Akikre büszkék lehetünk… Interjú Rácz Bélával

A felhőtlen diákévekre a legtöbb ember nosztalgiával tekint vissza. A szellemi tudás megszerzése mellett életre szóló barátságok kötődnek, szerelmek szövődnek, s a különböző rendezvények: gólyabálok, terepgyakorlatok eseményei évek múltán is mosolyt csalnak az egykori diákok arcára.
Rácz Béla a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) történelem-földrajz szakán szerzett diplomát, majd az ELTE Földtudományi Doktori Iskolájában abszolutóriumot, jelenleg a Rákóczi-főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének tanára. A főiskolai Öregdiák Szövetség elnökeként hatékonyan kiveszi a részét az intézmény kulturális életének felvirágoztatásában.

– Mikor és hol születtél? Hogyan telt a gyermekkorod, a tanulmányaid időszaka?
– 1981-ben születtem Tiszaújlakon, ott is éltem egészen 1998-ig. Gyerekkoromban egy olyan utcában laktam, ahol sok korombeli gyerek élt, ezért volt kivel játszani, nem kellett messze menni egy kis foci vagy horgászat miatt. Mindemellett nagyon szerettem olvasni, elég sok időt töltöttem a tiszaújlaki könyvtárban. A Tiszaújlaki 1. Számú Középiskolában nagyon jó tanáraim voltak, én pedig igazi stréber tanuló voltam. A szüleim soha nem kényszerítettek a tanulásra, mint ahogy másra sem, ezért azt tehettem, amit akartam. Én pedig az olvasást, a tanulást választottam. Bár kitűnő eredményekkel fejeztem be a középiskolát, az aranyérmet mégsem fogadtam el, de mint később kiderült, nem is volt rá szükség…

– Miért döntöttél a II. RFKMF mellett? Tudatos döntés volt részedről?
– A szüleim számára teljesen egyértelmű volt, hogy a középiskola után folytatni szeretném a tanulmányaimat, már csak az volt a kérdés, hogy hol. Külföldi, magyarországi továbbtanulás meg sem fordult a fejünkben, így maradt Ungvár vagy a beregszászi főiskola. A két intézmény közül a főiskoláról hallottunk több pozitív visszhangot, továbbá 1998-ban már ott tanult Karmacsi Zoltán, aki el tudta mondani személyes tapasztalatait. Zoli nagyon meggyőző volt, látszott rajta, hogy szeret a főiskolán tanulni, így a továbbiakban már csak azt kellett eldönteni, hogy melyik szakra jelentkezzem.

– Milyen szakon végeztél?
– Akkoriban még szakpárokon tanultunk, történelem-földrajz tanári szakon végeztem. A diplomázás évében még nem tudtam, hogy ez a párosítás mennyire hasznos lesz a későbbi doktori kutatásaimnál.

– Mi történt a főiskola után? Jelenleg mivel foglalkozol?
– A főiskola befejezése után – bármennyire is szerettem volna – nem sikerült elhelyezkednem történelem- vagy földrajztanárként egyetlen iskolában sem. Ukrán és orosz nyelvtudásomnak köszönhetően munkát kaptam a KárpátInfo hetilapnál, illetve a lap elektronikus változatánál. 2003 és 2006 között a KárpátInfo hetilap újságírója, az internetes honlap hírszerkesztője, szövegfordítója voltam, de közben más munkaköröket is betöltöttem, úgymint alapfokú számítógépes tanfolyamokat vezettem magyar és ukrán nyelven, turisztikai szervezőmunkát végeztem stb. Párhuzamosan mindezzel megnősültem, és megszületett a fiúnk, tehát megtörtént a családalapítás is.
A főiskolai évek alatt dr. Kobály Józsefnél írtam az évfolyammunkáimat, elsősorban régészeti és őstörténeti témakörökben. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a főiskolán derült ki számomra igazán, hogy melyik az a tudományterület, amely leginkább érdekel. Az emberiség legkorábbi története tele van kérdőjelekkel, bőségesen van mit kutatni. Három évvel a diplomázás után úgy döntöttem, hogy folytatom tanulmányaimat, természetesen őskori témakörben, de egy nagyon specifikus tudomány szintjén. Dr. Kobály József javaslatára az archeometria nevű tudományterületet választottam, amely lényegében a régészet és a geológia határtudományaként is felfogható. Kárpátalján ez a tudomány nem rendelkezett gyökerekkel, így adott volt a lehetőség, hogy egy teljesen új szemszögből vizsgáljuk az emberiség őstörténetét vidékünkön. Itt jött elő a történelem-földrajz szakpár igazi előnye, amikor is felvételiztem az ELTE Földtudományi Doktori Iskolájába. Témavezetőm dr. Szakmány György geológus, az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékének tanára, konzulensem pedig dr. T. Biró Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze lett. Mindez 2006-ban történt, amely évben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének gyakornoka lettem. Az utóbbi években a tanszék tanáraként az emberiség őstörténetével kapcsolatos tantárgyakat oktatom, mellette pedagógiai és régészeti gyakorlatokat szervezek.

– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetségének elnökeként is tevékenykedsz. Mikor kerültél kapcsolatba a szervezettel?
– 2008 óta vagyok az Öregdiák Szövetség elnöke. Az előző években a Rákóczi-napokon belül szerveztünk öregdiák-találkozókat, amelyeken a főiskola egykori diákjai találkozhattak egymással, tanáraikkal. Évről évre egyre változatosabbá tettük a találkozókat, az idén pedig újabb rendezvényekkel bővítettük a palettánkat. Márciusban megrendeztük a VII. Öregdiák Találkozót, majd úgy döntöttünk, hogy érdemes bemutatnunk öregdiákjaink tudományos és művészi potenciálját is, ezért novemberben megszerveztük az I. Öregdiák Tudományos Konferenciát, azt követően pedig az I. Öregdiák Zenésztalálkozót. 2013-ban a találkozón, konferencián és zenésztalálkozón kívül további rendezvényeket is tervezünk!

– A zenésztalálkozón teljesen más oldaladról mutatkoztál be. Mikor kerültél kapcsolatba a zenéléssel?
– Pontosan nem emlékszem, mikor kezdtem el gitározni. Először hittanórákon zenéltünk akusztikus gitárokkal, később elektromos hangszerekkel is próbálkoztunk, játszottam basszusgitáron is. Mindez a középiskolai évek alatt történt. Az érettségi után jött egy nagyon hosszú szünet. Lényegében Háger Sándor, főiskolánk egyik diákja volt az, aki rávett arra, hogy újra zenéljek. Az öregdiák-rendezvényekkel kapcsolatosan jöttünk össze zenélgetni, aztán rendszert csináltunk belőle… A zenésztalálkozón már közösen álltunk színpadra, több énekesnek adtuk a zenei hátteret.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– A közeljövőben meg szeretném írni a doktori disszertációmat, amely a kárpátaljai paleolit lelőhelyekről származó pattintott kőeszközök nyersanyagaival foglalkozik. Mivel ez a kutatási terület elég széles, és mindezidáig csak egyedül foglalkozom vele, örülnék, ha akadnának még vállalkozók, akik szívesen foglalkoznának régészeti leletek nyersanyagkutatásával. Mindemellett nagyon szeretem a munkámat a tanszéken, iskolás korom óta tudtam, hogy tanár szeretnék lenni, és a hozzáállásom a mai napig nem változott. Szerencsésnek érzem magam, hogy a tanári munka mellett jut idő a családra, a kutatásra, a zenélésre. Örülnék, ha ez a jövőben is így maradna.

– Mit adott neked a főiskola?
– Nagyon sok mindent! Először is megalapozta a jövőmet, hiszen nemcsak diplomával jöttem el az intézményből, hanem kiforrott világnézettel, letisztult célokkal, és ami nagyon fontos: számtalan követendő példát leshettem el nagyszerű tanáraimtól! Másodszor, ahogy korábban is említettem, a főiskolai tanulmányaim alatt jöttem rá, hogy az emberiség legkorábbi történetével szeretnék foglalkozni. Nagyon sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg, többek között a leendő feleségemmel! Összességében elmondhatom, hogy az ötévnyi főiskolai élet önállóvá tett, és megtanított a felelősségtudatra.

– Mi tetszett itt a legjobban?
– Több dolgot is meg tudnék említeni. Mindenekelőtt a történelem-földrajz csoportunkat! Színes volt a csapat, de összetartó. Sok közös programunk volt, sokat szórakoztunk a tanulás mellett. Tetszett a főiskola családias hangulata, ugyanis akkoriban még mindenki ismert mindenkit. Ezenkívül megemlíteném, hogy a tanáraink a tudásunk alapján osztályoztak a vizsgákon és a beszámolókon! Büszke vagyok arra, hogy ezt az igazságos hozzáállást továbbvihettem, és a diákjaim mindig azt az érdemjegyet kapják, amit valóban megérdemelnek.

– Van olyan főiskolás diákélményed, amelyet szívesen megosztanál az olvasókkal?
– A legnagyobb élmények mindig terepen értek minket, a terepgyakorlatok alkalmával! Talán ennek köszönhető az, hogy a tanszék régészeti terepgyakorlatának vezetőjeként igyekszem minél több kirándulást szervezni a diákoknak Kárpátalja különböző nevezetes helyeire.

– Szerinted miért érdemes a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választani?
– Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a főiskola végzősei bárhol és bármikor megállták a helyüket, akár a szakmájukon belül, akár más pályákon. Aki anyanyelvén szeretne felsőoktatási intézményben tanulni, a diplomáját pedig tudásáért cserébe szeretné kapni, annak a Rákóczi-főiskolán a helye!