Kárpátalja anno: a Drugeth-címer titka

Az ungvári várban járva felfigyelhetünk a palotarész homlokzatán látható négy madarat ábrázoló Drugeth-címerre. A látogatóban rögtön felmerül a kérdés: milyen madarat ábrázol a pajzs?

S ezzel egy közel 150 éves vitát nyitunk meg. Ugyanis a mai napig nem sikerült megfejteni a Drugeth-címer titkát. Tudományos körökben örök vita tárgyát képezi, hogy milyen madarak láthatóak a Drugeth-címerben: seregélyek-e avagy rigók.

1884-ben Lehoczky Tivadar, vidékünk neves régésze és muzeológusa a Magyar Geneológiai és Heraldikai Társaság közlönyében, a Turulban így ír a címerről: „A kőtábla mintegy 30 cm. széles és 20 cm. magas. A czímer pajzsán, melyet immár elkopott foszlányok környeznek, még jól kivehető a czímer közepét elválasztó széles pólya, melyen három díszes csat látszik; míg a felett négy, jobbra néző, egymás mellé helyezett madár (seregély), a pólya alatt pedig hasonló helyzetben három madár áll.” Lehoczky a seregélyek mellett teszi le a voksát. Ugyanis egy legenda szerint az egyik Drugeth-őst az ungvári várban seregéllyel akartak megetetni, de a terv meghiúsult. Az eredeti pajzson hét madár volt látható, erről tanúskodik egy 1930-as fotó. Ám a vár későbbi felújításakor a pajzs alsó része elveszett. A most látható címer az eredeti után készített másolat, ám ez már csak négy madarat ábrázol.

Másképp vélekedett a kérdésről a híres heraldikus, Bárczay Oszkár A heraldika kézikönyve című, 1897-ben kiadott könyvében: „A rigót rendesen, mint csonka rigót… ábrázolják, mint a homonnai Drugethek címerében.“

A seregély kontra rigó vitába beszállt Kovássy Elemér újságíró is, aki még láthatta mind a hét madarat, s aki Seregély e a Drugeth család címerében látható hét madár alak? címmel írt értekezést a Határszéli ujság 1909. évi márciusi számában. Tanulmányát a Mocsáry Miklós szerkesztésében készült Ungmegyei Naptárban foglaltakkal kezdi: „A Drugethek címeréről érdekes vita folyt a »Görög Katholikus Szemlédben. Máthé Miklós ugyanis azt vitatta, hogy a címerben hét seregély van, mire Revisor bebizonyitá, hogy nem hét seregély, hanem hét rigó látszik.«”

A továbbiakban a Drugeth-család történetének megírójára, Nagy Ivánra hivatkozik, aki szerint „A család címere egy tojásdad alakú pajzs, melyben a csikolat (fascia) alatt három, felül négy seregély látszik. A pajzs sisak koronájából két szárny nyúlik ki, mindeniken a pajzs ábrája (a hét seregély) tűnik fel“.

További bizonyítékot szolgáltat Kovássy Elemér a seregély-teória mellett. Eszerint Bercsényi Miklós gróf titkára, Kőszeghy Pál több verset is írt uráról. Ezek többsége elveszett, ám egyet sikerült megmentenie Thaly Kálmán nagynevű történettudósnak. A Történeti ének 1695-ből című költemény megemlíti a Drugethek címerét is:

„Hasonló jó hírrel fénylő Drugetheket,

Megterheltek hírrel, kik messzeföldeket,

Címerben viseltek kik seregélyeket

Lövöldöze halál már régen ilyeket.

Ellőtte s’ ölte már, úgy látom egyenkint,

Szerzett Bercsényinek az melylyel nem kis kint.

Kent, fent vig házára szomorú gyászos szint,

Nem csuda: az halál mert mindenütt gyászt hint.

Homonnai Drugeth kedves Krisztináját

Ellővén: készité ujjonnan puzdráját,

Gróf Drugeth Bálintra czélozza kéziját,

S irányzott lövése itt sem vallá híját.

Nem nézi püspöki süvegét fejében,

S hogy már több fönt nem áll hires nemzetében.

Leveté s földben bé iffiu életében

Elrontá s fogyasztá nagy úri nemében.

Igy az hét seregélyt mindaddig üldözé

Kegyetlen nyilával, mig ellövöldözé,

Sötét boltban őket rejté s befödözé

Világban híreket sürün beködözé. — ‘

Mert ellőtte halál az Bálint Drugethet

S famíliájában általa véget tett,

Az mely hét seregélyt már régen kergetett

Mostan címerében lábbal felfüggesztett.“

A vers utolsó sora arra utal, hogy ősi szokás szerint a család utolsó férfi tagjának elhalálozása után a kripta ajtaján fejjel lefelé fordították a címert.

Kőszeghy Pál a verset 1695-ben írta, amikor az ungvári vár falán levő címer még jól látható volt. Emellett biztos forrásból ismerhette a madarak kilétét.

Ennek ellenére a mai napig nem sikerült megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálni a Drugethek címerállatára.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma