Kárpátalja anno: 78 éve hunyt el Sztojka Sándor munkácsi püspök

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye meghatározó alakja volt Sztojka Sándor püspök (1890–1943), akiről korábban már írtunk a Kárpátalja anno rovatban (a cikk elolvasható itt).

78 évvel ezelőtt, 1943. május 31-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Elhunytáról és temetéséről számos újság beszámolt. A Kárpáti Hiradó 1943. június 1-jei írásával emlékezünk meg az egyházmegye főpásztoráról. Boldog nyugalmat és örök emléket neki!

Sándor püspök halála

„A hétfőre virradó éjszaka, május utolsó napjának hűvös hajnalán, még napkelte előtt megszólaltak az ungvári püspöki székesegyház harangjai. Félórán át zúgtak, búgtak a harangok, akkor még kevesek által tudott gyászt hirdetve: meghalt Sztojka Sándor, a munkácsi egyházmegye püspöke. A gyászhír azután a reggeli órákban gyorsan terjedt a városban és tovább egész Kárpátalján, mindenütt megdöbbenést és mély részvétet keltve. A haláleset részletei is lassan kibontakoztak és köztudomásúvá váltak. A már évek óta szívgyöngeségben szenvedő főpásztort szombaton délben fogta el újabb gyöngeségi roham, amikor orvosai utasítására ágyba is feküdt. Szombat este látogatóban volt nála Dudás Miklós hajdudorogi görögkatolikus püspök, aki lelki vigaszban is részesítette a szenvedő főpásztort, meggyóntatta és megáldoztatta. Betegágya mellett állandóan ott voltak főpapjai és belső emberei, akikkel végső dolgokról sokat beszélgetett. Utasításokat, rendelkezéseket adott: készült a nagy útra, tiszta lélekkel és megbékélt nyugalommal, világos fejjel intézkedett végakarata felöl. Tudta sorsát, amely hétfőn hajnalban 2 óra 32 perckor beteljesedett: Sztojka Sándor szíve megszűnt dobogni. A katasztrófa bekövetkezésének pillanatában éppen titkára tartózkodott ágya mellett, aki nyomban hívta a püspöki udvar tagjait és az utolsó kenet szentségében részesítették a főpásztort. Reggel 8 órakor ült össze a káptalan, amikor is a temetés részleteire nézve meghozták határozatukat és gondoskodtak a gyászesettel kapcsolatos hivatalos intézkedésekről. Értesítőt küldtek a kormányzói kabinetirodának, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, értesítették Papp Antal érseket, Dudás Miklós hajdúdorogi és Gojdics Pál eperjesi püspököt, akik a temetésen is hivatalosak lesznek. Távirati értesítést küldtek a halálesetről vitéz Szombathelyi Ferenc vezérkari főnöknek is, akikhez az elhunyt főpásztort meleg barátság szálai fűzték.

Futótűzként terjedt el hétfőn reggel Ungvárott s azután Kárpátalja-szerte a fájdalmas hír: a ruszin nép szeretett Sándor püspöke nincsen többé, az első ruszin ember, a munkácsi püspök szíve megszűnt dobogni. A gyász és a néma döbbenet percei ezek, s a magyarság őszinte szívvel osztozik az egész ruszin nép és a görögkatolikus egyház gyászában, mert minden magyar tudja, hogy Sztojka Sándorban őszinte barátját veszítette el.

Szomorú és gyászos időkben foglalta el Sándor püspök a munkácsi görögszertartású katolikus egyházmegye püspöki trónját. Kárpátalja népét áldatlan nyelvharcok apró klikkekre bontották. Csak egyben egyeztek meg ezek az apró csoportok, a magyarság iránti olthatatlan gyűlöletükben. És Sándor püspök magas méltóságában vállalta a küzdelmet, tudta és érezte, hogy a görögkatolikus egyházmegye soha sem kaphatja meg a szabadkőműves cseh államtól azt az erkölcsi támogatást, amit Magyarország történelmi hagyományaival jelent. Soha egy pillanatig nem feledkezett meg a magyar és ruszin sorsközösségről a megszállás nehéz napjaiban. Sztojka Sándor határozott magatartásának köszönhető például az egyház kategorikus álláspontja a nyelvi kérdésben, mert feltétlen népi alapra helyezkedett, s mindig ezt a nyelvet használta, hiába igyekeztek a különböző törekvések mindent elkövetni, hogy vagy az orosz, vagy az ukrán irányzat mellett exponálja magát. Sándor püspök hajthatatlan maradt, mert jól látta ezeknek az útvesztőknek a veszedelmeit. Megalkuvás nélkül vallotta lelke mélyén a szentistváni gondolatot, mindig szeretettel és megbecsüléssel közeledett a magyarsághoz, s lelke örült, ha magyar oldalon megértéssel és megbecsüléssel találkozott.

Mint munkácsi püspök rendkívüli erkölcsi hatalmat képviselt, amit a csehek szerettek volna kárpátaljai politikájuk érdekében kihasználni. Az első bécsi döntés idején mindent ígértek neki, csakhogy hagyja el Ungvárt és kövesse a menekülő ukrán kormányt. Habozás nélkül a magyarság mellett döntött. Amikor 1939 januárjában kijelentette, hogy a ruszin nép a belvederei határon innen és túl a húsvétot együtt fogja ünnepelni, az egész ruszin nép érezte, hogy a főpásztorból a Gondviselés intő szava szól. Ekkor már, egy kicsiny terrorcsoportot leszámítva, Kárpátalja népe minden reggel arra várt, mikor jelennek meg a Verhovina falucskáinak utcáin a felvirágozott honvéd-csapatok. És Sándor püspök szavai nyomán megteltek bízó hittel a kicsiny havasi pásztorkunyhók éppen úgy, mint ahogy a hitet visszhangozták a kicsiny patakok a zordon fenyvesek, hegyek és völgyek, amelyeket szent-beszédeiben mindig annyi szeretettel emlegetett a ruszin nép püspöke hívei emlékezetébe idézve, hogy Kárpátalja folyói évezredek óta dél felé folynak: és sohasem fognak másfelé folyni…

Sándor püspök az egyetlen lehetséges megoldásnak látta a ruszin nép számára a magyarsággal való együttműködést. Mint egyházi fejedelem a maga részéről mindent elkövetett, hogy ez az együttműködés minél harmonikusabb és tökéletesebb legyen. Ahol hívei körében megjelent, mindenütt a szeretet és kölcsönös megbecsülés igéit hirdette. A főpásztor valóban utat mutatott papsága és népe számára egyaránt. Szeme előtt mindig a lelkek konszolidációja lebegett, s mind egyházi ténykedéseiben, mind világi tárgyalásaiban mindenkor ez volt a vezető szempont, amelyet illetékes felelős magyar tényezők mindig őszinte örömmel és megbecsüléssel regisztráltak. A kormányzat tényezői Sándor püspökre úgy tekintettek, mint az első ruszin emberre s mindig tudták, hogy Sándor püspök véleménye és akaratnyilvánítása népének vágyait és óhajait fejezi ki. Gazdag és munkás élete volt, s most hogy árván hagyta népét, Kárpátalja szegényebb lett a magyar-ruszin sorsközösség gondolatának egy értékes nagy munkásával.

Sztojka Sándor temetése

Sándor püspök holttestét püspöki ornátusába öltöztetve, utolsó kívánsága szerint az általa olyan nagy szeretettel és műgonddal renováltatott kápolnában ravatalozták föl. Érckoporsóban, magas katafalkon, gyászpompával övezve nyugszik a nagy halott a kápolna mély csendjében. Az általa nagy műértéssel beállított művészi ablakfestésen keresztül, a ravatalra hull a májusi nap bágyadt fénye. A papnövelde kispapjai állnak némán imádkozó lélekkel őrt szeretett főpásztoruk földi porhüvelye mellett. Hétfőn délben 12 órakor és azután délután 16 órakor Ilniczky Sándor nagyprépost vezetésével már végbement az első beszentelési szertartás, amelyen a papnövendékek énekkara is részt vett.

Az egyházi férfiak és a világi hívek zarándoklata is megindult már a ravatalhoz. Néma csöndben, a társadalom minden rétegéből, kicsinyek, nagyok, szegények, gazdagok lehajtott fejjel járulnak a néma ravatal elé. A végső tisztelet és búcsúvétel megadására a keddi nap folyamán már vidékről is tömegeket várnak. Kedden 15.30 óráig tart majd a zarándoklat Sándor püspök ravatalához, amikor azután megkezdődik a papi temetés. Körülbelül 17 órakor ér majd véget ez a szertartás, amely után a püspöki templomba szállítják át, ugyancsak egyházi szertartások és kíséret kapcsán a holttestet. Itt lesz fölravatalozva a végső temetésig s idejárulnak majd továbbra a búcsút vevő zarándokok. A végleges temetés szerdán délelőtt 9 órakor tartandó gyászmisével kezdődik.

Az elhunyt főpásztor végakarata szerint holttestét nem a szokott püspöki temetkező helyre, a székesegyház hajója alatti sírboltban helyezik örök nyugalomra, hanem a vár alatti temetőben, Firczák püspök kápolnája mellett, azon a helyen, amelyet maga Sándor püspök már régebben kiválasztott nyugvóhelyéül, fogják eltemetni.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma