Akikre büszkék lehetünk… Interjú Váradi Natáliával

Egy felsőfokú tanintézmény általában a diploma megszerzésével, a jövőbeni megélhetőség megalapozásának gondolatával kecsegteti a hallgatókat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) „nemcsak felsőoktatási intézmény, hanem a helyi magyarság szellemi és kulturális bástyája” is egyben, ahol egyenrangú partnerként tekintenek a diákokra. A Rákóczi-főiskola egykori hallgatói közül többen döntöttek úgy, hogy doktorandusz hallgatóként tovább képzik magukat, s mára több öregdiák az intézmény tanári gárdáját erősíti.
Váradi Natália munkamorálja, az élethez való hozzáállása példaértékű. Folyamatosan képzi magát, a II. RFKMF végzősei közül ő szerzett elsőként PhD-fokozatot, a Rákóczi-főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, az intézmény Felnőttképzési Központjának vezetője, a Genius Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, s mindemellett csodálatra méltó személyiség. Büszkék vagyunk rá!

– Mikor és hol születtél? Hogyan telt a gyermekkorod, a tanulmányaid?
– 1980. május 6-án születtem Beregszászban. Gyermekkorom jelentős részét nagyszüleimmel töltöttem, mivel szüleim a munkájuk miatt sokat voltak távol.
A középiskolát Bátyúban végeztem 1997-ben. Középiskolás éveim alatt igyekeztem mindig szorgalmas, jó magaviseletű tanuló lenni. Szinte minden tantárgyat szerettem, de mivel leginkább a matematika állt közel a szívemhez, már kilencedikes koromban eldöntöttem, hogy közgazdász leszek – az édesapám nagy fájdalmára, aki mindenképpen zongoristát akart nevelni belőlem. Ez a terv azonban különböző okok miatt nem valósult meg.

– Miért döntöttél a II. RFKMF mellett? Tudatos döntés volt részedről?
– Amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az ungvári egyetemen a közgazdász szakot el kell felejtenem, akkor hallottam tanáraimtól, hogy Beregszászban magyar főiskola nyílt, s ugyan nincs matematika szakja, de érdemes megpróbálni a felvételit például tanítói szakon, ahol elég sok matekot tanulnak. Hát nekivágtam, majd mire odaértem, meggondoltam magam, és az angol-földrajz szakot jelöltem meg. Miután kiléptem az irodából, rájöttem, hogy a földrajzot mégsem szeretem annyira, hogy egész életemen át azzal foglalkozzam, így visszafordultam, és kijavítottam az űrlapot angol-történelem szakra.

– Mi történt a főiskola után?
– Már főiskolás éveim alatt rájöttem, isteni gondviselés volt, hogy nem kerültem az ungvári egyetemre. A főiskola olyan volt, mint egy nagy család, és sajnos miután igen korán árva maradtam, a II.RFKMF vezetősége, a tanáraim lettek az igazi családom, akik szinte egy emberként mellettem álltak jóban-rosszban.
Soós Kálmán rektor úrnak köszönhetően korán belekóstoltam a kutatói életbe, amely nagyon megtetszett, és már akkor eldöntöttem, hogy a kárpátaljai magyarság tragikus sorsát, az anyaország kisujjának igaz történetét akarom kutatni, tisztán látni és láttatni a világgal, mert vidékünk története tele van feltáratlan, megoldatlan fehér foltokkal. Minden nemzet életében fontos saját történelmének pontos ismerete, hogy értékelje magát és nemzetét, s minden embernek tudnia kell, hogy hova tartozik. Tamási Áron szavait idézve: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége van.”
Főiskolai éveim alatt felvételt nyertem a felsőoktatási Zrínyi Ilona szakkollégiumba, ahol az 1956-os forradalmat kezdtem el kutatni. Később, a főiskola elvégzése után a Debreceni Egyetemen szereztem PhD-fokozatot. Elképesztően büszke voltam rá, mikor Orosz Ildikó elnök asszony a 2008-ban rendezett Öregdiák Találkozón kijelentette, hogy „Megszerezte PhD-fokozatát az első főiskolás végzősünk”. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagjává fogadtak. 2012-ben pedig a Nyíregyházi Főiskola kihelyezett képzésében megszereztem a hőn áhított közgazdász oklevelet is. 2012 decemberében az Ukrán Tudományos Akadémia Történelmi Intézetében sikeres vizsgát téve kandidátusi fokozatot szereztem.
Főiskolai éveim alatt mindvégig dolgoztam. Voltam titkárnő az intézmény titkárságán, angol nyelvtanár a Mezővári Középiskolában, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnáziumban, és szintén angol nyelvet tanítottam a főiskola nyelvtanfolyamain. Mindegyiket nagyon szerettem. 2004-ben a főiskola Felnőttképzési Központjának lettem a vezetője, emellett az angol tanszéken kaptam órákat.

– Jelenleg hol dolgozol? Mit takar ez a munkakör?
– Mióta megszereztem a PhD-fokozatot, a történelem tanszéken tanítok. 2011 óta a főiskola Felnőttképzési Központjának a vezetése mellett a Genius Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója vagyok. Az alapítvány fő feladata a kárpátaljai tehetségek felkarolása, illetve tehetséggondozás iskolai és felsőoktatási szinten. Nyolc tehetségpontot működtetünk teljes kárpátaljai lefedettséggel, nyári táborokat szervezünk, működtetjük a felsőoktatási Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumot, konferenciákat szervezünk a diákok és fiatal kutatók számára egyaránt, ösztöndíjprogramjaink vannak, hozzánk tartozik az Agora Információs Iroda, amely zömében a magyarországi továbbtanulási lehetőségekkel, részképzésekkel foglalkozik. A Soós Kálmán-ösztöndíj keretén belül pedig vándoregyetemet, jegyzetkészítést és kárpátaljai vonatkozású kutatásokat támogatunk. Munkánkat a főiskolával és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel szoros együttműködésben végezzük. A társadalom legértékesebb kincse a tehetség, így a kárpátaljai magyar értelmiség számára a tehetségek megtalálása, felkarolása, a tehetségekkel való foglalkozás nem csupán lehetőség, hanem szükségszerűség. Kodály szavaival élve: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.”

– Sokáig angolt is tanítottál. Már nem hiányzik ez az irányvonal?
– Csak azért nem hiányzik, mert a Felnőttképzési Központ által szervezett angol B2-es középfokú nyelvvizsgára és az emeltszintű érettségi vizsgára felkészítő tanfolyamokon tanítok angol nyelvet szombat délutánonként, illetve jó nyelvi gyakorlatnak tartom a nemzetközi pályázatok angol nyelvű megírását is.

– Mit adott neked a főiskola?
– Mindent: férjet, családot, lehetőséget, tudást, ismeretséget, barátokat, szeretetet, törődést, odafigyelést, támogatást, és még hosszan sorolhatnám.

– Mi tetszett itt a legjobban?
– Az, hogy mindenki egyenrangúnak tartotta magát. Senki nem nézte le a másikat csak azért, mert vagyonosabb, előkelőbb családból származott, vagy azért, mert tanár vagy vezető volt. Bármikor bármilyen kérdéssel, kéréssel fordulhattál bárkihez, és a problémádra mindig megoldást találhattál.

– Van olyan főiskolás diákélményed, melyet szívesen megosztanál az olvasókkal?
– Szinte minden nap egy élmény volt. Számos rendezvény, találkozás ismert emberekkel, akikről addig csak a médiából hallottam, részképzés, tanulmányi utak, ösztöndíjak, új barátságok és a tanulás mellett persze számos szórakozási lehetőség, mint például a gólyabál, amikor egy estére visszamész a múltba, hogy igazi hercegnő lehess a pompás ruhákban egy fényűző lakomán…

– Szerinted miért érdemes a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választani?
– A Főiskola nemcsak felsőoktatási intézmény, hanem a helyi magyarság szellemi és kulturális bástyája.
Ha valaki az anyanyelvén szeretne tudást szerezni, s az igazi tudás mellett emberséget, kultúrát akar tanulni, mindezt egy történelmi épületben, ahova belépni már önmagában is élményt jelent, hát még annak a hallgatójának lenni, az válassza a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát! Hiszen annak 15 éves fennállása alatt elért eredményei magáért beszélnek.
Persze az államnyelv elsajátítása fontos, de ahogy megtanulunk angolul vagy németül egy-egy tanfolyami képzés során, ugyanúgy az állam nyelvét is elsajátíthatjuk a főiskola által nyújtott, zömében ingyenes nyelvtanfolyamokon, ráadásul magas óraszámban tanulnak a hallgatók ukrán nyelvet a főiskolai képzésen belül is. A nyelv elsajátításának kérdése, csakúgy, mint az életben bármi más, csakis az akarat és a kitartás függvénye. Az erős hit, hogy bármi elérhető, megvalósítható, segít abban, hogy – bármilyen távolinak látszik is a cél – legyőzd az előtted álló akadályokat. Mert ahogy Kölcsey mondaná „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség.”
Számomra, és úgy érzem, sokak számára a főiskola egy lehetőség! Lehetőség arra, hogy tudást, ismereteket, kapcsolatokat, szerelmet találj. A siker, a jövő pedig azoké, akik látják a lehetőségeket, mielőtt azok nyilvánvalóvá válnak, és ha a lehetőségek eddig elkerültek, még nem kopogtattak be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót, és válaszd ezt az intézményt! Mert itt nem számít, milyen társadalmi réteghez tartozol, milyen anyagi háttérrel bírsz, kik a rokonaid, „Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” (Anthony Robbins).