Akikre büszkék lehetünk… Interjú Negre Mariannával

Kevés embernek adatik meg a lehetőség, hogy utazzon, világot lásson és új tájakat, kultúrát fedezzen fel. Egyik régi ismerősömnek sikerült. Kihasználva a diákévek nyújtotta lehetőségeket, teljesült számára az „amerikai álom”, eljutott New York-ba, és a kontinens több nagyvárosát is bejárta. Mindezt diákként élhette meg. Az úttal együtt pedig a tanulás, tapasztalatszerzés és a kapcsolatépítés lehetőségei is adottak voltak. A Felső-Tisza-vidékről származó Negre Mariannával beszélgettem amerikai élményeiről, aki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori diákja. A főiskolát ukrán–angol szakon kezdte, végül az ukránt megszakítva, angol nyelvből és irodalomból szerzett BA szintű diplomát az említett intézményben. Ezt kamatoztatva, jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem tanulója angol alkalmazott nyelvészet szakon.

– Mikor utaztál Amerikába és mivel foglalkoztál?
– Június 15-től augusztus 25-ig voltam kint. Ez idő alatt főként dolgoztam, mivel ez volt az elsődleges cél, de természetesen sokat utazgattam is. New Hampshire államban egy lánytáborban töltöttem a nyarat. A tábor idején szabadnapokat kaptunk, így lehetőségem nyílt arra, hogy még több helyet meglátogassak.

– Hogyan kerültél ki? Ösztöndíj, tanulás vagy esetleg kutatás által?
– Az „amerikai álom” nemcsak nagy, de elég régi álom volt számomra. Még öt évesen, miközben egy amerikai filmet néztünk, azt mondtam a szüleimnek, hogy egyszer ott fogok élni. Nos, tény, hogy nem szeretném ott leélni az életem, de ki akartam próbálni, megtapasztalni a nagyváros zaját, ritmusát, élményeket akartam szerezni. Az utazás nem kapcsolódik a tanulmányaimhoz, egyszerűen amerikai diákmunkára jelentkeztem a Camp Leaders-nél. Azt hiszem, a diákok többsége fél erről álmodni, mert úgy vélik, egy diák pénztárcája nem engedi ezt meg. De azt kell mondanom, hogy nagyon diákközpontú volt a szervezés és a költségvetés is.

– Milyennek láttad az ottani életet, a mentalitást?
– Azt mondják, hogy a multikulturális hátérrel rendelkező egyének könnyen alkalmazkodnak. Velem is így volt. Én többnyire a táborban megélt élményeimről és tapasztalataimról tudok beszélni. De benne volt az is, amit a filmekben láthatunk: drága autók, hajók, nyaralók… New Hampshire amúgy is egy különleges hely. Ez egy New England-i terület, azaz ha visszatekintünk a történelemben, itt telepedtek le az angol puritánok 1920-ban Plymouth városkában. Nemcsak ebben a városban, hanem az egész államban mintha megállt volna az idő. Nagyon hangulatos: mindenütt faházak, legyen szó akár üzletről, rendőrségről vagy postáról. Ami a mentalistást illeti, vannak bizonyos dolgok, melyekben nagyon különbözünk. Sőt, kulturális sokk-ként érintett, bármennyire is próbáltak a barátaim felkészíteni.

– Pontosan mire gondolsz?
– Elsőként az ételmaradékhoz való viszonyt emelném ki. Nem szeretnék sztereotipizálni, nem tudom, hogy máshol ez mennyire jellemző, de ott többnyire minden a kukába került. Az embernek fájt a szíve azt látni, hogy az alig érintet szósz, tészta vagy pizza a szemétben landol. Ezt nem tudtam felfogni ép ésszel.

– Gondolom, azért van pozitív oldala is.
– Igen, főként a gyerekkel való kapcsolat. A foglalkozások során nagyon fontosnak tartják a dicséretet, a megrovást pedig különös tapintattal kezelik. A játékok és egyéb foglalkozások felhívják a gyerekek figyelmét a közösség, a barátság és a béke fontosságára. A tábor mottója Confidence, Competence, Community, azaz Önbizalom, Képesség, Közösség. Nagy hangsúlyt fektetnek az önbizalom fejlesztésére, a közösségben való kiteljesedésre és a versenyképességre.

– Mi volt a legérdekesebb élményed?
– A legemlékezetesebb élményem Bostonhoz és Hampton Beach-hez kötődik. Első látásra szerelmes lettem Bostonba. Annak ellenére, hogy ez egy nagyváros felhőkarcolókkal és kikötővel, nyugodt, tiszta és van valamilyen különleges hangulata. Nagyon otthonosan éreztem ott magam. És ha már Bostonban jártunk, nem tudtuk kihagyni a Harvard Egyetemet megtekintését sem. Sajnos nem mehettünk be a termekbe, mivel lekéstük a nyíltnapokat, de így is emlékezetes élmény maradt.

– És Hampton Beach?
– Hampton Beach azért volt különleges, mert itt láttam először az Atlanti-óceánt. Mit mondhatnék? Fantasztikus élmény volt. Az egész napot hullámdeszkázással (waveboarding) töltöttem, ami szintén új volt számomra.

– New Yorkban is jártál…
– Miután lejárt a szerződésem, öt napig New Yorkot fedeztem fel egy magyarországi barátnőmmel, akivel a táborban ismerkedtem meg. Számomra fantasztikus volt már csak kiejteni azt, hogy New York. Ezek után képzelheted, mennyire elképesztő volt ott lenni. Úgy érzem, csak most kezdem felfogni az egészet, amikor a képeket nézegetem újra meg újra; vagy amikor az ismerőseimnek tartok élménybeszámolót.

– Hol laktatok ez idő alatt?
– New York-i tartózkodásunk során New Jerseyben, egy latin-amerikai negyedben laktunk, ami első látásra nem igazán tűnt biztatónak, de végül kiderült, hogy nem is rossz hely. Már az első napokban kellemes élményben volt részünk: a házigazda nagyon aranyos és segítőkész volt, a szomszédunkat is csak egyszer láttuk, amikor egy ingyen belépőt kaptunk az Amerikai Természettudományi Múzeumba. Gondolom, mindenki emlékszik az Éjszaka a múzeumban című filmre. A Nagy Almát a jól ismert hoponhopoff városnéző busszal utaztuk körbe, majd miután jobban megismertük a várost, felmentünk az Empire State Building 86. emeletére, pihentünk a Central Parkban és az ottani állatkertben, ezen kívül sétáltunk a Wall Street-en, a szabadság szobrot is megnéztük,és természetesen a Time Square-t sem tudtuk kihagyni.

– Mennyire volt hasznos számodra az utazás? Gondolok itt a nyelvtanulásra, kapcsolatépítésre stb.
– Természetesen a munka és az utazás mellett a nyelvtudás fejlesztése is erősen motivált. A váratlan szituációk, kötetlen beszélgetések, a különböző akcentusok és a napi szinten való társalgás mindenképp sokat segített a nyelvtanulásban. Azonban rögtön érezhető volt a különbség az oktatási intézményben elsajátított „standard”, irodalmi nyelv és a mindennap használt szleng között. Ezzel is meg kellett birkózni. Azt hiszem, sikeresen vettem az akadályokat.

– Milyen érzés volt hazatérni?
– Utazásom előtt biztos voltam benne, hogy nem lesz honvágyam, mivel korábban felvételt nyertem a veszprémi Pannon Egyetem anglisztika szakára, és sok időt töltöttem távol. De nem így volt. Hiányzott az otthon. Nagyon jó volt hazatérni, találkozni a szüleimmel és a barátaimmal. Mindennek ellenére hihetetlen hatása van a távolságnak, és be kell vallanom, hogy egy hónap után már nagyon vágytam haza.

– Az imént Veszprémet említetted, és ha jól látom, jelenleg itt dolgozol. Ebben is segített az amerikai út?
– Nemrég kezdtem el dolgozni Veszprémben, függetlenül az amerikai utazástól. Már egy jó ideje terveztem, hogy dolgozni szeretnék. Mivel ez az utolsó évem, és a kötelező tárgyakat már teljesítettem, így jut elegendő idő a munkára. Szerencsére sikerült olyasmit találnom, amit szívesen végzek: angolt tanítok egy óvodában. Egyelőre csak néhány órám van, de remélem, hogy a későbbiekben főállásban is taníthatok.

– Tervezed-e, hogy visszamész Amerikába?
– Igen, terveim között szerepel, hogy valamikor még visszamegyek. A nyugati partra és a Grand Canyonhoz vágyom nagyon.

– Kívánom, hogy sikerüljön oda is eljutnod, és köszönöm, hogy megosztottad az élményeidet.

Gál Adél
Kárpátalja.ma