Akikre büszkék lehetünk… Interjú Tóth Adriennel

A kitűzött célok elérése érdekében olykor ki kell szakadnunk a komfortzónánkból, s kockáztatnunk kell a biztos jelent egy még ismeretlen jövőért.
Tóth Adrienn fejlődése céljából vállalta a „nagy kalandot”, állásait és családját hátrahagyva Angliába költözött, hogy visszatérve kamatoztathassa megszerzett tapasztalatait.

– Bemutatkoznál az olvasóknak? Hogyan telt a gyermekkorod, középiskolás tanulmányaid?
– 1985-ben születtem Hetyenben. A szülőfalumban jártam általános iskolába. A gyerekkorom felhőtlenül telt. Nyáron sokat játszottunk az utcán a szomszédos gyerekekkel, télen pedig szánkóztunk, csúszkáltunk a házunk előtti patak jegén. Akkoriban egészségesebben, tartalmasabban töltöttük a szabadidőnket, mint a mostani gyerekek, akik többnyire a számítógép előtt ülnek órákon át.
Az általános iskola után a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem. Nagyon szerettem az intézménybe járni. Sok barátra tettem szert ott, aminek nagyon örültem, mivel falusi gyerekként féltem a városi közösségtől.
Ezt követően felvételt nyertem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?
–A döntésem mellett több érv is szólt. Elsősorban anyanyelvemen szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, hiszen így juthatunk hozzá legmélyebben a tudáshoz. Vonzó volt számomra, hogy szakpáron tanulhattam, s így két képesítést szerezhettem egy időben. Sokat hallottam az intézmény színvonaláról, ami fontos volt számomra.

– Milyen szakirányt választottál?
– A felvételi során a főiskola angol–történelem szakára jelentkeztem. Már kiskoromtól kezdve érdekelt az angol nyelv, az angol kultúra. Mivel általános iskolában a franciát tanultuk idegen nyelvként (amit szintén nagyon szerettem), elhatároztam, hogy egyedül kezdek hozzá az angol elsajátításához. 13-14 éves lehettem, amikor megkértem a szüleimet, hogy vegyenek nekem könyveket, amikből egyedül próbáltam alapvető szókincset elsajátítani.
A második szakot illetően a magyar és a történelem között vacilláltam. Nagy hatással voltak rám az általános és középiskolai magyar nyelv és irodalom tanáraim, akik megszerettették velem a szépirodalmat. Emellett mindig is érdekelt a történelem. Nem a háborúk, a csaták, az évszámok, sokkal inkább foglalkoztattak a konfliktusok okai, következményei, az emberiség fejlődése, a nagyhatalmak érdekei, játéka a világ játszóterén.
Így tehát, a már említett angol–történelem szakra felvételizem. A jelentkezési papírokat szüleim kérésére beadtam az Ungvári Nemzeti Egyetemre is, szerettek volna biztosra menni az érdekemben. A felvételi vizsgán azonban már nem jelentem meg, ugyanis mindenképpen a főiskolán akartam folytatni tanulmányaimat. A sors iróniája, hogy végül a mesterképzést az egyetemen szereztem meg angol nyelvből és irodalomból.

– Hogyan teltek a diákévek?
– Nagyon gyorsan elrepültek az évek. Én a szorgalmas diákok körét gazdagítottam. Kitartó voltam a tanulásban és szerettem volna minden tantárgyból a lehető legjobban megfelelni. Nehéz volt két szaktárgyból egy időben készülni a vizsgákra, gyakorlatokra, valamint évfolyammunkákat és szakdolgozatokat írni, de minden percét élveztem. Sok barátra tettem szert akkoriban, akikkel a kikapcsolódásra is szántunk időt. A főiskola számos lehetőséget biztosított a számunkra — a kiállításoktól kezdve a színházi előadásokig —, hogy minőséges kikapcsolódásban legyen részünk.

– Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?
– Egy rettegett vizsga napja jutott most hirtelen eszembe. A szlávok újkori története nevet viselő tantárgyból feleltünk, ami nagyon nehéznek bizonyult és mindenki rosszul érezte magát a vizsga napján. A földrajz–történelem szakos fiúk vizsgája ugyanebből a tárgyból a következő napon lett volna. Ők ahelyett, hogy otthon készültek volna, alig várták, hogy lecsaphassanak ránk, vizsgáról kiszabadult diákokra, hogy megtudják mi vár rájuk a következő nap. Már akkor sejtettem, hogy rájuk semmi jó. Ám olyan önfeledten és naiv jó reménységgel érdeklődtek, hogy vidám légkört teremtettek köztünk, ami segített abban, hogy túléljük azt a napot.

– Mi történt a főiskola után?
– A főiskola után sajnos egy évig nem tudtam elhelyezkedni a képesítésem szerint. Aztán sikerült állást kapnom a szülőfalum általános iskolájában. Különös érzés volt kollégákként tekinteni azokra a tanárokra, akik egykor engem tanítottak. Ők azonban szeretettel fogadtak.
Két évvel később, 2011-ben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Hetyeni Alapszervezete megválasztott elnökének. Álmomban sem gondoltam volna, hogy én is vezethetem majd az alapszervezetet, amikor még gyerekként részt vettem az akkoriban szintén elnök nagymamám által szervezett megemlékezéseken és egyéb KMKSZ-rendezvényeken. Mama nagyon aktív volt akkoriban. Elhivatottan végezte a tisztséggel járó feladatokat, mi pedig családként mindig támogattuk őt munkájában. Tulajdonképpen ebben nevelkedtem. Azóta én is megtapasztaltam, hogy ez egy felelősségteljes tisztség, amelynek megpróbáltam mindig eleget tenni. Ez nem könnyű, főleg akkor, ha az embernek több helyen kell megállnia a helyét egy időben.
2012 decemberében jelentkeztem az akkoriban alakult Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) hirdetésére, melyben otthonról végzendő irodai jellegű munkára kerestek munkatársat. Végül sikerrel is jártam. A család első helyen szerepel számomra, mint ahogyan a nemzeti hagyományok, értékek megőrzését és átörökítését is fontosnak tartom. Úgy gondolom, hogy a család a nemzet létének alapja, ezért nem volt nehéz azonosulnom az egyesület céljával. A KMNE az egyetlen magyar civil szervezet Kárpátalján, amely a magyar nagycsaládosok érdekképviselete céljából jött létre. Nagy feladatot vállalt ezzel magára. Élveztem az egyesületnél eltöltött két évet és örömmel tölt el, hogy részese lehettem az elért eredményeknek. Remélem, a jövőben is segíthetem a működését.

– Nemrég nagy fordulatot vett az életed…
– Valóban. Isten úgy döntött, hogy itt az ideje megtapasztalnom, milyen az élet Angliában. Mindig is a terveim között szerepelt, hogy egyszer eljövök ide egy rövid időre. Most sikerült. Lassan két hónapja élek itt, ami nem sok idő, viszont ha a családom hiányára gondolok, sokkal hosszabbnak tűnik. Jelenleg egy Londonhoz közel lévő takaros kisvárosban élek. Még az első héten sikerült munkába állnom egy helyi közkedvelt csemegeüzletben. A főnök épp menedzsert keresett és hallotta, hogy korábban irodavezető voltam, ezért gondolta, ad egy lehetőséget.
A helyiek összetartó közösséget alkotnak, ami erre felé sajnos, már nem jellemző. Az emberek nagyon kedvesek, rád mosolyognak, ha összetalálkozik a tekintetetek az utcán sétálva.
Jó egy kicsit világot látni, megismerni más kultúrákat, szélesíteni a látóköröd. Így optimálisabb képet nyerhetsz a világról, magadról, a helyedről, szerepedről a környezetedben.

– Hogyan telnek a mindennapjaid?
– A helyiek hétköznapjait élem. Munkanapokon dolgozom, hétvégén pedig igyekszem találkozni az itt élő barátaimmal, ami sajnos nem egyszerű, mert sokan közülük hétvégéken is dolgoznak. November 5-én viszont egy különleges élményben volt részem. Ez a nap egy nevezetes állami ünnep itt — Guy Fawkes éjszakája —, amely történelmi múltra tekint vissza. 1605-ben, a vallásháborúk idején egy katolikus csoport megpróbálta megölni a királyt és vele együtt az egész brit kormányt a parlament felrobbantásával. Azonban a merényletet lefülelték és Guy Fawkes-ot a társaival együtt kivégezték. 1606-tól kezdve tűzijátékokkal, Guy Fawkes-bábuk máglyán való elégetésével ünneplik meg a király és a kormány életben maradását. Felemelő érzés megtapasztalni mindazt, amiről néhány évvel ezelőtt az angol órákon tanultam, könyvekben olvastam.
Néhányszor megfordultam Londonban is. Sajnos még nem sikerült minden nevezetességet megnéznem.

– Rég tervezted a kiutazást?
– Arra már gondoltam, hogy valamikor a távoli jövőben, ha otthon nem úgy működnek a dolgaim, szerencsét próbálok Angliában, de csak egy időre. Néhány hónappal ezelőtt egy közeli külföldi út gondolata azonban még csak fel sem merült bennem. Most pedig itt vagyok. Szeretnék élni az adódó lehetőségekkel. Remélem, olyan tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodhatok itt, amelyeket hazatérvén hasznosíthatok majd.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– A lista elég hosszú lenne. Hadd említsem meg a számomra legfontosabbakat: anyanyelven való tanulást, a nemzeti identitástudatom megerősödését (amelyben a családom által kapott nevelés szintén nagy szerepet játszott), magyarországi tanulmányi utakat, jó barátokat, színvonalas oktatást, példaképeket, tartalmas és gondtalan diákéveket.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma