Kárpátalja anno: A munkácsi temető éneke

Reményik Sándor versének címe: A munkácsi temető éneke. Popovics Béla munkácsi helytörténész írja le a vers keletkezésének történetét. Szerinte a mű hátterében Reményik személyes tapasztalata áll. A költő abban az átmeneti időszakban látogathatott el Kárpátaljára, amikor az 1938-as első bécsi döntés végrehajtása még folyamatban volt. Munkács városát 1938. november 10-én szabadították fel a magyar honvédek, ám a magyar-cseh határt igen kacskaringósan húzták meg. Munkács egyes részei magyar kézre kerültek, míg bizonyos területek, mint például a munkácsi magyar (kamjankai) temető cseh megszállás alatt maradtak. Ezáltal a halottak végtisztességének megadása és a sírok gondozása is nehézségekbe ütközött.

Íme a vers!

A város mindenestől visszament.

Visszavitte tetőit, tornyait –

Kigöngyölte begöngyölt zászlait,

Kibontotta elfojtott vágyait.

A város mindenestől visszament

És mindent visszavitt.

Keresztel, esket és temet tovább

És új temetőt nyit – :

Csak minket hagytak itt.

Mindszentekkor feldíszítettek még,

Megsímogatták a sírok füvét –

Legutoljára még.

Aztán kialudtak a kicsi lángok.

Országhatár lett a temető-árok.

Mi ittmaradtunk, s várjuk az új havat,

Az üdvösségtől egy lépésnyire.

Mire várjunk? Nekünk nincs már mire.

A mi kapunkon a felírás ível:

Ti, akik ittmaradtatok:

Hagyjatok fel minden reménnyel!

Mi felhagytunk minden reménnyel.

Az őszi éjbe mélyen süppedünk.

Mi nem hiszünk.

Mi nem hiszünk egy Istenben.

Mi nem hiszünk egy Hazában.

Mi nem hiszünk egy isteni örök Igazságban.

Mi nem hiszünk semmiféle Feltámadásban.

Mi halottak vagyunk.

Ámen.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma