Akikre büszkék lehetünk… Interjú Tóth Leventével

A tanév végén a legtöbb érettségiző már kiválasztotta a számára legmegfelelőbb felsőoktatási intézményt, zajlanak az emelt szintű vizsgák a független tesztközpontokban.

A tanulók többsége tudatosan választ szakirányt magának, míg mások sodródnak az árral, s még nem döntötték el, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben. Egyszerűen a továbbtanulás az elsődleges céljuk, ám ez korántsem jelenti azt, hogy rossz szakember válik belőlük a diploma megszerzése után.

Tóth Levente sem készült tanári pályára. Az általános iskolát követően asztalosnak tanult Magyarországon, de hazahúzott a szíve, s a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II.RFKMF) folytatta tanulmányait, majd a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában kapott történelemtanári állást. Tanulóit odaadással, a legjobb tudása szerint neveli, ami a különböző tanulmányi versenyek eredményein is megmutatkozik: diákjai sorra szolgáltatják a legjobb helyezéseket a tanintézménynek.

– Bemutatkozna az olvasóknak?
– Tóth Leventének hívnak, Sárosorosziban születtem, s az általános iskolát is a szülőfalumban végeztem. Aztán egy ideig Magyarországon tanultam, majd 1998-tól 2003-ig a beregszászi főiskola hallgatója voltam. 2003-tól a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában dolgozom. Nős vagyok, feleségemet Zsuzsannának hívják, és van egy kislányunk, Sára és egy kisfiunk, Miklós. Jelenleg Beregszászban élünk.

– Térjünk vissza a középiskolai tanulmányaira!
– Az általános iskola után műbútorasztalosnak tanultam Magyarországon, mindeközben párhuzamosan tanultam externistaként a 4-esben. Akkoriban nem tudhattuk biztosan, hogy mire számíthatunk, mit hoz majd a holnap, ezért egy középiskolai végzettségre is szükség volt. De Magyarországon sem akartam maradni, valahogy hazavágytam. És akkor már megnyílt, működött a főiskola, így lehetőségem adódott arra, hogy megpróbálkozzam a felvételivel, amelyet sikeresen letettem, így történelem–földrajz szakon kezdhettem meg a tanulmányaimat.

–Miért pont a Rákóczi-főiskolát választotta?
– Elsősorban azért, mert anyanyelvemen, magyarul tanulhattam, közel volt a lakóhelyemhez, és mindenkitől csak pozitívumot hallottam az intézményről. A sok jó be is igazolódott, s személyesen is megtapasztaltam, amikor már magam is itt tanulhattam. Egyértelműen jó választás volt.

– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Nagyon jól, nagyon szerettem mind a főiskolás életet, mind a tanulást. Barátságok szövődtek, s kiváló tanárok oktattak bennünket – anyaországi és helyi tanárok egyaránt. Még nagyon fiatal volt az intézmény, s barátságos hangulatban teltek az évek, de természetesen a kellő szigor sem maradt el a tanítást illetően. Kicsit nehéz volt, ugyanakkor mégis nagyon jó – úgy érzem, megérte.

– Van olyan diákélménye, amelyet megosztana az olvasókkal?
– A terepgyakorlatokhoz fűződnek a legkedvesebb emlékeim. Úgy történelemből, mint földrajzból. Ezek egészen más hangulatban zajlottak, mint a hétköznapi találkozások. Összehoztak mindenkit: tanárt, diákot, barátokat. Tanultunk, dolgoztunk, de azért a szórakozás sem maradt el. Mindegyik nagy élményt jelentett számomra, különösen a földrajz gyakorlatok, mert hosszabb ideig tartottak, és bebarangolhattuk egész Kárpátalját.

– Mi történt a főiskola után?
– Jelentkeztem a 4-es iskolába, ahol az egyik kolléganő épp szülési szabadságát töltötte, így felvettek. Máig az intézményben dolgozom.
Az iskolánk helyzete egyre jobb, újra nagyon sok szülő adja gyerekét magyar iskolába. Volt egy időszak, amikor jobbára ukrán iskolákba íratták a magyar gyerekeket, s a tanárok körében felmerült a munkahely megszűnésének veszélye. Most lehet, hogy lesz egy-két év, amikor meglátjuk a kárát annak, hogy a szülők ukrán iskolákba adták a gyereküket, nem kizárt, hogy nem indíthatunk párhuzamos osztályokat, de ez természetesen menet közben még változhat. Ne álljunk pesszimistán a dolgokhoz, hanem mindig csak pozitívan!

– Mindig is pedagógus akart lenni? Nem vonzotta az asztalos mesterség, amelyet anno elkezdett?
– Az valahogy elmaradt. Nem készültem pedagógusnak sem, de adta magát a lehetőség. A fő célom az volt, hogy továbbtanuljak valamelyik felsőoktatási intézményben. Szerettem a történelmet, ahogy a földrajz is közel állt hozzám, így különösen kecsegtető volt számomra ez a szakpárosítás.

– Sikerült elsajátítania az államnyelvet?
– Nehézkesen. A család is teljesen magyar, ahogy a baráti köröm is. Iparkodom, igyekszem tanulgatni. A beszéd az, amely nehezebben megy, mivel keveset használom. Az általános iskolában még oroszt tanultunk, csak a főiskolán tanultunk ukránul, itt ismerkedtem meg közelebbről a nyelvvel.
Vannak nehézségek, például ha ukrán nyelvű tankönyvet kapunk. Ilyenkor időben előkészülök az órához, hogy ne okozzon akadályt az ukrán, s a tanulók magyar nyelven kapják meg a tananyagot, esetleg szótár jelleggel.

– Mi a véleménye a tanulók teljesítményéről?
– Változó. Minden osztályban van kitűnő tanuló, jó tanuló, s vannak gyengébbek, de ez így van rendjén. Nem lehet mindenki egyforma. Minden gyerek egyéni adottságokkal rendelkezik, és ezt a tanítás során is figyelembe kell venni.
Mindazonáltal tanulóink szorgalmasak, nagyon jó eredményekkel szerepelnek mind a városi, mind a KMPSZ (Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség – a szerk.) által szervezett megyei versenyeken, egészséges diákélet jellemző az intézményünkre.

– Mik a tervei a jövőre nézve?
– Továbbtanulásban vagy tudományos munkában egyelőre nem igazán gondolkodom, jelenleg a munkámra összpontosítok. Ha az élet mégis sodorna elém valami hasonló lehetőséget, akkor megfontolnám, hogy érdemes-e vele foglalkozni, van-e rá lehetőségem, elég tudásom, akaratom hozzá.

– Mit köszönhet a főiskolának?
– Sok mindent. Elsősorban azt, hogy magyarul tanulhattam, és ahogyan elsajátítottuk a tananyagot, meg tudtuk érteni, nem csak megtanultuk, leadtuk és elfelejtettük a dolgokat… A főiskolán megtanítottak tanulni is. Érdekes diákévek voltak azok, jóbarátokra tettem szert, akikkel továbbra is tartom a kapcsolatot, és ez a legfontosabb.

– Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
– Elsősorban azért, mert magyarul folyik az oktatás, közel van, s mert nagyon sok mindent megtanulhatnak a diákok. A II. RFKMF igen fontos intézménye a kárpátaljai magyarságnak. Széles skáláját sorakoztatja fel a tantárgyaknak, s mindenki eldöntheti, hogy hol és mit akar tanulni, kiválasztani, hogy mit szeretne kezdeni a jövőjével.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma