Kárpátalja anno: a kovászói fokos

A baltaszerű, de annál kisebb és könnyebb, vasból vagy rézből készült, fanyelű fokos évszázadokon keresztül jelen volt a mindennapokban. A XVIII. század elejéig fegyverként használták a férfiak, később pásztorok, falusi legények önvédelmi eszköze lett, idővel pedig a sétabotot helyettesítette. A szalagokkal feldíszített fokos a lakodalmi vőfélyek címere is volt egyes vidékeken.

Az alábbi történet egy kovászói lakos, Kalinics Mihály szomorú történetét meséli el, melynek középpontjában egy fokos áll. A történet a Bereg hetilap 1897. május 23-i számában jelent meg.

„Kalinics Mihály kovászói lakos összes vagyona egy fokos. Gyönyörű egy jószág, rézből a feje, ólom a végén, mogyorófa nyele. Nemesi örökrész, apjáról maradt, iszákos polgárnak segítő malaszt. Meséket regélnek róla emberek, féli és rettegi a gyermeksereg. Vele sok hőstettet vitt véghez Kalinics, súlya alatt hasadt ajtó és kilincs. Mondogatta büszkén az atyafi, nem tudnák az árát megfizetni. Hűséges kísérőm, édes feleségem, benne lelem minden gyönyörűségem. Két hóval ezelőtt korcsmába betérve, rézfokosát egy sarokba letette. A szép jószágnak más lett a gazdája, így jutott Kalinics nagy árvaságra. Éjjel-nappal búsult mindhiába, nem juthatott a fokos nyomába. Május 10-én korcsmából hazafele térve, gajdolta utczahossz: ha van’, támaszkodnám fokosom nyelére. Egyszerre hátulról megütik a vállát: ne kurjantson kelmed, mert megissza az árát. Kalinics hátra néz, ebrugta bakterje, amilyen-amolyan, szedte-vedte népe; enyém az a fokos jogos tulajdonom, azonnal vissza add, neked én azt mondom! A bakter nem adta, Kalinics nem hagyta, jön véres háború, nem is apró fajta. Most nyög ám a két hős, várják a halálát, rézfokos is busul, siratja gazdáját.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma