Kárpátalja anno: 155 éves kép és leírás Husztról

A Kárpátalja anno sorozatban ezúttal egy 1862-ből származó, Lám Sándor által készített alkotást tekinthetünk meg. Ugyanebben az évben a Vasárnapi Ujság a január 26-i számban így ír a Máramaros vármegyéhez tartozó Husztról:

„Hazánk regényesb részei közé tartozik Marmarosmegye s ennek kebelében. Huszt város vidéke. Huszt mintegy 3400 lakossal biró magyar-ruthen koronaváros, csinosan épült házsorokkal, s azon nevezetességgel, hogy csaknem minden utczáján sebes hegyi patakok folynak keresztül. A várost környező hegyek s magasabb pontokról a legigézöbb tájképek nyilnak meg a szemnek, különösen midőn az utas Ugocsamegyéböl jön, a Hark hegytetőről pompás kilátása tárul fel a gyönyörü Marmarosnak, melyen számos kisebb folyók, s a Tisza kígyózik végig, s hol számos düledező várrom hirdeti a mult dicsőségét. Ezen bomladozó romok egyik szebbiké a huszti vár, melynek nyugati oldalát, külön rajzban (a város látképe nélkül) a V. U. 1856 évi 7-ik számában bemutattuk, s ugyanott a vár történetének részleteit is előadtuk. Legyen itt elég, röviden megemliteni, hogy a huszti vár egész hegysorozat között, külön álló kúpalaku hegyen fekszik, egészen elszigetelve. A várba meredek ut vezet, a falak teljesen romban hevernek, s a nyugati oldalon legépebbek. A vár alapja elnyúlt tojásdad alaku s hajdan két udvara volt, számos lakosztálylyal és épülettel. A vár nyugati részéröl lepillantva, a távolban a Tisza csillogó hullámai látszanak, s tul raita az erdős Huszt vár és velétei és kirvai hegyek. Egy irásbeli hagyomány szerint e várat még 1090-ben kezdette volna építtetni I. László királyunk, mit utódjai Kálmán s különösen III. Béla erélyesen folytattak, ugy, hogy csak az utóbbinak uralkodása alatt 1190-ben készült el egészen. A tatárjárás alatt az uri családoknak s a földnépének jó menhelyül szolgált. Ezután e vár egészen el lön felejtve, mig I. Ferdinánd alatt ismét fontosságra emelkede’t. A következett időkben e vár átalában ugy tekintetett, mint a Lengyelországgal szomszédos, sógazdag Marmaros jövedelmei biztositására szolgáló erősség. Néha ugyis használtatott mint államfogház. A várigazgatók kapitány, praefectus, castellanus, inspector vagy commendáns czimmel birtak s hatalmuk igen nagy volt. A vár birtokában 5 talu volt. A vár utolsó kormányzója 1755 — 1766-ig Gervay Péter volt, kapitányi ranggal. Meghalt 1766. jan. 30-án. Halála után kevés nappal a vár végpusztulása következett be Esti 8 órakor iszonyu égiháboru támadván, a villám a vár több részébe beütött, a népség közül többeket agyonsujtott, s a mihez hozzáfért, azt felgyujtotta, ugy hogy a porrá égett várnak csak égfelé meredező, kormos falai maradtak meg. Azóta nem épült fel többé soha s az idö vasfoga, napról napra nagyobb pusztitásokat visz rajta véghez.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma