Kárpátalja anno: a kút meg a reverenda
Az Ung hetilap egyik közkedvelt rovata a Tarka krónika volt, melyben rövidke, csattanós történeteket, anekdotákat lehetett olvasni. A lap 1913. szeptember 7-i számában is találhatunk egyet A kút meg a reverenda címmel. A vicces eset Ungváron történt, főszereplője egy kedélyes pap-tanár és egy zsugori malomigazgató.
„Ungvár múltja elég nagy és változatos ahhoz, hogy néha-néha visszaszökjünk egy-egy kedves apróságért. Annál is inkább, mert a jelen úgyis kezd eléggé búsra fordulni. Az alábbi történet is a régi kedélyes Ungvárból való, Dier Lajos néhai pap-tanár az eset főhőse. A dolog ott kezdődik, hogy »Dier bácsi« jó kedélye mellett tudvalévően arról volt nevezetes, hogy valóságos csoda geológus volt. Így többek között csak ő tudta megmondani, hol kell ásni, ha valaki kút után vágyott. (Akkor még vizet is ittak az emberek…) E téren egész szaktekintéllyé nőtte ki magát.
Vala pedig abban az időben Ungváron egy igen közkedvelt malomigazgató, akinek szőlője is volt. Kutat akarván ásni a venyige-birtokon – természetes, hogy ő is teljes bizalommal Dier bácsihoz fordult. Honoráriumképpen pedig – csak úgy barátságból – egy reverandában állapodtak meg. Kimennek együtt, Dier bácsi kezd ásni és végre egy próbaásásnál megállapodik:
– Itt lesz a víz!
Az igazgató mosolyog, ránéz és teljes nyugalommal jelenti ki:
– Látod, látod, én azt úgy is tudtam, hogy itt lesz a víz. Holnap hozzá is fogok az ásatáshoz. Te pedig ezek után reménylem, már le is mondtál a reverendáról?
Dier bácsi azonban nem volt az az ember, akin csak úgy ki lehet fogni. Hamar kész volt a válasszal:
– Én pedig sokkal jobban ismerlek, mint gondolod. Úgyis tudtam, hogy lépre akarsz csalni.
– De…
– Semmi »de«. Hát tudd meg, hogy nem itt lesz a víz! Hogy pedig hol lesz, azt csak akkor mondom meg, ha kész lesz a reverenda!
Most már az igazgató borult el. Dehát mit lehetett tenni – szépen hazabandukoltak, a malomdirektor pedig annak rendje és módja szerint megrendelte a reverendát. Másodszor Dier bácsi már az új reverendában vonult ki a szőlőbe. Künn pedig odavezeti barátját az – először is kijelölt helyre – és jóízű mosoly közt jelenti ki:
– Hát látod, itt lesz a víz…”
Az anekdota főszereplője, Dier Lajos római katolikus plébános, főgimnáziumi tanár valóban Ungváron élt. Itt született 1827-ben, s felnőtt korában, immár áldozópapként ide tért vissza. 1851-től az ungvári főgimnáziumban volt helyettes tanár. Időközben Bécsben tanári oklevelet szerzett mennyiség- és természettanból. Tanított Ungváron, Nagyszebenben, Szatmárnémetiben is. Emellett plébánosként szolgált Sándorfaluban. 1877-ben nyugdíjba ment, s visszaköltözött Ungvárra.
Fiatal korától érdekelte a geológia és a vízforrások kutatása, azaz a hidroszkópia – ahogy az ő korában ezt a tevékenységet nevezték. Számos forrást fedezett fel Magyarországon. Talajkutatásokat is végzett, valamint érdekelte a földrengéskutatás. Tapasztalatait szakmai újságokban is közölte.
1903. augusztus 18-án hunyt el Ungváron.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma