Akikre büszkék lehetünk… Interjú Mester Baksa Andreával

Beszélgetőtársam Nagyberegen született és a helyi középiskola tanulója volt. 1996-ban érettségizett ugyanitt, majd tanulmányait a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán (akkor még ez volt az intézmény hivatalos neve – szerk.) folytatta.

– Más lehetőségre nem gondoltam, csak ide készültem. A főiskola akkor kezdte meg működését. Teljes akkreditált szakjai lettek. Tehát én az elsőként kibocsátott hallgatók között voltam.

– Ez volt a vágyam. Mivel a szüleim pedagógusok, ezért mindenképpen tanítani szerettem volna én is. Másrészt nagyon örülök, amikor gyerekekkel foglalkozhatom. Így döntöttem a pedagógusi pálya mellett. Két lehetőséget latolgattam: óvodapedagógia vagy tanítói szak. Végül az utóbbi mellett döntöttem.

– Ha a mi időnkről beszélünk, azt hiszem, teljesen másat értünk főiskolai életen, mint ma. Annak idején nem volt kollégium, s a csoportomból mindannyian nap mint nap beutaztunk Beregszászba. A szabadidőnket végül is itthon töltöttük. Minden nap reggel 8 órától este 17 óráig tartottak az előadások. Rengeteget tanultunk, de megérte. Tizenhárman voltunk a csoportban. Nagyon jó társaság verődött össze. Soha nem bántam meg, hogy a főiskolát választottam.

– A diplomám megszerzését követően egykori iskolámban helyezkedtem el tanítóként. Elsőként kérvényt írtam a Beregszászi Járási Oktatási Osztályra. Pont a diplomám megszerzésének évében ősszel Nagyberegen két első osztály nyílt az addigi egy évfolyam helyett. Magyar tannyelvű osztály természetesen. Ezért szükség volt még egy tanítóra. Megkaptam az állást, így már tizenhárom éve dolgozom pedagógusként.

– A főiskola befejezése után azonnal belecsöppentem a tanításba. Minden tananyag friss volt, és mindenben az intézményben szerzett tudásomra támaszkodhattam. Nekem ez volt az alap, amelyre építhettem.

– Talán a részképzéseink. Akkoriban elég sokat jártunk Nyíregyházára. Bizonyos tantárgyakat – pszichológia, szociológia, pedagógia stb. – nyíregyházi tanárok tartották, s így Magyarországra kellett utaznunk. Néha egy-két hetet töltöttünk ott. Teljesen más környezetben tanulhattunk, kollégiumban laktunk, együtt fedeztük fel a várost, ami élmény volt számunkra. Nagyon jól összekovácsolta a csapatot.

– Napi szinten nem tartjuk a kapcsolatot, de ha találkozunk, szívesen megállunk pár percre beszélgetni. És az internet segítségével is könnyen elérjük egymást.

– Négy év tanítás után ősszel nem indult két osztály, így nekem nem volt új csoportom. Így nekem nem volt új csoportom. Ekkor kerültem Prófusz Marianna mellé, aki a Nagyberegi Középiskolában munkát tartott és szövést oktatott. Ekkor gyakorlati szakoktatóként munkaórákat vezettem. Korábban pedig már a főiskolán is volt technika óránk, ahol kézműveskedést is tanultunk, amit később a középiskolában kamatoztattam. Pár év múlva ismét kaptam egy első osztályt, de a kézműveskedés megmaradt. Amikor időm engedi, ezzel foglalkozom, illetve a tanítás során is tudom alkalmazni.

– Igen, mostanában egyre több eseményre hívnak. E téren is nagyon sokat köszönhetünk Prófusz Mariannának, aki több helyre is ajánlott minket. A rendezvényekre mindig kolléganőmmel, Szarka Adriennel megyünk. Gyakran kapunk felkérést a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületétől, a Nagyberegi tájháztól, illetve fesztiválokra, gyereknapokra, egyházi és családi napokra hívnak minket.

– Nagyon népszerű a csuhémegmunkálás (csuhévirág és csuhébaba); gyöngyből készült apróbb tárgyak, (leggyakrabban) ékszerek készítése; valamint a rongybaba- és rongybohóckötés. Gyakran készítünk szalvétából virágokat. Emellett origamit és egyéb technikákat használunk alkalomnak és korosztálynak megfelelően.