuk!”. És ez az együtt így volt végig. Olyan csodálatos emberekkel tanulhattam, akikkel minden nap élmény volt.
− Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
− Minden adott: kiváló oktatás, legyen az magyarul, angolul, németül vagy ukránul, nagyszerű, lendületes tanárok. A felkészítés pedig magáért beszél.

− Mit köszönhet a főiskolának?
− Szárnyakat…