Akikre büszkék lehetünk… Interjú Lomoga Judittal

A dolgok a legkevesebb alkalommal adódnak úgy, ahogy azt mi előre elterveztük. Lomoga Judit több szakirányt is elsajátított, végül óvónőként lelt rá a saját útjára, mely kiváló példa arra, hogy az életben felkínálkozó lehetőségek saját elképzeléseinket is felülmúlhatják.

– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– Lomoga Judit vagyok, 1988. augusztus 17-én születtem Beregszászban. Tanulmányaimat a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában végeztem, s ezzel párhuzamosan zenei képesítést kaptam a Beregszászi Művészeti Iskolában zongora szakon. Még a középiskolában alakult ki bennem a magyar nyelv és irodalom, illetve történelem iránti rajongás Szekunda László és Szekunda Judit tanáraim jóvoltából, így az érettségit követően magyar–történelem szakra jelentkeztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára.

– Miért éppen a beregszászi tanintézményt választottad?
– Döntésem mellett több érv is szólt. Mindenképpen szerettem volna tovább tanulni. Nagyon sokat hallottam a főiskola színvonalas oktatásáról, s szimpatikus volt számomra, hogy szakpáron tanulhattam, s így két képesítést szerezhettem egy időben. A döntésemben mégis az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy itt anyanyelvemen sajátíthattam el a tudásanyagot. Ugyanakkor szerettem volna még valamit kezdeni magammal, mivel az embernek mindig fejlesztenie kell magát. Nagyszerű lehetőségnek tűnt a Nyíregyházi Főiskola kihelyezett gazdálkodási szaka, amire szintén felvételt nyertem, így egyszerre három szak elsajátításába kezdhettem bele. Akkor nagyon nehéz volt, de ma már tudom, hogy jó döntést hoztam.

– Ennek függvényében mesélnél a főiskolás évekről?
– Nagyon nehéz volt, sokat kellett tanulni, viszont utólag nézve hamar elteltek az évek. A főiskola mindig lehetőséget nyújtott arra is, hogy a diákok az érdeklődésüknek megfelelő kikapcsolódási formát találjanak maguknak a különböző kulturális rendezvények, kiállítások, összejövetelek keretein belül. Élveztem a tanulás minden pillanatát, számomra minden itt töltött idő eseménydús volt.

– Mi történt a főiskola után?
– Még negyedik évfolyamos hallgatóként sikerült elhelyezkednem helyettesítő tanárként a Beregszászi 9. Számú Általános Iskolában, magyar nyelvet és irodalmat oktattam. Tanulmányaim befejezését követően pedig úgy hozta az élet, hogy a kisebb gyerekek mellé szegődtem: jelenleg óvodapedagógusként dolgozom immár harmadik éve a Beregszászi 9. Számú Óvodában.

– Hogyan jött az óvodai állás?
– Az élet mindig hoz lehetőségeket, amelyekkel élni kell. Soha nem történik semmi véletlenül. Édesanyám és a család többi tagja is az óvodapedagógia terén dolgozik, sokáig szerették volna, hogy én is óvónő legyek, és a sors végül úgy hozta, hogy beteljesült az elképzelésük.
Úgy gondolom, hogy a pedagógia az egyik legszebb szakma a világon. A legcsodálatosabb dolog gyermekekkel foglalkozni, akik őszinték, nyíltak és kedvesek. Nincs is annál szebb, amikor egy gyermek visszamosolyog rád, nagyon szeretem őket. Van is egy kedvenc Benedek Elek-idézetem velük kapcsolatban:
Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez felemeltem
Szeretetre így neveltem.
Az óvodai légkör egy csodálatos és különleges világ, amikor az ember belép az ajtón, nem is a munkahelyére, hanem második otthonába lép be.

– Hogyan telnek a mindennapjaid?
– Általában munkával, illetve van egy kisfiam, Áron. Őt tanítgatom, tehát a munkában és otthon is a gyerekek vannak a középpontban.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Elsősorban azt, hogy a kárpátaljai értelmiség részévé válhattam, saját anyanyelvemen tanulhattam, s hasznosíthatom a megszerzett tudást. A szüleim is mindig azt hangsúlyozták, hogy amit már megszereztünk, senki nem veheti el tőlünk… ennek mentén élem az életem. Emellett életre szóló barátságokat kötöttem a diákévek alatt.

– Tervek?
– Tapasztalataim alapján az élet mindig alakítja magát, ezért hosszú távra nem szeretek tervezni. A dolgok a legkevesebb alkalommal adódnak úgy, ahogy azt mi előre elterveztük. Ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy ablak, csak észre kell venni a kínálkozó lehetőséget. Úgy gondolom, ha a terv és a lehetőség találkozik egymással, olyankor teljesedik ki az, amit szeretnél. Mindig fejlesztenünk kell önmagunkat, nem ragadhatunk meg egy szinten. Természetesen céljaim vannak, amiért nagyon sokat dolgozom és teszek, és hiszek abban, hogy mindig pozitívan kell tekintenünk a jövőnk felé.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma