Kárpátalja anno: a Szent György-napi állatkihajtás

A hagyomány szerint a juhok, szarvasmarhák, sertések legelőre hajtásának, valamint a pásztorok szerződtetésének ideje a tavaszkezdő Szent György-nap, azaz április 24-e (egyes kultúrákban április 23.). A régi időkben a csordát nem terelték naponként haza, a pásztor hónapokon keresztül hegyeken-völgyeken át vándorolt a rábízott nyájjal, gulyával vagy kondával. Gondoskodott az állatok itatásáról, fejéséről, gyógyításáról, felügyelte az ellést és a fialást. A legeltetés november 8-án, Szent Mihály napján ért véget, amikor a pásztor elszámolt a gazdának.

Az állatok kihajtásához számos babona fűződött. Ezek sora már Szent György napjának hajnalán elkezdődött. Ugyanis a hagyomány szerint az akkor szedett gyógynövény bizonyult a leghatásosabbnak, s az akkor gyűjtött harmattal lehetett elűzni a rontást az állatokról és növelni a tejhozamot.

A gazdák e napon fokhagymával dörzsölték be az ólajtót, hogy távol tartsák a boszorkányokat.

Az állatok tejhozamát a hajtás előtt megmérték, s később ez alapján vitte a pásztor a gazdáknak a tejet.

A szokások szerint a szarvasmarhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át a legelő felé. Ennek különböző – megerősítő, ördögűző – hatásokat tulajdonítottak.

Nagy jelentőséggel bírt az a vessző, zöld ág is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre: „Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél” – mondták.

Még éneket is költöttek Szent György napjára:

„Süss föl nap, Szent György nap,

Kert alatt a kislibáim

Terítsd le a köpönyeged,

Adjon Isten jó meleget!”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma