Akikre büszkék lehetünk… Interjú Pecsora Krisztinával

Az impulzusok, amelyeket továbbtanulásunk során tapasztalunk, befolyásolják az életünket és hozzásegítenek személyiségünk kibontakoztatásához. Barátok és diáktársak ajándékoznak meg felejthetetlen élményekkel, s tanáraink tudással vérteznek fel.
Pecsora Krisztina a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol–magyar szakán szerzett diplomát. A főiskola befejezését követően sem hagyott fel az önképzéssel. Jelenleg kutat, s maga is a pedagógusi pályát tűzte ki célul. Munkájában igyekszik a tanáraitól elsajátított értékek mentén továbbadni tudását.

– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– Kárpátalja egyik legszebb falujában, Salánkon nevelkedtem fel szüleim, nagyszüleim és kedves dédszüleim óvó szárnya alatt. Pedagóguscsaládból származom, már gyermekkoromban tudtam, hogy én is ezen a pályán szeretnék továbbhaladni. A szüleim mindent megtettek azért, hogy megfelelő lehetőségeket biztosítsanak a tanuláshoz. 1995 és 2006 között a Salánki Középiskola tanulója voltam, ahol aranyéremmel végeztem, ezzel párhuzamosan hét évig a Verbőci Zeneiskola zongora tagozatán tanultam. Kiváló tanárok hada vett körül mind a két helyen egyaránt. Olyan alapokra tettem szert, amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna a továbbtanulás.

– Miért választottad a főiskolát?
– Már iskolásként nagyon sok pozitív dolgot hallottam a főiskoláról, táborozóként lakhattam a Kölcsey-kollégiumban, a féléves előkészítő tanfolyamon pedig még inkább megerősítést nyert bennem az elhatározás, hogy itt szeretnék tanulni. 2006-tól a sikeres felvételi vizsgát követően ingyenes képzésen, angol és magyar szakon kezdhettem meg tanulmányaimat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

– Hogyan teltek a diákévek?
– Minden itt töltött nap meghatározó élményt jelentett számomra, mindig valami újjal szembesülhettünk. Főiskolai éveim alatt a kollégiumban laktam, ami szintén nagy előnyt jelentett, egyrészt a közelség és a kiváló körülmények miatt, másrészről viszont szinte minden alsóbb és felsőbb éves diákot ismertem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyszerű szobatársaim voltak mind a négy év alatt, nagyon jó csoportunk volt, mindenben segítettünk egymásnak, amiben csak tudtunk.
Nagyon szerettem a tanáraimat is. Önálló, gondolkodó emberré neveltek minket az évek folyamán, nekik köszönhetően szélesedett a világnézetünk. Imádtam a világirodalom-órákat, Csernicskó tanár úr mai magyar nyelv óráit, az angol beszédgyakorlat órákat. Ezekre gyakran elcsábítottam a páromat is, aki annak ellenére, hogy matematika–informatika szakos hallgató volt, szívesen bejárt az én előadásaimra is. Nagyon sokat köszönhetünk mind a két tanszék tanárainak, de azoknak a főiskolai oktatóknak is, akik a nem szakos tantárgyaink rejtelmeit ismertették meg velünk. Az angol tanszék munkáját akkor éreztük leginkább, amikor negyedik év után elkerültünk az ungvári egyetemre, mivel itt sajnos nem volt lehetőségünk a specialist szintű diploma megszerzésére.

– Mi történt a főiskola után?
– 2010-ben szereztem meg BA (baccalaureus) szintű diplomámat angol szakon, ugyanebben az évben felvételt nyertem ötödik évfolyamra az Ungvári Nemzeti Egyetemre. 2011-ben angolból MA (mester), magyarból BA diplomát kaphattam kézhez. 2010–2012 között angoltanárként taníthattam egykori alma materemben, Salánkon. 2011 nyarán pedig álláslehetőséget kaptam a beregszászi főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának szépirodalmi részlegén mint megbízott részlegvezető. Ezzel párhuzamosan mesterképzésen vettem részt az UNE magyar szakán, félállásban továbbra is tanítottam Salánkon. A két munkahely és a tanulás összeegyeztetése nem volt egyszerű, de mint mondják, teher alatt nő a pálma, igyekeztem mindenhol a lehető legjobban teljesíteni.

– A diplomaszerzést követően sem hagytál fel a tanulással…
– Már főiskolás és egyetemi éveim alatt belekóstolhattam a tudományos életbe, diákköri konferenciákon vettem részt, 2009-től 2011-ig a Zrínyi Ilona Szakkollégium ösztöndíjasa voltam. 2011-ben felvételt nyertem a Collegium Talentumba, amely a külhoni magyar értelmiség fejlődését és utánpótlását próbálja meg elősegíteni. Nem volt kérdés tehát, hogy a tanulmányaimat követően szeretnék PhD-képzésen részt venni. 2013-ban felvételiztem a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájába, és az Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudományi Doktori Iskolájának nyelvpedagógia szakára. Miután mindkét helyre felvételt nyertem, komoly fejtörést okozott számomra az, hogy a két kiváló intézmény közül melyiket válasszam. Végül is Eger mellett tettem le a voksomat. A döntésemet nem bántam meg, hiszen nem csak országosan, de nemzetközileg is elismert szaktekintélyek, professzorok képeznek minket, sőt mi több, a csoporttársaim is mind kivételes emberek. 2013-tól órákat kaptam a főiskolánk pedagógia tanszékén, mai magyar nyelvet oktatok tanító szakos hallgatóknak és magyart mint idegen nyelvet tanítok azoknak a diákjainknak, akik nem tudnak magyarul, vagy nem volt lehetőségük magyar nyelven tanulni, de mégis a főiskolánkat választották.

– Milyen irányban végzed a kutatásaidat?
– Jelenleg másodéves PhD-hallgató vagyok. A kutatási témám: „Nyelvi repertoár-vizsgálatok többnyelvű környezetben élő kisebbségi (magyar) beszélőknél, különös tekintettel a szókincsméretre”. Munkám során arra szeretnék választ kapni, milyen az itt élő magyarság anyanyelvi, államnyelvi és idegen nyelvi tudása. Bár nagyon hosszú munkának ígérkezik, megoldást találhatnánk arra, hogyan lehet felzárkóztatni a magyar kisebbség ukránnyelv-tudását már az iskolában, hogy ne induljanak hátránnyal az államnyelvet jól beszélő társaikkal szemben.

– Milyen terveid vannak? Mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben?
– Férjemmel szülői örömök elé nézünk, s a közeljövőben a babára fordított figyelmem tölti majd ki az időm nagy részét. Emellett szeretném befejezni a tanulmányaimat. Ha az időm engedi, nem csak a szakirodalmat bújom, de szívesen forgatom a szépirodalmi műveket is, illetve kirándulok.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Tudást kaptam és elhivatottságot, kivételes tanárokat, akik példaként szolgáltak nekünk oktatóként és emberként egyaránt. Máig a fülembe csengnek Lizák Kati néni szavai, hogy mindig legyünk emberségesek, igazságosak, mert a tanulók is megérzik és meghálálják a tanárok pozitív hozzáállását. Csodás barátokat, munkalehetőséget, tehetséges diákokat és a páromat.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma